Szoktam olvasgatni Robert Charles Wilson szerény Facebook-bejegyzéseit arról, miket olvas, milyen sci-fi klasszikusokat, és nézem, nézem, sehol nincsenek ezek magyarul. (Tőle legalább kiadogat pár kötetet a Galaktika, de vajon mennyi esély van a 6-800 oldalas Julian Comstock-ra, ami szerintem messze a legjobb könyve?). Az egyik ilyen klasszikus, amire felfigyeltem, 1920-as, és a A Voyage to Arcturus címet viseli, David Lindsay a szerzője. Ránézésre igen súlyos, ezoterikus könyv, amit valószínűleg senki nem akarna végigolvasni, így nálunk sosem lesz – mégis klasszikusként jegyzi az irodalomtörténet, bár még abból az időből maradt ránk, amikor a sci-fi és fantasy között elmosódott a határvonal

scifi1

Ennek az érának a produktumai, többek között a „sword & planet” szubzsáner és a fantasy / sci-fi hibridek valamiért nem ütötték meg itthon az ingerköszöböt (E. R. Burroughs könyvei még megjelentek, bár közel sem minden, de teszem azt, Lin Carter-től a Callisto-sorozat  már egyáltalán nem), ma meg már többnyire elavultak, vagy vitatott módon félig-meddig a fantasyhez sorolhatók (és való igaz, Leigh Brackett-et és társait itt is megismételhetnék). Régi sci-fit egyébként sem biztos, hogy lenyelne ma már a hazai közönség: A. E. Van Vogt klasszikusa, a Nulla-A világa megbukott itthon, életművének töredéke kapott fordítást. Ahogy szerencsétlen Brian W. Aldiss monumentális Helliconia-trilógiája is eltaknyolt az első kötettel, C. J. Cherryh-t némi nyegle próbálkozás után szépen elfelejtette a könyvpiac, és John Sladek Roderick-jéről hallott egyáltalán valaki? Nem mondok annyira obskúrus szerzőket, elvégre ezekről rendre beszélnek odakint, előbukkannak az SF Masterworks-sorozatban is, de ennyi talán nem is elég.

A progresszív, kemény társadalmi kérdésekkel foglalkozó sci-fi még nehezebben jön át, talán túlzottan lokális, vagy éppen túlzottan elvont koncepciói miatt szépen leakadozott – eredeti megjelenésük idején esélytelen lett volna őket behozni, ma meg már lehet, hogy késő. Két név ugrik be, Octavia Butler és Samuel R. Delany, akik, amellett, hogy megkerülhetetlen nagyságú szerzők, nem találhatóak meg a mi könyvesboltjainkban (még Delany egyetlen lefordított könyve, a Menekülés a holt városból sem a legfontosabb könyve). Egy díj viseli a nevét James Tiptree Jr.-nak (igazi nevén Alice Bradley Sheldon), regényeit viszont ne nagyon keressük magyarul.

scifi2

Kim Stanley Robinson ugyan be-benézett a magyar piacra, de legnagyobb műve, a Mars-trilógia az első kötetig jutott csak el nálunk, pedig szinte mindig aktuális, precíz, hiteles, pontos mű a Mars kolonizálásának kérdéseiről, még ha egy-két technikai részlet el is avult benne. Nem is beszélve a többi regényéről, amelyekben akadémikus alapossággal tár fel komoly tudományos problémákat, de hát valamiért elakadt ő is.

És persze minden tisztelet a Galaktikának és a Fumaxnak, hogy behozták Neal Stephenson-t, de hogy az Úristen-díjas téglaszörnyeit mikor vállalják be, az erősen kérdéses, pedig az ezer és ezer oldalas Baroque-ciklus, az Anathem, a Reamde és a Cryptonomicon ennek a teret torzító irodalmi életműnek legjelentősebb részét képezik. Csak hát olyan könyveket, amikben matematikai formulák és titkosírásos részek is szerepelnek, valószínűleg nem a legkönnyebb feladat lefordítani.

És hát egek és egek, Christopher Priest, akire időnként azt szoktam mondani, hogy a kedvenc íróm, persze nem könnyű folyamatosan falni a könyveit, de ha mégis kézbe veszem, megrendülten sunnyogok. Itthon megjelent tőle A tökéletes trükk, oké, mindenki imádta a filmet, de a sokkal jobb könyvet már kevesebben vették kézbe… és még csak nem is az a legjobb könyve. Órákig magyarázhatnám, micsoda géniusz ez az ember – írt már regényt egy hiperbola alakú bolygó társadalmáról, fiktív szigetcsoportokról, időutazásról, a létező legelvontabb, legszárazabb történelmi dolgokról, de mindig hűvös eleganciával és mértani pontosságú prózával. Hát de hát nehogy kiadjon valaki tőle bármit is itthon, hogy rohadjon meg a világ.

scifi3x

Akik pedig meg is jelennek, egyikük sem ér el egy olyan szép hazai életművet, mint mondjuk Iain M. Banks – az űropera modern klasszikusai, mint Alastair Reynolds, de még Orson Scott Card is össze-vissza, elakadva jönnek, Greg Egan, Connie Willis, Cory DoctorowVernon Vinge, Tim Powers, Ian Watson, Ian McDonald, John Brunner, J. G. Ballard, Robert Silverberg, Ursula K. Le Guin tekintélyes művei óvatosan érkeznek, és még ezek mindig pozitív példák. Pedig úgy életművileg mégsem. Michael Swanwick, Walter Jon Williams, Algis Budrys, Damon Knight remek mesterei a zsánernek, mégsem kapható nálunk egy könyvük sem. Meg persze helló, az megvan, hogy a könyvesboltok polcait romba döntő George R. R. Martin sci-fijei nem jöttek ki nálunk?

Ami pedig a sci-fi peremvidékét illeti, ha csak az olyan mellékágakat nézzük, mint a steampunk, azzal sem állunk jól, ezt jól példázza az a tény is, hogy a fantasynél már emlegetett Michael Moorcock gyakorlatilag műfajteremtő trilógiája, a Nomad of the Time Streams sose jelent meg (sci-fi regényei közül is nagyon sok fontos elmaradt, mint a Behold the Man, a Kane of Old Mars vagy a Runestaff-sorozat), de ha újabb népszerű steampunkert kellene megnevezni, Cherie Priest sem igazán ér el hozzánk.

Én itt nem is folytatom a sorolgatást, a sci-fi az a terület, amiben a legkevésbé vagyok kompetens, és ez az a terület, ahol a magyar könyvkiadás a leginkább iparkodik – így ezen a területen lennék a legkevésbé panaszos. És még mielőtt kommentekben mindenki kiigazítana, hogy az emlegetett szerzőktől mennyi minden található meg az idők hajnala óta megjelent hatbilliárd Galaktika-számban… hát, ez nem egészen a legjobb megoldás, valljuk be.

Zárom tehát ezt a háromrészes tűnődést, amely még ha nem is mutat teljes és pontos képet az igazi hiányosságokról, remélhetőleg további keresésre, olvasgatásra buzdítja az olvasókat (és persze a kiadókat).

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 29 hozzászólás.

  1. tetsuo szerint:

    Moorcocktól a Behold the Man kisregényváltozata legalább megjelent annak idején a 4. MetaGalaktikában.

  2. acélpatkány szerint:

    Ez egy érdekes kérdés – én csak a sci-fihez tudok hozzászólni.
    Egyrészt a rendszerváltás előtt szűrve jelenhettek meg a könyvek – gondolom, ezért nem jött mondjuk Brunner vagy Delany. És a szerkesztő ízlése mindig sokat nyom a latba, így volt ez régen és van most is.
    Aztán később mindenki a biztosra hajtott, és nagyjából ez van ma is. A kiadók profitorientáltak, meg hát manapság olyanok válogatnak, akik úgy gondolják, érdemesebb inkább a kortársakat követni (most erősen spekulálok). A kísérletezés mindig veszéllyel jár, ezért ha jelenik is meg régebbi SF (lásd a Galaktikát), akkor ott is a kockázatminimalizálás a cél – ismert szerző, olcsó könyv stb. A másik nagy klasszikusokat megjelentető kiadó a Delta, ők viszont már túllőttek az én érdeklődési körömön a pulp hagyományú SF-fel.
    Mindazonáltal bár fájlalom, hogy pont a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fije nem muzsikál itthon valami jól a kiadóknál, és a New Wave is foghíjasan van jelen, mégis, ha választani kell, akkor inkább a kortársak jöjjenek be. Viszont még itt is látszik, hogy a piaci helyzet miatt inkább a biztosra megy, aki tud. De ezzel csak össze kívántam foglalni a véleményemet a témában.

  3. solymosgyu szerint:

    Keverve kéne őket kiadni. 1 harcolós szörny sf 1 matematikai sf. Na én a matekhez nem értek. Így lehetne stabil a könyvkiadás.

  4. Sam Reed szerint:

    És akkor akik kimaradtak: Henry Kuttner és Jack Williamson. És ez csak kettő. A frissebbek közül Farmertől pl. a Riverworld (bár ez is már több évtizedes). Jack Vance legjobb művei sincsenek lefordítva (az SF-re gondolok).

    Amúgy Brunner jelent meg Kuczkánál, A Yan játékmesterei. A semminél egy kicsivel több.

    A Delta Vision milyen „pulp hagyományú SF”-t adott ki? Erről én lemaradtam.

    Az a baj, hogy kb. 70 év kimaradt. Ezt sose fogjuk behozni.

  5. acélpatkány szerint:

    “pulp hagyományú SF” -> nem tudtam másként megfogni a Mesterművekkel fémjelzett vonalat (Khton, Bester, de a tervezett kötetek is ebbe vágnak). Vagyis a „nagyon régi” SF (nem minőségi jelző). (Tudom, Le Guin kivétel.)
    Ami meg más SF, az nem sok és kortárs (Hosszú Föld sorozat, de az ugye Pratchett miatt, meg Hamilton [két évente egy])

  6. Sam Reed szerint:

    Aha. Ezt a sorozatot teljesen elfelejtettem. Pulpnak nem pulp egyik sem (nem is azt írtad, tudom), de hagyományt követhetnek 🙂

  7. juhaszviktor szerint:

    A MesterMűvek sorozatban (a hivatalos fórum szerint) elméletileg érkezne majd valamikor egy planetary romance / sword & planet tematikájú kiadvány Kalandok a Naprendszerben címen, de egy éve nem hallani felőle semmit azon kívül, hogy az anyaga összeállt.

    Kim Stanley Robinsont nem követem olvasóként, de miért akad volna el? Az Agave két regényét is megjelentette mostanság, az Aurora és a 2312 is van magyarul.

  8. fbdbh szerint:

    tetsuo: Lásd utolsó előtti bekezdés 😀

    jv: a Mars-trilógia akadt el, meg a Forty Signs of Rain-trilógia is. Mindkét trilógiának kiadták az első részét, és annyi. Standalone-ok jönnek, ja.

  9. SFinsider szerint:

    Van még egy remekmű, ami sajnos a Szovjetunió említése, sőt, szerepe miatt kétséges frissességű, és ez Greg Bear Eon-ja: minden ízében jó kis sci-fi regény.

  10. tapsi szerint:

    „Forty Signs of Rain-trilógia”

    Ebbe azért belejátszhatott az is, hogy már az első kötet is olyan retek unalmas volt, hogy én olyat szakkönyvön kívül még nem nagyon láttam… plusz az unalmasság mellett tele volt hülyeségekkel; engem pl. hatékonyan meggyőzött róla, hogy Kim Stanley Robinsont majd akkor olvasok legközelebb, ha nagyon sokat fizetnek. Előre. Készpénzben. És akkor azt a csodálatosan ótvar magyar címet, amivel a kiadó az utolsó pillanatban megkínálta, még nem is említettem…

  11. dbl szerint:

    „Ahogy szerencsétlen Brian W. Aldiss monumentális Helliconia-trilógiája is eltaknyolt az első kötettel, C. J. Cherryh-t némi nyegle próbálkozás után szépen elfelejtette a könyvpiac, és John Sladek Roderick-jéről hallott egyáltalán valaki?”

    Ez talán azért van, mert Aldiss nálunk nagyobbat kaszált a Trillió éves dáridóval, mint az irodalmával.
    Tehát:
    – A Helliconia kiadott része megvan, de nem
    kötött le.
    – Cherry Mélyállomása megvan, de nem kötött le.
    – Sladek (a tökfej) Roderickjéről hallottam,
    mert olvasom (folyamatosan) a Trillió éves
    dáridót.
    Eme írásmű miatt tudok több olyan íróról, akit szinte teljesen negligált a magyar könyvkiadás és olvasók.

    Azért például megjelent Vogttól: A vihar, a Slane, a Silkie, az Űrfelderítő fedélzetén, Galaktikás megjelenéssel, illetve más kiadótól, de Vogt: A küldetés a csillagokhoz (A vihar univerzumának folytatása), A Linn varázslója, a Zsiványhajó. Természetesen a Nulla-A világának első része is, amint említtetted. Ezek egy része a maga kategóriájában jó, egy része gagyi…

    „Amúgy Brunner jelent meg Kuczkánál, A Yan játékmesterei. A semminél egy kicsivel több.”
    Plusz a Teljes napfogyatkozás a HÁTTÉR Lap- és Könyvkiadó Kft., valamint VEGA MSFE kiadásában.
    Gondolom a Zanzibár mostani kiadása nem számít… 😀

    Sajnos Beartól az Eont is csak Aldiss után tudom, és érdekelne, mert a Vér zenéjét imádtam…

  12. Juraviel.Ihuan.Bedvin szerint:

    Nekem máig fájó, hogy Frank Herbert Dűnén kívüli művei nehezen adhatóak el itthon, így a Szukits egy darabig nem is folytatja a Pandora-sorozatát, a korlátozott példányban kiadott első kötet, a `Destination:Void` (Úti cél:ismeretlen) jelent csak meg. 🙁

    Hasonlóan fájlalom a cikkben is említett Reynolds életművet, ki tudja mikor és kitől jön a `Jelenések tere` folytatása. 🙁

  13. tetsuo szerint:

    fbdbh: Ja, olvastam, csak azért raktam bele, mert ez konkrétan az, amit írtál, csak röviden 🙂

    Amúgy Olaf Stapledontól a Star Maker is jó lenne ős SF-ekből. A MesterMűvek mellett a GBK-sorozatban is jelennek meg ilyesmik, de tartok tőle, hogy piaci alapon elég nehezen állnának meg a lábukon az ilyen jellegű kiadványok.

  14. dbl szerint:

    „Amúgy Olaf Stapledontól a Star Maker is jó lenne ős SF-ekből. A MesterMűvek mellett a GBK-sorozatban is jelennek meg ilyesmik, de tartok tőle, hogy piaci alapon elég nehezen állnának meg a lábukon az ilyen jellegű kiadványok.”

    Stapledontól megvan az Utolsó és első emberek, valamint a Sirius, a Kossuth Fantasztikus Sorozat csodás kiadásában. A Star Makerről Aldiss monográfiájából tudok (elmeséli az egész történetet), ami alapján intellektuális nagyságrendjében felér az Utolsó és első emberekkel. Gratulálok a magyar fantasztikum prominenseinek, hogy ezt a csodaművet még nem sikerült magyarul kiadni… 😀

  15. fbdbh szerint:

    Most nézem, Aldiss monográfiája (eredeti megjelenését tekintve) idén 30 éves – van mit feltárni.

  16. Crei szerint:

    Baxtertől sem adta ki senki az igazán ütős dolgokat (xeelee ciklus) pedig az az ember egy isten. Paul Mcauley? Dettó. Brintől kiadtak pár regényt, de az Uplift könyveket nem vállalta be egy kiadó sem.

  17. Sam Reed szerint:

    A Startide Rising megjelent magyarul.

  18. dbl szerint:

    A Startide Rising esetében (Csillagdagály David Brin 1995 Valhalla Páholy Regény Jim Burns Hoppán Eszter) tessék kitalálni a rögzítés rendszerét… 🙂
    Fenti nyilvántartásom szerint tőle kiadták még magyarul (Az Alapítvány győzelme David Brin 1999 Szukits Könyvkiadó Regény Szendrei Tibor Szántai Zsolt Issac Asimov nyomában sorozat). Nincs központosítás, mert egy Excel adatait másoltam be. Korábbi enigma ejtve… 🙂
    Gondolom a 2009-es kiadású Detto nem számít…

  19. Noro szerint:

    Néhány személyes megjegyzés egyes felmerült szerzőkkel kapcsolatban, akiktől olvastam is:
    Lindsay-t én speciel senkinek nem ajánlanám, a Voyage to Arcturus szerintem egy inkoherens lázálom szintjén mozog.
    Leigh Brackett mellett meg kéne említeni C.L. Moore-t is, ez a két hölgy abszolút kihozta a maximumot a Robert Howard-féle hard fantasy stílusából. (A magyarul kiadott Rőt csillagnál Brackett sztem csak jobbakat írt.)
    Cherryh fantasy regényei annyira nem fogtak meg, de az elsők között írt olyan realista űroperákat, mint később Reynolds vagy Corey.
    Butler és Delany: érteni vélem, miért kerültek egymás mellé, de míg Butler általam olvasott könyvei ma is aktuálisak lennének, Delany nekem eléggé művészieskedő, „csak azért is fura SF-t írok” típusnak tűnt. Arra meg elég nekünk VanderMeer 🙂
    Végül Cherie Priest nem igazán tudom, miért került a cikkbe, de jobb nekünk nélküle. Az első regényénél (igen, a Locus-díjasnál) igénytelenebb ponyvát nem sokat olvastam az utóbbi egy évben.

  20. Crei szerint:

    DBL, SR –> Brin kieg.:
    Természetesen a Csillagdagályt kiadták, hogyan is feledhetném azt a gagyi delfines borítót, amit rongyossá olvastam. (Mármint a könyvet is olvastam, nemcsak a borítót. :))
    Az Alapítvány győzelme nem számít nálam, mármint nem „eredeti” mű, viszont a Dettó nagyon is!
    Ha minden igaz még kiadták a Jövő hírnökét is, illetve most nemrég az Existence is megjelent. Szóval azért Brin vonalon tényleg volt mozgás, de ez olyan mintha Dumastól kiadták volna a Monte Cristo-t, de a 3 testőr könyveket nem. 🙂

  21. Sam Reed szerint:

    Crei: azért említettem csak a Startide Risingot, mert az az Uplift ciklushoz tartozik.

    Noro: Brackett NEM írt fantasyt. Mondj már egy példát arra, hogy szerinted mi volt fantasy.

  22. Noro szerint:

    (Harmadszor írom be ezt a regényt, kezdem már unni…)

    Én nemrég, Leigh Brackett válogatását olvasva (Sea-Kings of Mars and Otherworldly Stories) döbbentem rá, hogy a sci-fi és fantasy kategóriák nem csak egyféleképp értelmezhetők. Mert voltak olyan történetei a kötetnek (Jewel of Bas, The Moon that Vanished, Lorelei of the Red Mist, Sea Kings of Mars, Enchantress of Venus), amelyek stílusa vitathatlanul a hard fantasy legjobb hagyományait követték, mások pedig ugyanilyen egyértelműen űroperának mutatkoztak (Sorcerer of Rhiannon, Last Days of Shandakor, Road to Sinharat). És nem a technológia szerepe volt a legfontosabb szempont, hanem a főhős viselkedése.

    Ahol a Föld rendezett életmódja elől menekülve lubickoltak a Mars vagy a Vénusz barbár kultúrájában, azt egyszerűen fantasynek kellett tekintenem, míg ahol a civilizáció küldöttjeként léptek fel, ott megmaradt sci-finek. Mindebben viszonylag kevés szerepe volt annak, hogy a szerző barbárjai rendszeresen ástak ki ősi, rejtelmes gépezeteket, amelyek Clarke – ekkor még kimondatlan* – harmadik törvényének megfelelően a szereplők szemében megkülönböztethetetlenek voltak a mágiától.

    Sőt, én nem is ismerek a 40-es évekből nagyobb hatású hard fantasyt, mint a Sea Kings of Mars 🙂

  23. Sam Reed szerint:

    „Ahol a Föld rendezett életmódja elől menekülve lubickoltak a Mars vagy a Vénusz barbár kultúrájában, azt egyszerűen fantasynek kellett tekintenem,”

    Miért is? Ez nem kritériuma semminek.

    De hagyjuk, tudom, hogy nálunk van egy réteg, akiknek minden fantasy.

  24. Noro szerint:

    Egyszerűen a novellák stílusára és hangulatára gondoltam. A háttérvilág elemezgetése néha félrevezet. De ha réteg vagyok, akkor tökmindegy.

  25. dbl szerint:

    Na jó. Csatlakozom a réteghez…
    Régebben olvastam egy rövid elemzést a Rhiannon kardjáról Kornya Zsolttól.
    Most megkerestem, újra elolvastam. Nekem úgy tűnik fantasyként értelmezte a művet.
    Lehet, hogy az időkripta, a Mars jelen-múlt civilizációs bemutatása sci-fi fogásnak tűnik, de a történet egyébként tiszta fantasynak.
    Maga Rhiannon nekem egy erősen lovecrafti figura, mint száműzött (bukott) ősi isten.

    A Clarke szabály szerintem nem elsősorban a zsánerre, hanem az emberre vonatkozik. Aminek a működését nem érti, azt varázslatként kezeli, mert magyarázat mindenképpen kell. Sok mindent elhibáz az emberi elme, de egy hibát soha nem követ el. Soha, semmit nem hagy értelmezés nélkül… 😀

  26. juhaszviktor szerint:

    „De hagyjuk, tudom, hogy nálunk van egy réteg, akiknek minden fantasy.”

    És? Te meg egyértelműen abba a rétegbe tartozol, akinek minden science fiction. Ha már a fent említett példánál maradunk, a Rhiannon kardja körülbelül annyira scifi, mint a Star Wars (valójában még annyira sem). Norónak teljesen igaza van abban, hogy ez a történet hangulatilag, cselekményvezetésben abszolút fantasy (mondanám, hogy sword and scorcery), és ez szerintem abszolút nem is meglepő abból az időszakból, ahol nem váltak még el élesen a műfaji határok. De nyugodtan vitázhatsz például a Rhiannon scifisége mellett, mert érveket eddig nem igazán hoztál fel, ezért fogalmunk sincsen, miért is scifi, ha nem fantasy… 🙂

  27. Sam Reed szerint:

    Komolyan azt gondoljátok, hogy „ez a történet hangulatilag, cselekményvezetésben abszolút fantasy” érv? A SF-nek vannak definíciói (sokféle, kétségtelen), meg kell nézni, a Rhiannon teljesíti-e. De az, hogy olvasás közben mit éreztek, az a magánügyetek, és nincs köze ahhoz, hogy valami SF vagy fantasy.

    Én azt szoktam SF-nek tekinteni (ez pedig nyilván az én magánügyem), ami igyekszik racionális magyarázatot adni a történtekre, ezt pedig szerintem a Rhiannon teljesíti. Howard például nem tesz ilyet a Conan történetekben. Lovecraftnál meg hol van, hol nincs.

  28. dbl szerint:

    Itt a wiki definíciója:
    „Azt a spekulatív formát tekintjük science fictionnek, amely (a jelenben megvalósíthatatlannak tartott) tudományos vagy pszeudotudományos (tudományosnak tűnő, de valójában nem létező) eszközökkel a lehetséges látszatát adja. Emellett spekulációit a modern tudományos világkép felismerhető vonatkozásaival s annak alapján kell megvalósítania.”

    Aztán van egy meghatározás hosszabb és összetettebb alakban S.Sárdi Margit tollából „Műfaj-e a sci-fi?” a szepirodalmifigyelo.hun, aztán Rinyu Zsolttól egy cikk erről a MASFITT oldalon „Mi a sci-fi?” címmel.
    Többször elolvastam már az elmúlt időszakban mindkét gondolatkört.
    Úgy néz ki nem lehet rövid, tömör mindenki által teljes körűnek látszó meghatározást adni.

    Hogy ez mennyire igaz, itt van még Brian Aldiss meghatározása a Trillió éves dáridóból:
    „A science fiction az emberiség meghatározását és az univerzumban elfoglalt helyét kutatja — ami összefügg ismereteinknek (a tudománynak) fejlett, ám zavaros állapotával –, és jellemző módon a gótika vagy posztgótika módszereit követi.”
    Ez egy több, mint harminc éves meghatározás.

    Lehet gondolkodni, hogy akkor most mi van Leigh Brackett írásával, túl azon, hogy egy élvezetesen jó olvasmány… 😀

  29. kétszeres vuvuzelaművész szerint:

    solymosgyu szerint:
    május 24, 2016 – 13:15
    Keverve kéne őket kiadni. 1 harcolós szörny sf 1 matematikai sf. Na

    Sőt, akár oldalanként keverve! 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon