Ami a fantasy-irodalmat illeti, mondhatni, megközelítőleg rendben lennénk, ha nem lett volna a nagy rendszerváltás utáni felfordulás, amikor aztán válogatás nélkül annyi fantasy jelent meg itthon, hogy még a legtürelmesebb rajongókat is idővel meggyőzte arról, hogy minden fantasy egyforma. Emiatt van az, hogy ma annak ellenére, hogy szinte minden fontos szerző megjelent valami rém gagyi kiadásban, egyáltalán nincs köztudatban.

De kezdjük az egészet korábban: a fantasy-irodalomtörténet hajnalán született, forradalmi, ihlető erejű könyvekről, amelyeknek nyoma sincs a magyar könyvpiacon. Hogy egy szemléletes példával kezdjem, nemrég adták ki újra E. R. Eddison-től a The Worm Ouroboros-t és a Zimiamvia-trilógiát egy körkörösen elrendezhető borítójú sorozatban – ha ez nem garancia arra, hogy klasszikusról van szó, tovább is megyek: J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis dicsérték a szerző nagyszerűségét, még mielőtt kidolgozták volna A Gyűrűk Urá-t és a Narniá-t. De nálunk? Semmi. E. R. Eddison sosem jelent meg magyarul.

ouroboros

Hasonló mondható el William Hope Hodgson-ról és Lord Dunsany-ról; George MacDonald-ot is csak gyerekkönyvek között kereshetjük, a Phantastes-t még ott se – a fantasy klasszikusairól van szó pedig. Irodalomtörténeti fontosságú szerzőkről. Majdhogynem így járt a komor gigász, Mervyn Peake is – becsületére szóljon a magyar könyvkiadásnak, hogy a nagy hatású Gormenghast-trilógiának legalább az első kötetét sikerült kiadni (Titus Groan), az érdeklődés viszont valamiért csúnyán elmaradt, és a folytatások látták a kárát. Evangeline Walton-nak a Mabinogion-tetralógia és más könyvei Mythopoeic-díjat és World Fantasy-életműdíjat hoztak, magyar fordítást viszont nem. Stephen R. Donaldson legendás Thomas Covenant-sorozatának első kötetét Tandori Dezső fordította le nekünk (A Kárhozat Urának átka), a maradék kilencet viszont senki.

M. John Harrison neve talán ismerősen cseng nálunk, de csak a sci-fis körökben – ami azt illeti, legnagyobb műve egy Viriconium nevű fantasy-sorozat. A példányhoz, amit olvastam, Neil Gaiman írt előszót, mint ifjú, szerény csodálója a nagy klasszikusnak, amelyben egyfajta jövőbeli fantasyt látunk – Jack Vance-hoz hasonlóan, csak éppen Harrison szigorúbb ecsetvonásokkal, költészetközeli eszközökkel dolgozik, döbbenetes, eredeti ötletekkel. Magyarul nyoma sincs, egy utalás se, hogy valaki dolgozna rajta.

fantasy

Roger Zelazny talán még nagyobb tragédia, pedig neki bőven jelent meg könyve magyarul. De aki olvasta az Amber hercegei-t és az Avalon ágyúi-t, és azt mondta, hogy nem kér ebből többet… hát nem is értem. Az Amber-ciklus messze az egyik legmozgalmasabb, legmeghökkentőbb fantasy lőfegyverekkel, virtuális térrel, tér-időutazással, huszadik századdal, robotkígyókkal, tarotkártyákkal, meg minden franccal, ami nélkül szerintem A Setét Torony se létezhetne, de hát két rém béna borítójú, vécépapír-minőségű kötet után senki nem vállalta tovább itthon.

Valamicskét több kötettel fulladt ki nálunk a fantasy-irodalom egyik legnagyobb mestere, Michael Moorcock – ráadásul jó fordításban, igényes kötetekben is volt egy jobb menete hat kötet erejéig. De hát hiába jött ki tőle féltucatnyi, tucatnyi könyv, ha az életműve legalább hattucatnyi megkerülhetetlen klasszikus – még legismertebb sorozata, az Elric is elakadt két kötetnél nálunk (különféle kiadásokban is legalább 7-10 kötetről van szó pedig).

Szóval látható azért valami mintázat – valamikor ezek a szerzők belekerültek a nagy fantasy-tócsába a kilencvenes évek elején, egy nagy, híg massza részeként, és szép lassan elmentünk mellettük – arra senki sem figyelt, hogy az igazi klasszikusokat, megrendítő szépségű, vagy éppen döbbenetesen eredeti írásokat méltó kiadásban, hosszú távú életmű-építéssel hozzák be hozzánk. És talán ma már emiatt nincs is értelme se folytatni, se újrakezdeni – ciki, ahogy Jack Vance Haldokló Föld-ciklusának negyedik kötete a többitől kiadóilag és időben is távol jelent meg nagy végre, ahogy Burroughs Mars-ciklusának hatodik kötete is csak úgy, korábbi részek újrakiadásai nélkül betoccsan új borítóval – de hát mit lehet tenni?

fantasy2

Itt az SFmag-on itt-ott hírsalátákban, cikkekben el lehet kapni még fontos szerzők neveit, mégis elsiklik a tekintetünk felettük, hiszen nincsenek magyarul (Ellen Kushner, Kate ElliottGraham Joyce, Karen Lord), és lehet turizni még a Fantasy Masterworks-szériában is olyanok után, akik látszólag alapkövei a fantasynek, nálunk mégis csak ímmel-ámmal-igénytelenséggel jöttek ki: Fritz Leiber, Patricia A. McKillip, Leigh Brackett nevei talán mondanak valamit, de errefelé még igencsak a radar alatt vannak, és John Crowley-t is hiába keresem magyarul, pedig az AEgypt és Little, Big című könyveit is beválogatták.

Modern klasszikusok között is akad némi késlekedés, Guy Kavriel Kay rémesen visszataszító borítókkal esett be hozzánk a Galaktika jóvoltából, és nem tudom, hányan figyeltek fel rá, de van neki azért néhány jó puffos, alapos nagyregénye (dolgozott Christopher Tolkiennal is a Szilmarilokon!), a Fionavar Tapestry-sorozat és a Tigana, hogy a fontosabbakat említsük. Az előző részben említett Clive Barker nagyobb fantasy-regényeit (Imajica, Galilee) szintén eldugtuk a magyar közönség elől. Különösnek tartom, hogy L. E. Modesitt Jr. tizennyolc (!) kötetes fantasy-sorozata, a technológiai fejlettségről is meditáló Saga of Recluce nem hogy nem jelent meg magyarul, de még csak beszélni sem beszélünk róla (a Moly.hu-n regisztráltak közül még az angol eredetit sem olvassa senki). Még frissebbek David Anthony Durham, Daniel Abraham, N. K. Jemisin, Elizabeth Bear sorozatai, rendre ott vannak díjak, jelölések körül, ide mégsem jutnak el megfelelő lendülettel. Talán nem szigorúan fantasy, de a nigériai Ben Okri mágikus-realista könyveit is mindenképpen felfedezésre méltónak mondanám, a Booker-díjas The Famished Road nagyon különleges olvasmányélményem (akartam írni róla, de nem tudtam, van ilyen, de legalább mondom utólag).

fantasy3

Még sok szerzőt felsorolhatnék, de látható, hogy a legnagyobb probléma a fantasy környékén nem is a lefordíthatatlanság, hanem a gyorsan telítődő piac, a szűkülő olvasóréteg és a magyar könyvkiadás örök késlekedése, rossz időzítése – abban bízhatunk csak, hogy idővel a jobb szerzőket egy-egy sorozatos, filmes adaptáció felkapja annyi időre, hogy legalább egy sorozat első kötettől az utolsóig egységes fordításban-kiadásban megjelenhessen. Emlékszem azokra a szűkös évekre, amikor George R. R. Martin köteteit úgy kellett három könyvtárból és egy könyvesboltból összevakarni – a HBO-s Trónok harca óta viszont nincs olyan metrójárat, amin ne utazna egy tömzsi kis címeres. Ez van. Mindig rejtély lesz, miért olvassák nálunk Abercrombie-t, Scott Lynch-et pedig miért nem. Hogy miért Brandon Sanderson ifjúsági trilógiája érkezik előbb hozzánk, mint a zseniális Warbreaker, vagy a szerintem tényleg lefordíthatatlan méretű Stormlight-sorozat. Hát igen, itt már tényleg az olvasói kapacitás határán táncolunk.

A fantasy elég szerteágazó, sokrétű és képlékeny zsáner, még ha a fentieket pótoljuk is, a finoman mitikus, mágikus-realista regények megszámlálhatatlan sokaságát még el sem kezdtük feltárni, de ismét elég egy Mythopoeic-díj vagy World Fantasy-díj jelöltjeinek listáján nézegetni, hogy lássuk, miféle könyveket nem sikerült még mindig pótolnunk. Egész jól állunk – de még mindig nem a legjobban.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    Szomoru cikk. Amíg barker abarat ciklusa vége meg sem jelenik kulfoldon addig a galiei se jöjjön be.

  2. dbl szerint:

    Akkor folytassuk munkád megerősítését… :D

    A fenti, fantasy tematika említett nagy írói közül, akiket ismerek (ismét csak Aldisson keresztül), Lord Dunsany, Hodgson (Ház a határszélen), Moorcock (bár tőle van egy sci-fim, a Fekete folyosó). aztán sokáig süket csend. Megvan Leigh Bracketttől a Rhiannon kardja, Stephen Donaldson Covenant krónikáiból A Kárhozat Urának átka, Leibertől két regény, és pár novella a Fafhrd és a Szürke Egerész sorozatból, illetve Zelanytól A fény ura…aztán megint nagy csend…
    Az újabbakat pedig már követni sem tudom, még hallomás útján sem, köszönhetően könyves kiadóinknak.
    Az pedig, hogy sok nagy, tőlünk nyugatra olvasott író itt miért nem lett népszerű?… Úgy hiszem, ennek a gyökerei olyan kulturális különbözőségeken alapulnak, amelyek megfogalmazásához kevés a tudásom… :D

  3. Sam Reed szerint:

    Brackett NEM fantasy (ld. Clarke harmadik törvényét). Bár kétségtelenül fantasztikus.

    Amúgy igazad van, szomorú a helyzet. Nyilván az se vigasztal, hogy az SF sincs jobb állapotban.

  4. RandomSky szerint:

    Elizabeth Bear fenti könyvét éppenséggel kiadta a Könyvmolyképző: http://moly.hu/konyvek/elizabeth-bear-range-of-ghosts-szellemek-hegyei

  5. Noro szerint:

    Az Amber-ciklust épp most fejeztem be (egy órája sincs, hogy letettem a könyvet), de a robotkígyók mellett valahogy elsiklottam, nem ugranak be :D Komolyra fordítva, tényleg alapmű, és szerintem a kortárs weird fantasykhez is sok köze van. A 70-es évekből én Zelaznyt, Leibert és Moorcockot tartom megkerülhetetlennek.

    Harrisonnak ellenben már több SF-jéről is lepattantam, pedig a Centauri Device-ról is mondták, hogy megújította az űroperát, meg ilyenek. Szerintem ez úgy történhetett, hogy mikor a kollegái elolvasták, rájöttek, hogy ennél csak jobbat tudnak írni :) Szóval a Viriconiumtól jelenleg egy kicsit tartok.

    A kortárs fantasyvel kapcsolatban viszont nem hiszem, hogy érdemes kívánságlistákat lobogtatni. Nekem is megvannak a nálunk totál ismeretlen kedvenceim, de mindet úgysem lehetne megjelentetni. Ehhez sem elég kiadónk, sem elég olvasónk nincsen.

  6. fbdbh szerint:

    Noro: igen, az emlékezetem pontatlanul idézte fel, visszaolvasva a Sign of the Unicornban levő tekergő prizma-kő-sárkányszerűségekre gondoltam, de valamiért úgy emlékeztem rájuk, hogy fémes kígyók :D

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon