Két dologban voltam biztos, mielőtt elmentem volna megnézni ezt a filmet: hogy az elején nagyon ideges leszek, mert  már megint ugyanaz, és hogy a végére nagyon szeretni fogom, pedig ugyanaz. Na jó, utóbbit csak reméltem.

A film úgy kezdődik, mint az előző, megsejdítenek valami rettentő komor és baljós és szomorút, aztán gigászi akciójelenet, akkor is baromi unalmas, ha szépen van megkoreografálva, mert hé, az első akciójelenetben mindig győznek hőseink. Ezúttal is így történik, igaz, kis szépséghibával, bár lássuk be, ennél eddig még mindig csak nagyobbat pusztítottak. Jön is a soron következő sarokba állítás, komolyan, nem értem, hát eddig mindig csak sokkal nagyobb baj lett belőle, ha a városrongáló világmegmentőket megpróbálták megfegyelmezni, ha az előző Amerika kapitány film nem lett volna elég, ott a fél Mission: Impossible, meg a legutóbbi James Bond is, pff, hát nem járnak ezek moziba?

sf cap1

És még rá sem fértek mindannyian a csoportképre…

A Bosszúállókat mindenesetre be akarják küldeni a sarokba (mert, mint említettem, ez mindig jó ötlet), és a társaság egyik fele – az érzelmileg szokás szerint épp labilis Stark kollégával az élen – hajlik is a bűnbánó szabálykövetésre . A ravasz néző persze már akkor kezdhet gyanakodni, hogy ez még ebben a formában sem lesz működőképes vagy jó ötlet, amikor Tony Starkot egy olyan mondat kapcsán szállja meg a fene nagy bűnbánás, amiben szerepel a bosszúállás. Márpedig hiába Bosszúállók a csapat neve, azt tudni kell, hogy a bosszú az efféle filmek szabályai szerint erkölcsileg elfogadhatatlan, és többnyire nem is vezet sok jóra. Ennél jobban szerencsére nem alapozzák meg, hogy mégis, melyik oldalnak van igaza, így egészen sokáig meg lehet érteni a kettészakadt szupercsapat mindkét oldalát. Azokat is, akik hajlandóak lennének visszatérni a törvény szigora alá, és azokat is, akik a szabad fegyvertartást és az karhatalmi túlkapások elleni lázadás jogát védik. Tony Stark okos üzletemberként (és bűnbánó tömeggyilkosként) dönt, Natasa sokat látott ügynökként hajlik a kompromisszumra, a többieknek gyakorlatilag nincs döntése, kivéve Clint Bartont, ő viszont annyira a semmiből ttér vissza, hogy legfeljebb csak az előző részek tartalmából sejthetjük, miért oda állt, ahova. Az ingadozók alól elég csúnyán kirántják a szőnyeget, Vízióból a modora alapján az inasként eltöltött, előző inkarnáció, elsőképp engedelmes, utána udvarias, az újhusik pedig oda mennek, ahová toborozták őket. Ezt én így nem nevezném nagy erkölcsi döntések sorának, bár azért elég jól és elég sokáig el tudják hitetni a nézővel, hogy nem csak reflexből és reakcióból sodródtak szét a népek.

No de hát ha már kettészakadt a csapat, akkor végre össze lehet ereszteni őket, és igen látványos, ahogy az altalajig bontják valamelyik berlini repteret. Ráadásul nagyjából azt is tudták, mikor kell abbahagyni, és nem volt az az érzésem, mint a Bosszúállók 2. végtelen vonat-kamion-repülő-motor-kihagytátokarollert üldözésénél, hogy most igazából ki kellett volna ugranom a sarokra egy jó hagymás gyrosért, és még akkor is túl sokat látok belőle. Itt derült ki, hogy nem csak azért kellett berántaniuk pöttöm Pókembert és a Hangyát, hogy még látványosabb ötletekkel lehessen feldobni a csihipuhit, de szerencsére mindkét karakter kellően idétlen ahhoz, hogy rossz poénokkal lazítsák az elszánt pofonváltást.

sf cap3

Az ott tényleg Martin Freeman

Kicsit előreszaladtam, és kimaradtak olyan szívfájdalmaim, hogy ja, persze, mert épp az osztrákok biztosítanak ilyen bénán eseményeket, végtére is csak évtizedeken át voltak kínosan közel a Vasfüggönyhöz, és amúgy is olyan pontatlan, disznó népek; és olyan örömeim, hogy Martin Freeman!!! Az ott egy Martin Freeman!!! És hogy most akkor az komoly, hogy a titkos információ átadásának az a legjobb módja, ha beszélgetés közben egymásra sem nézve átcsúsztatnak (egy feltehetően azért bekamerázott bárban) a pulton egy A4-es jelöletlen, barna kartondossziét, vagy ez csak valami hommage volt, amit én nem értek. Meg Bukarestben van ekkora nyilvános alagútrendszer? Hoppá. Ez király.

Miután a csapat a sárga földig lerendezte egymást, természetesen hamar kiderül, hogy mégis, kinek volt igaza, és kezdetét veheti a békülésbe oltott finélé is. A filmtörténetben először végre egyszer van értelme a főgonosz zárómonológjának, teljesen döbbenetes. Beérik a komor és baljós nagy szomorúság a film elejéről, először nem is értem, miért nem állt össze sokkal előbb a kép, aztán órákkal később jövök rá. Ez a film vagy a 2020-as években játszódik, és engem átvertek a „napjainkban” felirattal, vagy épp a leghiúbb szuperhős nem költött eleget szemránckrémre és plasztikai sebészre, mert mit mondjak, egy tízessel néz ki öregebbnek a vélelmezhető koránál. A sötét felfedezés örömére majdnem lebontanak egy sziklaerődöt, de szerencsénkre beigazolódik, hogy a szovjet építészetnek voltak a csernobili atomerőműnél jobb pillanatai, míg odakinn, a jeges sziklák közt végre delarálják, amire a film eleje óta vártam: a bosszúnak semmi értelme, a gyógyulás útja az, ha lemondunk róla.

A levezetés már csak arra kell, hogy hagyjon némi reményt egy következő Bosszúállók filmre, illetve, hogy Stan Lee ellője a kötelező cameót. A feliratok közben és után is van extra jelenet, inkább csak aranyos, mint előremutató, de legalább nem kell attól tartani, hogy megszégyenülve kell kikullogni a teremből, amikor a takarítók már a körbesöpörték az embert: van miért várni, és ha másért nem, egy mosolyért talán érdemes is.

Összességében a Polgárháború nekem sokkal jobban tetszett, mint az Ultron kora, sőt, annak ellenére, hogy nem volt benne Thor és Loki, legalább annyira bejött, mint az első Bosszúállók film. A Galaxis őrzőivel persze semmi sem veheti fel a versenyt, de mindenképp érdemes megnézni; és mivel itt mégis az életnagyságúnál jóval nagyobb, hangosabb, és mégháromdimenzósabb dolgokról van szó, szerintem érdemes moziban.

Legfeljebb az izgatott geekek néha felsikítanak közben, mások pedig jegyzetelnek.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon