Igazából nem tudom, hogy a  skandinávok mindig is értettek a végtelenül bájos meseregényekhez, vagy csak szerencsés véletlen, hogy Selma Lagerlöf után jött Astrid Lindgren, bár ez még nem magyarázná meg Tove Janssont és a Múmin-völgy furcsábbnál furcsább lakóit. De valójában nem is ez a fontos, hanem az, hogy a skandinávok igenis értenek a bájos meseregényekhez, és hogy szerencsére ezekből hozzánk is jó néhány eljutott.

Kezdhetnénk talán a Nils Holgerssonnal, ami alighanem a legtöbb magyar állampolgár emlékezetében végtelen japán filmsorozatként él, és bár állítólag talán volt valami könyvforma előzménye is, de ezt senki nem vette komolyan. Én persze mindig is tudtam nils1-1024x760az igazat, a nagyapám szenvedélyesen szerette a könyvet, és gyerekkorunkban legalább egy részét felolvasták nekünk, később pedig többször elolvastam, és mindig elvarázsolt. Elég terjedelmes mű, már csak azért is, mert Svédország részletes bemutatására íródott: és elég ránézni egy Európa-térképre, hogy lássuk, jókora földdarabról van szó – és szegény Nils barátunk bizony, kénytelen a legdélibb csücskétől a legészakibbig beutazni. Ráadásul nem teljesen önszántából, hanem mert egy feldühödött házimanó arasznyivá változtatta, és nincs más reménye az életben maradásra – és az esetleges visszavarázsoltatásra – mint hogy azzal a lúdcsapattal tart fel, Lappföldre, amivel megszökik a családi gúnár, Márton.

Ezzel a felütéssel még lehetne negédes és bugyuta mese is, de a feladathoz, a különféle svéd vidékek és hagyományok bemutatásához nem csak terjedelmében kellett felnőnie a könyvnek, de hangulatában is. Bár végig megőrzi a mesei elemeket, rendre iszonyú kemény történeteket hallunk és látunk utazás közben – a középkori pestisjárványból fennmaradt legendák éppúgy megelevenednek, mint a Nils idejében élő szegények sorsa (a könyv maga 1898-ban játszódik). A fő történetszál mellett főleg ezekből a mese-epizódokból ismerhetjük meg a vidékeket, és Lagerlöf a mesék lenyűgözően széles skáláját felhasználja. Vannak szinte a Grimm-meséket idéző helyek, ahová Nils csak betéved (az elátkozott város, vagy Károly úr kertje), vannak olyan történetek, amiket ő is csak hall, és sokkal nyersebbnek, népmeseibbnek tűnnek (a rézbányák és az óriások dolga), vannak állatmesék (a hernyók pusztította erdő szomorú históriája), de a szegény egyetemi diák története számomra például Oscar Wilde meséit idézi, aki Lagerlöf korában igencsak modernnek számított.

Persze az epizódok nem állnák meg a helyüket, ha maga a fő történetszál nem lenne olyan erős, de Nils, Márton, a vadlúdcsapat, és esküdt ellenségük, Ravaszdi (más néven Szmörre)  igen jól felépített karakterek. Nils a történet elején undok kamaszkölyök, aki állat(- és házimanó)kínzással vezeti le a frusztrációját, és igencsak megérdemli az átkot, valamint azt is, hogy a családi macska pusztán bosszúból rögtön felfalná. Márton sem önszántából viszi magával, hanem mert a régi testéhez szokott Nils azt hiszi, hogy vissza tudja rántani az udvar felett átvonuló vadludak után  szökni készülő madarat, de csak a nyakán ragad, és potyautasként tart vele. A hosszú és küzdelmes út során viszont Nils emberséget tanul, rendes meséhez illően legtöbbször az állatoktól. A vadludak bölcs, öreg vezére, Tornyosfellegi (avagy Kákalaki) Akka nem csak szó szerint veszi a szárnya alá hidegebb éjszakákon, de sok olyasmit is megmutat neki, ami hasznára válhat, és mire elszakad a vadludaktól, már elég érett ahhoz, hogy más pártfogókat találjon.

Nilsas

A Nils Holgersson megírása óta több, mint száz év telt el, és Svédország rengeteget változott. De ha valaki szeretné megismerni, még most érdemes elolvasnia a könyvet, ha másért nem, hogy megjegyezze Uppsala nevét, vagy tudja, hol van Dalarna, és merrefelé voltak a kimeríthetetlennek hitt rézbányák. Ha pedig valaki csak a meséket szereti, akkor jobbat nem is tehetne, mint hogy elolvassa ezt a könyvet – mert kevés megrendítőbb és változatosabb, mégis szépen összehangolt és tanulságos mesegyűjteményt ismerek. Azt hiszem, nem véletlen, hogy az én eszemben egy polcon van Sam Small történeteivel – mert ha nem is olyan mulatságos, de ugyanaz a megértő, ám nem érzelgős humanizmus jellemzi, és ugyanaz a lenyűgözően gazdag, kisemberi képzelet.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Balfake szerint:

    Ez volt az első hosszabb könyv, amit olvastam úgy 7 évesen.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon