A God of War-videojáték sorozat a magamfajta ógörög mondakör rajongó számára igazi gyönyörűség, olyasmi, mint Dan Simmons Ilionja. Míg Simmons a regénye egy részében a Trójai-háború eseményeit emeli ki sarkaiból, spékeli meg teleportációval, nanotechnológiával, a God of War III. részében (ami valójában a 7., de ez lényegtelen) végre lehetőségünk van megdönteni Zeusz hatalmát, és porig rombolni az Olümposzt, ezáltal és az emberiséget megszabadítani az istenek önkényétől.

Kratos, a spártai harcos évek óta (a 2005-ös első résztől kezdve) szolgálja az ógörög isteneket, belecsöppen a kegyetlen játszmáik közepébe, amely során Ares manipulációjának eredményeként akaratlanul megöli saját feleségét és lányát. Kratos bosszút esküszik, és megöli Arest, amelyet követően ő lesz az új hadisten. Kratos aztán idővel megelégeli Zeusz és a többi isten ármánykodását, aljas játszmáit, és bosszút esküszik az egész Olümposz ellen, márpedig egy isteni erővel rendelkező pszichopata ellen még Zeusznak is van mitől tartania. A 2. rész végén Kratos a titánokkal szövetkezve indul Zeusz ellen,és a 3. rész rögtön itt folytatódik.

God of War® III Remastered_20150707215919Nem is elsősorban a történet és a játékmenet az, ami miatt említésre érdemes a God of War III., mert ugyan az akció/kaland/puzzle játékmenet nagyon feszes és ötletes, de nem ez adja a játék lelkét, hanem az, amilyen eredeti módon keveredik az ógörög mondavilág a fantasy kreativitásával mind a helyszínekben, mind a döbbenetesen részletgazdag vizualitásban.

A titánok hatalmas kőóriások, rögtön a játék elején Kratos Gaia titán fákkal, bokrokkal benőtt hatalmas karján, fején bocsátkozik harcba Poszeidónnal, majd egy ideig Gaia üreges testében is kóborol. Kratost aztán Zeusz letaszítja az Alvilágba, a Sztüx folyóból kievickélve bukott hősként kóborol a zokogó, megváltásért könyörgő holt lelkek között. A magasban látszik a felszín alja, ahonnan folyamatosan potyognak le az újabb és újabb halottak, közben lépten-nyomon olyan bronzszobrokba botlunk, amelyek válogatott kompozíciókban mutatják be az alvilágban rekedt lelkek szenvedését. Néha percekre megálltam megcsodálni egy-egy építészeti műalkotást.

God-of-War-III-2010-71-685x385Aztán elindulunk felfelé, fénylő márványpaloták, korinthoszi oszlopsorok és monumentális szobrok között, majd konkrétan egy Escher-lépcső alapú útvesztő-illúzió közepébe kerülünk, ami az egyik legötletesebb része a játéknak. de nem az egyetlen, mert elmés fejtörőkből több is akad, például a Labirintus, amelyet Daidalosz épített Zeusz megbízásából, és ez nem más, mint egy csapdákkal teli, térben mozgó kockarengeteg, ahol időnként a fel és a le irányok sem egyértelműek.

A videójáték a görög mitológia több tucatnyi szörnyét szabadítja ránk, mint például kentaurok, minotaurusz külsejű bikalények, gorgók, skorpiók, fúriák, hárpiák, küklopszok, élőholtak. És miközben az újabb és újabb látványos helyszíneken törtetünk felfelé, sorra szembekerülünk az istenekkel, isteni erővel rendelkező ellenfelekkel Hádésztól Apollón és Herkulesen keresztül végül Zeuszig. Ezek a részek a játék csúcspontjai, mindegyik harc egyedi taktikát és koncentrációt igényel. Ráadásként mindegyik istentől nagyon hasznos fegyvereket, eszközöket szerezhetünk, mint például Hermész szárnyas csizmáját, amelynek segítségével falakon, mennyezeten tudunk közlekedni.

god-of-war-iii-review-3Tartaroszban Kratos megküzd magával Kronosszal, a leláncolt titánnal, annak kelésekkel és sebekkel borított testén hangyaként próbálva elkerülni vaskos, töredezett körmű ujjait, barázdált tenyerét és az alvilági harcosokat, ez egy olyan epikus és monumentális harc, amelyhez hasonlót én még nem nagyon láttam.

Kratos pedig senkinek sem kegyelmez. A játék maximálisan 18-as karikás, fröcsög a vér, a harcok brutálisak, a különböző mitológiai szörnyek és lények kivégzése olyan, amit egy Kratos-kaliberű istenségtől elvárható, egy idő után szinte térdig gázolunk a vérben és belsőségekben. Kratos azonban nem csak egy gyilkológép, bosszútól elborult elméjében újra és újra előbukkannak a múlt árnyai, az, hogy miként tett tönkre maga körül mindent, ezek a jelenetek, flashbackek teszik igazán esendővé.

God_of_war_3_Apollo_temple_muralMíg a játék elején tényleg egy elmebeteg mészárosnak tűnik, lassanként, az istenek játszadozásai és kegyetlenkedései következtében egyszer csak átbillen pozitív irányba a karakter. Na nem nagyon, csak éppen egy kicsit, mert igazi, klasszikus hős sosem lesz belőle, de egy önpusztító, azonban alapvetően az igazságért küzdő antihérosz igen. Közben azonban a játékos is elgondolkodik azon, hogy mi értelme is van ennek az eszement bosszúhadjáratnak? Mert hősiesnek cseppet sem lehet nevezni azt, ahogy Kratos átgázol mindenkin, még a segítőin is, csak hogy szembenézhessen Zeusszal, és ezek roppant érdekes és kellemetlen moralitási dilemmaként jelentkeznek egy idő után.

Hiába a faék egyszerűségű „a bosszú elvakít” premissza, a fentiek miatt a God of War III. 2010 egyik legkiemelkedőbb játéka volt. Mindennek a szépséghibája az, hogy Playstation-exkluzív az egész God of War-sorozat, én is PS4-en találkoztam először a III. rész remastered változatával (a többi történetét youtube-on pótoltam), ami viszont még 5-6 év távlatából is fantasztikus élmény.

A God of War III. az egyedi vizualitása miatt olyan film-alapanyag, amiből valószínűleg sosem fog film készülni, mert a brutalitása valószínűleg elrettentené a producereket, és a költségvetése láttán is minden bizonnyal a fejüket vakarnák. Szerencsére a játék ez esetben mag a film egyben. Aki teheti, és még nem találkozott vele, akár csak az eddigi utolsó 3. részt önmagában is érdemes kipróbálni, garantáltan maradandó élményt fog okozni.

god_of_war_iii___brutality_1177

GoW_3Head

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: videójáték

Eddig 4 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Ez pc-n nincsen?

  2. Hackett szerint:

    solymosgyu:
    Sajnos nincs. PS3 vagy PS4-en elérhető csak.

  3. Attila szerint:

    Erről a szintén viszonylag friss, hard scifi alapú játékról is lesz nemsokára cikk?

    https://www.youtube.com/watch?v=ieym-ENXmz0

  4. solymosgyu szerint:

    Jó köszi a választ. Inkább kulfoldi kiadatlan regényről írjál.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon