Annyira, de annyira fontos – ha nem is igazán irodalmilag értékes, de üzenetében – regény volt a Nagy-Britanniából tavaly kiábrándult Cory Doctorow Kis testvére, hogy bízvást lehetett reménykedni: a folytatás is hasonlóan jól eltalált lesz. A Homeland azonban felemás érzéseket kelt az olvasóban.
Az eredetileg 2013-ban, itthon tavaly, a Metropolis Media által kiadott könyv pár évvel a nagy sikerű történet után játszódik. Ami az USA-ban elromolhat, az itt látszólag el is romlik: munkanélküliség, kilátástalanság, romló helyzetű háztartások. Látszólag Marcus sem gazdagodott meg a Kis testvérben megismert kalandjai és bátorsága révén. Nem nagyon csinál semmit, rögtön a nyitányban inkább részt vesz a Burning Man fesztiválon, ami kint kultikusnak számít. (Ezt nem szabad magyarítani, még senkitől sem hallottam itthon, hogy Égetett emberként aposztrofálta volna, a fordításban mégis ezt kapta a keresztségben.) Doctorow elbeszélői hangja ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: egy lelkes, technofil, igazságérzettől duzzadó (tehát normális) tini meséli el, miért pazar és egyedi a Burning Man, és hogyan tűnik fel újra Masha, hogy négygigányi titkosított anyaghoz való kulcsot nyújtson át neki egy pendrive formájában. Ha valaha is meghallaná hősünk, hogy Mashát lekapcsolták, akkor csak annyi lesz a dolga, hogy nyilvánosságra hozza a Gonosz Kormányzattól lenyúlt infókat.
De addig is, amíg főszereplőnk, Marcus Yellow aka M1k3y újra akcióba lendül, egy független politikus mellé szegődik informatikusként és digitális kampánytanácsadóként. Masha persze eltűnik, Marcus pedig néhány társával a Dark Webre kezdi feltölteni az anyagot, amely bombaként robban.
A legrémisztőbb mégis az, hogy Masha eltűnésében oroszlánszerepe van hősünk egykori nemezisének, fogvatartójának és kínzójának, Carrie Johnstone-nak. Úgy tűnik, Marcus gépét figyelik, és a hivatalos hatóságok két elegáns, de megfélelmítésben utazó ügynöke is kocsikázásra hívja a fiatal srácot, majd a dolgok elfajulnak, és egy minden eddiginél dühösebb tüntetés veszi kezdetét.
Amiről Cory Doctorow ír, az annyira fontos, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az idősebbek, a harmincas-negyvenesek – pláne az ennél is korosabbak – már elvesztették a szabadság kontra magánélet csatát, hagyták, hogy a fejük fölött épüljön ki a mindent látó szem, a Kis Testvér. Marcus egy olyan generáció hangja, amelynek még vannak elveik, és ehhez informatikai tudás is társul, utolsó partizánok ők a bitek erdejében. (Nem véletlen, hogy az eredetiben két olyan legendás alak írt előszót, mint a 26 évesen pár éve öngyilkosságba menekült, brilliáns Aaron Schwartz és az örökmozgó hacker, Jacob Appelbaum. Hősök lennének ők egy szabadságra sokat adó világban, csakúgy, mint M1lk3y. Ide kívánkozik az a gondolat is, hogy ellentétben a borítóval, ez nem egy anarchista regény.)
A regény egyetlen, ámde fájó hibája, hogy bizony a történet nem ért fel a mondanivalóhoz. Végig egyenes vonalú, úgy gurul, mint egy eldobott spulni, nem lep meg és nyűgöz le valami eredeti sztoriszállal. Kevés dolog történik, a stílus pedig nem túl színes, pedig a téma igencsak kívánná.
Cserébe viszont megtudhatjuk, milyen az igazi kávé, miért érdemes iPredatort használni és hogyan kell fájlt titkosítani. Egy egész kis pofás túlélőkönyv ez az állam túlhatalmával szemben – csak sajnos egy gyengébben megírt fikcióba csomagolva. Észrevetted már, mennyire elcsesződött minden? – kérdezi az egyik szereplő. Higgyünk nekik, ők még tisztán látják, hogy pontosan hol tart és mifelé halad a világ.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
Ez egy anarchista regény, csak nem úgy, ahogy a borítókép az anarchistákat elképzeli. A főhősök azért anarchisták, mert abban hisznek, hogy az embereknek közvetlenül, nem pedig politikusokon keresztül kéne irányítani az országot. Az anarchista filozófia eredeti jelentésének kellett volna utánanézni a kiadóban, mielőtt ezt a borzalmas izét a címlapra teszik.