Csak reménykedni tudok, hogy a nyilvánvaló bukta ellenére a Vissza a jelenbe című 2015-ös film később kiérdemli a kultfilm státuszát. Volt már ilyenre példa a világtörténelemben. A hagymázas, sci-fi szósszal leöntött ökörködés ugyanis több olyan jellemvonással is rendelkezik, ami ebbe a státuszba röpítheti: a szereplők, elsősorban Rob Corddry játéka, és a számtalan nerdes kiszólás, önreflexió és parodisztikus pillanat, na meg természetesen a baromkodással telített párbeszédek. Ha pedig a bennünk lakó amatőr filmesztétát hagyjuk egy pillanatra magához térni, akkor négy felnőtt elrontott és megjavításra váró életén és a sorsszerűségen merenghetünk.
Az eredeti címén Hot Tub Time Machine 2 című komédia a 2010-es Hot Tub Time Machine című film folytatása. Az előző rész tartalmából: három jóbarát – egytől egyig elég gázosak mind – elindulnak egy síparadicsomba, hogy a helyszínen felidézzék nem túl sikeres ifjúságuk emlékképeit. A címbéli jacuzzi viszont elrepíti őket 1986-ba, ugyanerre a helyre, ahol fiatalként megpróbálják darabokra hullott életüket jóvá tenni. A boldog vég ott is éri őket, amikor némi katarzissal és a múltban maradó Lou Dorchennel búcsúzunk tőlük, látva, hogy Lou – a jövőről való ismeretének köszönhetően – létrehozott egy Lougle nevű céget.
Itt kezdődik a Vissza a jelenbe. Lou Dorchen immáron egy kihívásokkal küzdő, de hatalmas informatikai cég nem szokványos CEO-ja. A székhelyet például az örökké bulis hangulatú New Orleansba helyezte, az igazgatósági ülések pedig Lou nárcisztikus rohamaival fűszerezettek, amelyekben az altesti, vizuális humor is helyet kap. A megalomániás, senki által igazán nem kedvelt multimilliárdos partiján ünnepelteti magát, amikor egy merénylő rálő férfiasságára. Jóbarátai, az előző részből ismert Nick és a végül is igazi okostojásnak számító fia, Jacob bevonszolják a vérző Lout a házba beépített jacuzziba. Az a tervük, hogy még a gyilkosság előtti időben visszatérve megakadályozzák a tettest, és kiderítsék, hogy ki is az.
Azonban megint balul sül el az egész, nincs közöttük egy darab Dr. Brown sem, csak a misztikus jacuzziszerelő (Chevy Chase) tűnik fel újra az időutazásról szóló halandzsájával. Így a nem hagyományosan működő időgép (gyakorlatilag egy fergeteges berúgásbulit kell benne tartani) 2025-be repíti őket.
Tíz év telt el, de ami a legfontosabb: Lou már nem lakik a legócskább ízléssel berendezett palotájában (az a tigrises kép, te jó ég!), régi címén pedig az első részben még szereplő, John Cusack által eljátszott haverjuk fia lakik menyasszonyával. Ezek a barmok ahelyett, hogy a gyilkost keresnék, partizni mennek, ami egyrészt újabb bonyodalmakba sodorja őket, de másrészt hamarosan az is kiderül, ki és miért tör a múltváltoztató Lou életére.
A film írója és rendezője ugyanaz, mint az előző résznél, ezért is érthetetlen számomra a közönség és a kritikusok fanyalgása – nem is beszélve az alig csörgő kasszáról. A film ugyanis tele van popkulturális poénokkal, szatírával, akár egy videoklip, akár egy jövőbeli hír vagy egy technológia formájában. De továbbra is a nem szokványos, erősen fiús poénok viszik a prímet. Néha a film is leáll, csak hogy halljuk Lou valamelyik újabb őrült hasonlatát, ez az egyik erőssége. A főszereplő Rob Courddry egy igazi tenyérbemászó, nagypofájú, de lúzer alakot hoz tökéletesen.
A vicces sci-fik egyik alaptípusa a menjünk-vissza-a-múltba-és-tegyük-végre-rendbe-a-dolgokat típusú film. Ez a marhulós változat azt mutatja meg, hogy aki egy barom volt a jelenben, az a múltban és a jövőben is az marad, hacsak – a hollywoodi közhelytanácsok figyelembe vételével – meg nem javul a semmibe tartó élet-gyorsvonata valamelyik lepukkadt állomásán.
Ja, és az utolsó jelenet, amelyben az amerikai történelmet változtatják meg, az folytatás után kiált (de fájdalom, valószínűleg nem lesz meg).
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
