invisible_republicEgy újabb, friss Image comics szerzői képregénysorozatra bukkantam, amely érdemes a figyelemre, ez pedig az Invisible Republic, egy rendkívül okosan és jó karakterekkel felépített, összetett politikai sci-fi thriller. Mind a történetvezetésben, mind a vizuális megvalósításban azt a komolyabb irányt képviseli, azt, ami miatt például a Lazarust az utóbbi évek egyik legjobb képregénynek tartom: visszafogott, precízen megkomponált oldalak, sallangoktól, túlzásoktól mentes realisztikus rajzok, izgalmas, nem hivalkodó színvilág jellemzi, azaz a képi világa is nagyon szép és elegáns, a történet pedig kifejezetten mély és erőteljes.

A távoli Gliese csillag egy kolonizált holdján járunk, a 29. században. A cselekmény két szálon fut, a jelenben egy földi újságíró, Croger Babb a holdra utazik, hogy megírja, hogyan jutott hatalomra a nemrég megbukott diktátor, Arthur McBride, és a birtokába jut egy naplónak, amit a hold bukott diktátorának, Arthur McBride unokahúga, Maia vetett papírra valamikor, és 40 évvel korábbról meséli el, hogy ki is volt Arthur, hogyan lett az, aki.

Csakhogy senki nem hallott arról, hogy a diktátornak lett volna unokahúga, minden erre vonatkozó nyom eltűnt, a lányt konkrétan kiradírozták a történelemből. Babb pedig a napló és a Maiai utáni kérdezősködése miatt célponttá válik, ugyanis valakik mindenáron meg akarják szerezni tőle a naplót, és meg akarják akadályozni, hogy a múltban történt eseményekben kutakodjon.invisible_republic_space

A jelenbeli szál egy izgalmas keretként szolgál a múltban játszódó fő történetvonalhoz, amelyben Croger Babb-bal együtt megismerjük a 40 évvel korábbi Arthur McBride-ot és Maia Reveront, már az elejétől két olyan erős karaktert, akik már önmagában elvinnék a hátukon a képregényt. Kettőjük kontrasztja, Arthur szociopata-pszichopata jelleme már ekkor megmutatkozik, és teszi félelmetes figurává, még úgy is, hogy első ránézésre egy kedves, szemüveges és szakállas fiatalembernek tűnik, akiből nem nézné ki az ember, hogy öt oldal múlva agyonver néhány katonát. Arthur  rátelepszik Maiára, olyan dolgokra kényszeríti, manipulálja, amelyek szépen lassan aláássák kettejük kapcsolatát.InvisibleRepublic08_Cvr

A történet nem akar hatalmas sci-fi látványorgiát felmutatni, a 29. századi kolóniavilág visszafogott, már-már túlságosan is (a jelen+űrhajók azért nem túl hihető 800 évvel későbbi jövőkép), de fura módon ez itt egyáltalán nem zavaró, és nincs is rá szükség, a karakterek és a nagyon jól eltalált képi világ (az író Corinna Bechko, a rajzoló Gabriel Hardman – feleség és férj) így is nagyon ígéretessé teszik az Invisible Republicot rögtön az első kötet alapján. A folyamatosan adagolt apró információk a múltról egy pillanatra sem hagyják leülni a sztorit, a keretes/párhuzamos szerkezet megvalósítása pedig elképesztően jól működik. Az első öt füzetet egybegyűjtő kötet egyelőre még csak éppen csak egy kis ízelítőt adott a történetből, nagyon kíváncsi vagyok, hová tart majd tovább, miként lesz Arthur McBride diktátort, és mi is történt vele és Maiával.

(Ami kicsit aggasztó a sorozat hosszútávú jövőjét illetően, hogy a sorozat fogyási adatai eléggé alacsonyak – ezt valahol értem, valahol viszont szomorú, hogy egy nem harsány és nem hivalkodó, helyette minden tekintetben visszafogott, intelligens képregénytörténet nem tud nagyobb olvasói bázist megszólítani, miközben jóval butább képregények tudnak sikeresek lenni: ez utóbbira nemsokára hozok is példát egy az Invisible Republic-kal egyszerre induló, szintén Image Comics kiadású másik sci-fi képregény által.)

invisible_republic_art01

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Képregény

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

  1. Domonkos szerint:

    Hali!
    Eddig nem voltam képregényolvasó, de most meghoztátok hozzá a kedvem!
    Annyit szeretnék kérdezni, hogy ezt a képregényt be lehet szerezni Magyarországon? Ha igen, hol? És ha nem, akkor honnan érdemes rendelni?

  2. Komavary szerint:

    Igen. Általában innen:
    https://www.facebook.com/kepregeny/
    http://www.comicsinvest.hu/bolt/kepregeny/olvas/26212

    Illetve ha a digitális változat is megfelel, akkor a Comixology oldalát ajánlom:
    https://www.comixology.com/Invisible-Republic/comics-series/36621

    (Illetve érdemes figyelni a hírsalátát is, mert az Image comics szokott csinálni Humble Bundlés akciókat is, ahol szinte fillérekért ki lehet próbálni rengeteg friss, ütős címet.)

  3. Hackett szerint:

    Én a bookdepository.com-ról szoktam rendelni (http://www.bookdepository.com/category/2633/Graphic-Novels-Anime-and-Manga).
    Csak egy bankkártya kell hozzá, most már az összegek is forintban vannak, 8-10 nap alatt hozza a postás.

  4. Hackett szerint:

    Domonkos:
    Egyébként ajánlom az alábbi SFmagos címkét: http://sfmag.hu/tag/image-comics/

    Itt találsz még más érdekességekről ajánlót ugyanettől a képregénykiadótól.

  5. Domonkos szerint:

    Kedves Komavary és Hackett, köszi az infókat!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon