Most vasárnap, november elsején kezdetét veszi az idei NaNoWriMo. A rövidítés a National Novel Writing Month, azaz Nemzeti Regényíró Hónap  kifejezést takarja, bár az amerikai kezdeményezés már nagyon régóta nemzetközi, és évről évre népszerűbb. Az egy hónapos kihívás lényege, hogy a résztvevők mindegyike írjon meg ötvenezer szót egy vadonatúj regényből – és ebből igazából csak az ötvenezer szót veszik komolyan, mert azt aztán senki sem fogja ellenőrizni, hogy valóban vadonatúj, és valóban regény lesz-e a dolog. Sőt, kifejezetten gyakori dolog, ha valaki „rebel”, és lázadása jeléül nem kezd új történetet novemberben, hanem folytatja, amin épp dolgozott.

nano1Nehéz megmondani, hogy ötvenezer szó pontosan mennyi – kezdjük valahol ott, hogy rengeteg. Angolul valamivel kevesebb, mint magyarul, az angolban rövidebbek a szavak, rengeteg a prepozíció, a több szavas kifejezés, azonos szószám mellett az angol szöveg nagyjából a magyar 85%-a.  Magyarul az ötvenezer szó nagyságrendileg 320000 leütés, azaz nyolc szerzői ív; ez a korántsem létező „átlag” könyvoldalt figyelembe véve olyan 200 oldal lehet. Egy rövid regénynél valamivel kevesebb, még angolul is, ahol a hatvan-hetvenezer szótól kezdik regénynek számítani az írást. De egy hónap alatt rengeteg.

A jelenség felderítését kezdjük talán ott, hogy Amerikában nagyon másképp gondolkoznak az írásról, mint kis hazánkban. Az amerikai kultúra egyik jellemző vonása, hogy nem hisz a tehetség mindent legyűrő erejében, hanem az olyan hagyományosan művészi tevékenységeket is szereti módszertanra bontva és számszerűsítve kezelni, mint az írás. És ami azt illeti, nagyon sok mindenben igazuk van. Az írásnak például éppúgy vannak tanulható és tanulandó elemei, mint a zongorázásnak, és ugyanúgy kitartó munka és szorgalom kell hozzá, mint például az anatómiailag helyes emberábrázolás elsajátításához. Nem, persze, attól még nem feltétlenül lesz valaki nagy író, hogy megtanul jól felépíteni egy cselekményt és aztán a gördülékeny mondatfűzéssel szinte átcsalogatja rajta az olvasót, mert ahhoz kell téma is, látásmód, és az a nehezen vagy egyáltalán nem tanulható része – de technika és szorgalom nélkül elég nehéz bármit összehozni. Ami azt illeti, technikával és szorgalommal se könnyű. Amerikában viszont ennek megfelelően a regényt sem a mennyei ihlet papíron aláhulló mannájáként kezelik, hanem  a kőkemény munka eredményét látják benne, és ezt a kőkemény munka dolgot szerintem azok is kénytelenek elismerni, akiknek az írói karrierjük a Kincskereső kisködmön olvasónaplójának összevakarásánál derékba tört.

Az amerikaiak viszont nagyon szeretik, ha valamit kitartó munkával meg lehet csinálni, és lelkesen támogatják is egymást az ilyen kezdeményezésekben. Különösen, ha az önkifejezés bármelyik formájáról van szó, márpedig a regényírás igencsak ebbe a kategóriába esik. És hogy mindez nagyon alapvető emberi igényeket elégít ki, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a regényíró hónap olyan villámgyorsan terjedt el az egész világon

A magyar résztvevők már jó hét-nyolc éve saját régiót, önálló közösséget alkotnak. Én 2010-ben próbáltam először szerencsét a dologgal és elsőre sikerült – aztán másodikra és harmadikra már nem, de ez nem olyan meglepő fejlemény. Főleg, hogy  másodszorra csak azért vágtam bele, mert annyira tetszett a közösség és a hangulat. Mert a közösség és a hangulat a magyar régióban is olyan, amilyennek lennie kell: befogadó, bajtársias, és roppant vidám. Persze évről évre rengeteg új arc bukkan fel, és a régiek közül sokan lemorzsolódnak, külföldre költöznek, vagy csak épp nem érnek rá eljönni a közös eseményekre, de a lelkesedés mindig ugyanolyan üdítő.

Legendák és tévhitek a NaNoWriMo kapcsán

A közhiedelemmel ellentétben ez nem egy íróképző társaság, és nem célja sem képezni, sem fejleszteni a résztvevők technikai tudását. Akit érdekel, a fórumokon természetesen rengeteg érdekes és hasznos tippet találhat, de összességében itt csupán a kitartás és a teherbírás fontos – és bár ezek elengedhetetlen írói erények, nem ezektől lesz jó egy szöveg. Ezektől csak elkészül. Ez elég nagy előny, mert jó is, rossz is csak olyan szöveg lehet, ami egyáltalán elkészült. A NaNoWriMo kiírásában márpedig csak az szerepel, hogy legyen meg az az ötvenezer szó, minden mást a szerzőre hagy.

Sokak szemében már ez is a minőségi írás esküdt ellenségének mutatja a kezdeményezést, és az, hogy a NaNoWriMo egyik alapszabálya, hogy írás közben ne szerkesszünk és ne javítsunk, csak olaj a tűzre. Ez valóban sok szempontból megkérdőjelezhető kijelentés, mert az ember azért csak gondolkozik írás közben, és néha rájön, hogy hoppá, valamit elrontott – a szabályok szerint viszont nem illik visszamenni, és elkezdeni gyurmázni a cselekményt vagy a szöveget. Én nem is tudom megállni, hogy ha egy mondat nem tetszik, ne ugorjak vissza, és cseréljek ki benne ezt-azt, de nem érzem csalásnak, mert csak a saját időmet vesztegetem vele. És közben tökéletesen látom, hogy mi a valódi célja ennek a tilalomnak: nem akarják, hogy bárki leragadjon egy-egy döccenésnél. Márpedig erre bizony hajlamosak az írók, mert ki a fene akar végtelen munkát ölni valamibe, amit aztán ki kell dobnia vagy teljesen át kell dolgoznia. A NaNoWriMo viszont arra akarja rászoktatni az embereket, hogy inkább dolgozzanak „fölöslegesen”, mint sehogy. Mert hát igen relatív, hogy mi fölösleges és mi nem; egy rosszul megírt vagy később kihagyhatónak ítélt jelenet is sok újat mutathat a szereplőkről, a történetről, a világról, és az esetlennek tartott mondatok is csiszolják az ember stílusát.

És ne felejtsük el azt sem, hogy a hivatalos elképzelések szerint a ne szerkessz, ne javíts csak a novemberi hajszára vonatkozik, és decemberben bizony neki kéne látni formába pofozni a szöveget – nos, ez az, amit szinte senki sem csinál meg. Valahol érthető ez is. Az emberek nagy részének arról még van fogalma, hogy mit akar elmesélni, és esetleg hogyan, de a szerkesztéshez a kőkemény és reális önértékelésen kívül már kell technikai tudás is. Ráadásul unalmasabb is, mint létrehozni valamit a semmiből. Ennek sokat szidott következménye, hogy Amerikában az irodalmi ügynököket és kiadókat minden decemberben elözönli az átgondolatlan és szerkesztetlen betűáradat. Ez tudtommal Magyarországon nem jellemző, legalábbis még soha egyetlen magyar résztvevőtől sem hallottam, hogy akkor most megy is a mestermű az első kiadóhoz, mert ezt látnia kell a világnak. Arról sem tudok, hogy megjelent volna már idehaza NaNoWriMóra írt regény, pedig – bármilyen döbbenetes – néha igenis kész regény, ráadásul jó regény lesz egy-egy nanós kéziratból.

Írók és a NaNoWriMo

Mary Robinette Kowal első megjelent regénye, a Tűnékeny illúziók tökéletes példa erre. A regény első háromnegyede egy NaNoWriMo alatt készült el – a lényeges különbség az, hogy Kowal ezek után nem dobta el a billentyűzetet, hanem befejezte, átnézte, átszerkesztette, átírta – és az olvasók nagy örömére megjelentette.

Van persze olyan világhírű fantasy író is, aki sikerrel teljesítette a NaNoWriMo kiírását, de nem ez hozta meg számára az áttörést. 2002-ben Brandon Sanderson (aki azóta már nem szeret ilyen keveset írni egy hónapban) első megjelent regénye, az Elantris ugyan már a későbbi kiadónál ült, és várta, hogy a szerkesztő felfedezze, de a szerzője még tizenkettedik visszautasított regénye fölött kerseregve is sikerrel – bár az utolsó pillanatban – teljesítette a kihívást. Saját bevallása szerint hétszer is részt vett, és bár az ötvenezer szót mindig teljesítette (Brandon Sandersonról beszélünk, szerintem neki ez a heti adagja), egyiket sem tekinti teljes értékű győzelemnek, mert egyszer sem egyetlen egy vadonatúj történetet írt végig. Hiába, nem egy lázadó alkat.

Mások nem írnak olyan eszeveszett tempóban, mint Sanderson, de azért szintén kipróbálták magukat a NaNoWriMo keretein belül – Patrick Rothfuss például hősiesen elbukott. Igaz, egy hét késéssel indított, de láthatóan nem is vette komolyan az ajánlott napi szószámot. Ennek ellenére nagyon kedvesen és pozitívan ír az élményről, mert ha ötvenezer szót nem is írt, harmincötezer azért összejött neki – és az még nála is haladás.

Persze egy profi író nem igazíthatja sem a határidőket, sem az egyéb teendőit a naNoWriMóhoz, John Scalzi ennek megfelelően 2009-ben egy kemény munkával telt időszak után NaKiZoMo-nak, azaz Nemzeti Zombiölő Hónapnak nevezte ki a novembert – ilyen az, ha a határidőn túli, békés időszak egybe esik a Left 4 Dead aktuális részének megjelenésével. De Scalzi amúgy is támogatja a kezdeményezést; bár hivatalosan nem nevezett be a kihívásra, 2013-as regényére, a Bezárt elmékre például sok szempontból úgy tekint, mintha egy nano-regény lenne – végtére is épp úgy jöttek ki a dolgok, hogy nagyjából egy november alatt írta meg.

Jim C. Hines pedig idén hivatalosan is benevezett a NaNoWriMóra, és aki akarja, napról-napra figyelheti, hogy miként is állja a sarat egy profi író az amatőrök áradatában.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 22 hozzászólás.

  1. Balfake szerint:

    Hát izé, gépelgetni mindenki tud, az amerikaiakkal szemben én meg a tehetségben hiszek, főleg a világot eddig sosem látott mértékben elárasztó fanfiction- és YA-hulladékhegyomlások korában.

  2. solymosgyu szerint:

    Kevés vámpírosat írjanak.

  3. mikropolisz szerint:

    „kalapalni a billentyut egy dolog, de igazi dramat rajzolni, teljesen mas.” [George R.R. Martin]

    az iras nem az irasrol szol, hanem a gondolkodasrol, bar ez a fajta tudatfolyam-iras nehany embernek biztos bejon. imadom, mikor 3-4 mondatban mesel valaki egy sztorit, ami napokig karcolja az ember agyat.

    erre az idoszakra ellensulykent meg kene hirdetni a pici irasok honapjat: egy hetig hatszavas v haiku, egy hetig egymondatos v SMS-meretu, egy hetig 1024byte-os [1K], vegul egy hetig egy oldalas [3-3,5K] sztorit[-kat] mancsolni.

  4. tapsi szerint:

    – Képzeld, járok futni, mert jövőre el akarok indulni a maratonon!
    – Hát bocs, de iszonyat ostoba vagy, hogy futni jársz, sokkal jobb lenne, ha megtanulnál rendesen kézen állni!
    – De én maraton akarok futni!
    – Nem értesz hozzá, ahhoz először állj kézen egy hétig minden nap fél percet, aztán a következő héten lefekvés előtt menj le spárgába, és a harmadik héten pedig napi két cigánykerék. Na, ez sokkal jobban felkészít a maratonra, mintha csak úgy futkorásznál, mint a mérgezett egér!

    ——————–
    Már megbocsássatok, de aki szerint gépelni, meg a billentyűket kalapálni könnyű, annak ajánlom, hogy csatlakozzon, és próbálja ki ebben a mennyiségben. Úgy, hogy közben azért igyekszik egy történetet beleszuszakolni, és nem, nem számolja hozzá az emaileket, a kommenteket, a „de tegnap cseteltem a regényről a haverral, akkor az nézzük csak plusz 549 szó”-t sem.

    Tudom, hogy kihagytam egy nagyon fontosat a cikkből – nem jutott eszembe, hogy bele kéne írnom. Mégpedig, hogy MIÉRT ÍRNAK AZ EMBEREK (BIZONY, A KEDVENC ÍRÓD IS).

    Az emberek azért írnak, mert szeretnek írni. Az emberek nem neked írnak. Stephen King sem neked ír. GRRM sem neked ír (mellesleg ez a drámát rajzolás saját fordítási hiba, vagy hozott?). Elsősorban és legfőképp saját maguknak írnak, azért mert írni jó, vagy legalábbis jobb, mint nem írni. Akik a nanón indulnak, nem azért írnak, mert szakmányban akarják alkotni a Te Személyes Igényeidet kielégítő magnum opusokat, hanem mert van egy történetük, amit el akarnak mesélni – elsősorban maguknak, és ha jól sikerül, akkor esetleg a barátaiknak, a családjuknak is. Nem értem, mi a gond azzal, ha emberek örömmel foglalkoznak a kreatív hobbijukkal (és esetleg ebből néha mások számára is szórakoztató dolog születik).

    Azt viszont egészen biztos, hogy több megfogalmazásban is leírtam, hogy ez kvázi egy erőnléti edzés. Nem arról szól, hogy a kis fineszt így, a nagy truvájt meg úgy kell beleesztergálni a regénybe. A nanowrimo során pusztán arról van szó, hogy szokd meg, hogy rendszeresen és sokat írsz, mert ez többnyire hasznos, ha az ember később regényt akar írni. A nanowrimo nem a technikai képzést célozza meg. Annak Amerikában amúgy épp elég nagy kultúrája van, az egyetemi kreatív írás szaktól az önképzőkörökig, és aki komolyan foglalkozik írással, tolja is az ilyesmit egész évben – de ez a kezdeményezés más célt szolgál.

    Persze, minden írónak hasznára válik, ha istencsászár haikukat kap össze másodpercek alatt, ügyelve formai és tartalmi megkötésre egyaránt, de az a helyzet, hogy egy írónak nagyjából pont ennyire válik az is hasznára, ha gyakorlott tájképfestő (nem hiszed? Visszajön ám az a helyszínekben, a leírásokban). Szóval. Találkoztam már olyannal, hogy egy kifejezetten jó regényíró gyengécske novellákat ír, és szerintem mindannyian sírnánk, ha egypercesekkel kellene előállnia – a sokoldalúság erény, de nem az egyetlen erény, és a flash fiction egészen más műfaj, mint egy regény(sorozat). De persze, a maratonra is legjobban napi egy tigrisbukfenccel készülhet fel az ember, nem azzal, ha eljár futni.

  5. Balfake szerint:

    De, szöveget előállítani (hogy csúnyább szót ne használjak) tényleg mindenki tud az analfabétákon kívül, akár nagy mennyiségben is, ez kb. akkora teljesítmény, mint mondjuk naponta 1 órát beszélni folyamatosan. De persze virágozzék minden virág, csináltam én is ezt elég sokáig, valóban jó sok, vitatható minőségű szöveg jött össze.

    Bizonyos szintig el lehet jutni, a szakmai fogások ötlettelen kopírozásával elő lehet állítani anyagot szinte végtelen mennyiségben, de tehetség nélkül (nem egyenlő lila művészkedés, ami a másik véglet, és szintén képes rá bárki) ez legfeljebb „nem fáj, nem is használ” kategóriás izé lesz jó esetben, bár többnyire még az sem, ezért meg nehéz őszintén lelkesednem.

    Rakás író pedig igenis a pénzért ír, nem a Művészetért, pont Stephen Kinggel az élen, aki bevallottan azért kezdte, mert már unt a tanári fizetéséből nyomorogni a családjával, vagy említhetjük a rút kapitalista megélhetési szerző Shakespeare-t, aki meg azért írta a darabjait, hogy legyen mit játszani a színházában. Lovecraftről, Thomas Bernhardról vagy más létidegen remetékről már elhiszem, megint mások egyszerűn nincsenek rászorulva, de a gazdag műkedvelő úripubikon és a világmegvető éhezőművészeken kívül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ignorálják az alantas közönség igényeit.

  6. mikropolisz szerint:

    de harapós ez a tapsi..
    [kösz, h munkapontot találtál a hsz-on]
    nem hasonlítanám a maratonhoz [bizonyos mennyiségű munka nélkül nem lehet lefutni], de rutint adhat üres, kitöltő részek írásához v az atmoszféra fenntartásához.

    tudom, h a harcosok klubja írója is íráskurzuson hozta össze művét, de nagyon sok regény tartalmaz üres, logikailag üres részeket, ill. szándékos lassításokat, amik „kalapálás”-sal vannak kitöltve és ezek a gyakorlatok erre biztatják az írókat.

    GRRM-et meg keresd a neten. ne kelljen hivatkozásokkal ellátni az idézeteket. nem wiki.

    szívesen megtenném e kísérlet ellenpróbáját: 50.000 véletlen szó elolvasása után milyen történet ívet tud összerakni az olvasó. [a konspirációs szoftverek ott lapulnak mindenki agyában]

    „Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni.” – Ancsel Éva [hivatkozás: http://idezet.info/irodalom/az-iro-tud-irni-a-nagy-iro-tud-nem-irni-amikor-nem-tud-irni-6632.html%5D

    szeretem, ha egy író megmenti az időmet célratörő fogalmazásával és nem kempel napokig/hetekig az agyamban. kösz, nem kívánok csatlakozni. sztem 1k szöveget lehet egy nap alatt mancsolni [erős motivációval].

  7. tapsi szerint:

    Balfake: bocs, szó sem volt róla, hogy azt írtam volna, hogy Stephen King a Művészetért ír – azt írtam, hogy azért ír, mert szeret írni. Igen, feltehetően pénzt keresni is szeret, pénzt keresni jó, de ha nem szeretne írni, az nagyon érződne az írásain.

    Nem úgy van, hogy valaki vagy a Művészetért él, vagy erős hányingerrel küzdve vág neki minden munkanapnak, és titokban arról álmodozik, bárcsak a csempesúrolást fizetnék ilyen jól. Attól még lehet szeretni az írást és a történeteket, hogy az ember nem akarja újradefiniálni az irodalom kereteit.

    Mondjuk továbbra sem értem, hogy mi bajotok van azzal hogy amatőrök gyakorolják a hobbijukat, és fejlődni akarnak benne, pláne, hogy nem fenyeget a veszély, hogy akár egy nanowrimós regényt rátok kényszerítene bárki is – de hát biztos van ennek valami megfejtése, és csak engem halad meg, hogy mi ez a nagy fanyalgás.

  8. Balfake szerint:

    Mint mondtam, engem aztán nem zavar, tőlem mindenki annyi középszerű (de általában inkább rossz) szöveget izzad ki, amennyit akar, valamennyit még fejlődhet is tőle, de tehetség nélkül valószínűleg nem fog sokra menni vele. Az enyhe ellenszenv inkább korunk botrányosan tré sikerkönyveinek szól, amelyek közül nem egy feltehetően hasonló körülmények közt jött létre, annak meg hadd ne tapsoljak, hogy a nagyközönség talán-talán még fennálló minimális igényeit Szürke 50 vagy Twilight-szerű merényletekkel rombolják le végleg.

  9. mikropolisz szerint:

    cikk: miért futnak az írók? http://www.theatlantic.com/entertainment/archive/2015/11/why-writers-run/415146/

    inkább erre kéne rávenni ôket..
    futócipôt az írókra, ne billentyût a kezük alá!

    nanowrimo-val kapcsolatban: Mi a legvadabb dolog, amit az idei nanowrimo adott? [hsz-ban a velô]: http://io9.com/whats-the-wildest-thing-youve-discovered-so-far-in-this-1741786692

  10. tapsi szerint:

    Balfake: cuki ám, hogy elrettentő példának két olyan regénysorozatot hozol fel, amikről tudni lehet, hogy nem így készültek.

    De az is lehet, hogy ciki.

    mikropolisz: nem tudom, mit értesz mancsolás alatt… és 1k mi? leütés? szó? elég nagy a különbség… ha leütés, az elég furcsa, mert az olyan fél-háromnegyed oldalnyi szöveg, és nehezemre esik elhinni, hogy egy dinamikus jelenetet hetekig kéne ragasztgatni (bár veled ellentétben elhiszem, hogy ahány író, annyi működőképes módszer, és van, akinek ez megy), pláne egy első kézirat-változat esetében. ha az 1k az szó, akkor viszont nem értem, mi bajod a nanowrimóval, ahol 17667 szót kell összehozni egy nap.

    a linkelt cikk hozzászólásaiból meg amit láttam, többnyire arról szóltak, hogy „jaj, idén kihagyom” amennyiben nem ez a velő, nincs kapacitásom leásni a mélyére, bocs…

  11. Komavary szerint:

    (A futásról író íróknál csak a fociról író írók szörnyűbbek.)

  12. Balfake szerint:

    tapsi:

    Nem azt mondtam, bírónő kérem, hogy „így”, hanem hogy „feltehetően hasonló körülmények közt” (ejtsd: finoman szólva dilettánsok gépelgetnek jó sokat), abban meg azt hiszem egyetértünk, hogy az említett 2 katasztrófa nélkül nem lenne szegényebb a világ, sőt tán hajszálnyival jobb is volna.

  13. mikropolisz szerint:

    Balfake:
    én feladtam. mintha egy 16 éves lánnyal beszélnék.
    de hogy senki nem használja az agyát, h ez kinek jó, kinek éri meg a mainstreamet feldagasztani? elképesztő.

  14. tapsi szerint:

    Balfake: de amikor lehet tudni, hogy milyen körülmények között készültek, és lehet tudni, hogy NEM ilyen körülmények között készültek, akkor mi a fenének kötöd az ebet a karóhoz, hogy de, igenis, ez jó érv az ellen, hogy emberek a saját szórakoztatásukra kreatív tevékenységgel üssék el a saját idejüket? Én sem szeretem azokat a könyveket, de ha az érvelésed tévedésre épül, akkor mégis, miért véded tovább?

    mikropolisz: ó, csak előkerült az eseti szexizmus… gratulálok.

    Láthatóan azt nem képes felfogni egyikőtök sem, hogy ezek a regények túlnyomórészt NEM publikálásra készülnek, hanem gyakorlásra, saját, a barátok, és a család szórakoztatására. ez nem dagasztja fel a mainstreamet (pláne, hogy épp elegen írnak zsánerben), mert nem is kerülnek be a könyvkiadásba. Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a rajziskolákat, és a színjátszó szakköröket pedig sújtsuk börtönbüntetéssel, mert aki rajzol, az aztán végül úgyis a giccses naplementénél köt ki, aki meg a színészet felé kacsintgat, hajjaj, hát nem elég szar Hollywood anélkül is, hogy a a szakközépiskola farsangkor előad két jelenetet a Macskákból?

  15. mikropolisz szerint:

    akkor talált 🙂
    jó hsz-számot hoztál, ez a lényeg. minden jót.

  16. Raon szerint:

    Balfake, mikropolisz: nem az a gond, hogy hülyeséget beszéltek – ez manapság sokakkal megesik. Az sem probléma, hogy van véleményetek – manapság sokan azt hiszik, hogy a vélemény valami extra értékes dolog, amit úton-útfélen, mindenekfelett hangoztatni kell.
    Az viszont, hogy a sokadik magyarázatra sem vagytok képesek megérteni Tapsi mondandójának lényegét, elég nagy bénaság, már elnézést.

    Nem tudom, mennyire vagytok érintettek a témában – nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy semennyire.
    Az, hogy sok szutyok születik, teljesen jogos érv lehetne, ha a másik oldalról nem létezne egy másik tendencia is.
    Én pl. az ismeretségi körömből rengeteg el sem kezdett/félbehagyott tervet tudnék mondani, amiért nagy kár. Néha hiába van meg az írónál sok minden (zseniális ötlet, kidolgozás, tehetség, átlag feletti technikai tudás pl.), nem tud elég hasznos időt szánni az írásra, és ezen az efféle extra motiváció erős vonzása például sokat segíthet. De amúgy is egyre gyakoribb, hogy írók összeállnak kisebb csoportokra, párokba, és úgymond egymással versenyezve, egymást motiválva dolgoznak – és így létrejönnek művek a nagy semmik helyett.

    Aki meg azt mondja, hogy ez nem nagy szám, bárki képes rá, annak jó eséllyel lepkefingnyi tapasztalata nincs az egészről. Ez a munkamennyiség egyébként még a leglelkesebb, rémgyenge amatőrök lelkét is kikezdheti, másrészt egyáltalán nem evidens, hogy ennek csak rossz vége lehet.

    Manapság író (már bejáratott, ismertebb név) küzd azzal, hogy nincs ideje „kellően belehelyezkedni a saját világába”. Ezt egyébként én is meg tudom erősíteni (és nem csak saját példából, szerkesztőként elég sok cimbora munkájára rálátok), hogy az írásra fordított idő nagy része (néha több, mint 60-70 %-a!) arra megy el, hogy az ember el tudjon vonatkoztatni a világi nyűgöktől, hogy kiessen a fejéből a szemét, és értelmes dolgok jöhessenek létre. Minél szűkebb mozgástere van valakinek a megélhetés/munka/család határok mentén, ez annál inkább így van.
    És innen nézve NAGYON sokat számíthat a plusz impulzus, akár az efféle írásmaraton is.

    A golfra mondta azt Pressfield, hogy a legbecsületesebb játék, mert az ember saját magára mér büntetést (by Bagger Vance legendája) – az írás egy értelmes szakmai szint felett valahol pont ugyanilyen. Azaz kutyául nem mindegy, hogy ki kezdi el püfölni a billentyűzetet, és ez egyben el is döntheti, hogy lesz-e értelme a végeredménynek vagy sem.

  17. Raon szerint:

    Komavary: nekem van egy focis novellám, amellyel még senkinek sem volt komoly baja… nem lehet mindenki orvostudományban érdekelt. 🙂

    Tapsi: szabad érdeklődni, hogy a többedszeri nekiugrásoknál meddig jutottál el? Azaz ha egyszer sikerült (amiért elismerésem), milyen buktatókkal szembesültél?
    Egyébként jó kis cikk ez, és extra hasznos, a boncnokon is ott lenne a helye. 🙂

  18. mikropolisz szerint:

    Raon:
    1. ne hozz létre gettót. nagyjából egyetértek Balfake-kel, de részleteiben lehet, eltér a véleményünk.
    2. ne minősíts. érdemi vita nem történt, csak két lövészárok közti rögeszmecsere.

    nekem az a meredek, h mindenki, aki ide beesik, a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy napi ~1667 szót leírjon. nem az.[az ember írjon, ha észrevesz valamit, amiről írni érdemes. és ne olyanoknak mutassa, akik nem merik kritikusan olvasni]

    ha az ember gyakorolni akar [mutogatni ismerősöknek], arra ott a blog. ha belevág egy ilyen projektbe, az lesz a cél, h végigtolja. ha végére ért, akkor, h kiadja. [és ezen a ponton ott tartunk, amiről már szó volt]

    egy novella utolsó mondata 5-6 verziójának kiválasztására adtam magamnak három napot. és erre tapsi ajánlja, h dinamikus jeleneteket nem kell szerkesztgetni.. [OMG, az akciójelenetek növelik a sztori tehetetlenségét, lehetséges útvonalakat zár le]

    „nincs ideje kellően belehelyezkedni a saját világába”: ? nincs kellő motivációja. Ray Bradbury 2000 ötletet talált ki, ebből 300 novellát mancsolt le [tapsinak: „írt meg”]. 10-15% befejezés elég korrekt.

    a csoportos írásnak hátulütői lehetnek. ha valakinek nagyon megy, a többieket demoralizálhatja.. [attól még működhet]

    valahol van értelme ennek, de meg kell találni. pl. harlan ellison egy kiadót[?]/könyvesboltot[?] reklámozott, h a kirakatában leírt egy novellát.

    szóval, ha valakinek más a véleménye, nem idióta, csak más a véleménye.

  19. tapsi szerint:

    Raon: információim szerint Balfake egy másik nickjén annak idején 2001 körül épp eleget okoskodott velünk írás témában. Csak tudod ő tehetséges és nem ír a parasztnak meg nem is olvas tőle 😉

    sikerült 2013-ban is, olyan 18-27ezer szóig máskor is eljutottam, ami több sztorinak is nagy lökést adott, szóval ha netán egyszer valaha befejeznék valamit, annak biztos, hogy nagyon-nagyon-nagyon sokat számítanak ezek a novemberek

    mikropolisz: sokadszorra is: sok ember nem azért ír, hogy majd kiadják a műveit, hanem mert jól esik neki írni, de esetleg ő sem érzi elég erősnek, amit írt. lehet írni az írás öröméért is, és nem azért, hogy utcát nevezzenek el róla (bár nagycsoportos koromban engem ez motivált).

    mellesleg nem azt javasoltam, hogy te ne úgy csináld, ahogy neked jól esik, hanem azt, hogy az emberek máshogy írnak, és számomra ez nagyon természetellenes munkamódszer lenne (és az általam ismert írófélék számára is)

  20. Balfake szerint:

    tapsi:

    Parasztokra valóban nem vágyom, bár az irományaim olvasói és a Twilight-fanklub közt csekély az átfedés, tehetségem mértékét meg majd eldönti az egyetemes kultúrtörténet.

    Raon:

    Valamennyire valszeg azért érintve vagyok, írtam elég sokat és meg is jelentem mindenféle sznob irodalmi lapokban és zsánergyűjteményekben egyaránt (bónusz titok: még itt helyben, az sfmagon is!), egy időben húztam ezt a nanowrimóra emlékeztető napi penzumot, sőt valószínűleg benne voltunk ugyanabban az írókörben, szóval a termést is lehetőséged nyílt elszenvedni.

    A hulladék valóban nem hiányzik, mert az élet a jó könyvekhez is rövid, de tőlem még mindig annyit és azt gépelget bárki, amit csak akar, mint mondtam már úgy háromszor. Csak azt nem értem még mindig, ezen mi olyan bonyolult…

  21. Komavary szerint:

    Szerintem menjetek el álruhában egy magyarországi write-inre, és nézzétek meg, milyen élményt nyújt a résztvevőknek az egész dolog.

    Raon:
    Nem azt mondtam, hogy focinovella nem lehet rossz, hanem aki ilyet ír, az eleve hátrébb csúszik a (személyes) listán. :p

    Balfake:
    „de tőlem még mindig annyit és azt gépelget bárki, amit csak akar, mint mondtam már úgy háromszor. Csak azt nem értem még mindig, ezen mi olyan bonyolult…”

    Egy hónapig napi rendszerességgel csinálni, időt szakítani rá munka/család stb. mellett – ha neked könnyű, tök jó. Egy csomó embernek nem az – és elég inspirációt adhat egy ilyen hónap.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon