A Hollókirály 2004-ben jelent meg, és azóta számos rajongót szerzett magának. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Susanna Clarke első (és eddig sajnos egyetlen) regényéből a BBC készített minisorozatot, amelyet idén láthattunk a tévéképernyőkön. (A regényről már írtunk korábban itt és legutóbb itt.)

A könyv majd’ nyolcszáz oldalát a sorozat JonathanStrange&MrNorrell_Largekészítői hét darab egyórás epizódba sűrítették össze, és bár hősiesen megküzdöttek a regényóriással, a végeredmény nem lett tökéletes.

A színészekre nem panaszkodhatunk, hiszen a jó BBC-s hagyományok szerint mindenki megtalálta a neki való karaktert. Bertie Carvel hitelesen játssza Jonathan Strange-et, pedig talán neki jutott az egyik legnehezebb feladat, hiszen sokkal nagyobb karakterfejlődést kellett bemutatnia, mint másoknak: a történet elején szórakozott, romantikus úriember, aki kezdeni akar valamit az életével, míg a történet végén mindent meg akar tenni, hogy mentse a menthetőt – még az őrülettől sem riad vissza. Eddie Marsan, noha először túl fiatalnak tűnt a szerepre, Mr. Norrellként pont annyira idegesítő, amennyire szükséges, ám ezzel együtt mégis sikerül valahogy nagyon védtelenné tennie a karaktert, ami miatt nem lehet nem megkedvelni. Marc Warren pedig tökéletesen alakítja az őrült szerepeket, így a bogáncspihe hajú úr is jó kezekbe került.

A többi szereplő esetében azonban itt-ott közbelépett a forgatókönyv. Az természetesen aligha várható el egy adaptációtól, hogy szó szerint, hűen kövesse az alapjául szolgáló művet, sajnos azonban a sorozat egyik nagy problémájaként róható fel, hogy olyan pontokon is változtattak, ahol az teljesen felesleges volt.

Ez a legjobban Stephen Black esetébenEp2 érhető tetten, az ő szerepe ugyanis a könyvbélinek legalább a tizedrészére zsugorodott. A regényben pontosan tudjuk, mennyire retteg a bogáncspihe hajú úrtól, mennyire óvatosan kommunikál vele, és mennyire szeretne megszabadulni a varázslat alól, mint ahogy arról is sok szó esik, hogy egy rabszolga névtelen gyermekeként rengeteg negatív megkülönböztetésben van része, és éppen ezért rendkívül büszke a Sir Walter Pole oldalán kivívott helyére. A sorozatban azonban ezek mind háttérbe szorulnak, és Stephen néha már-már a bogáncspihe hajú úr tettestársaként tűnik fel előttük. Ezen felül pedig egy összességében mélység nélküli, egysíkú karakterré válik, aki ugyan az utolsó epizódban említést tesz a vele szembeni rasszizmusra, de nem értjük mindazt, ami vele történik.

A hibák ellenére azonban rengeteg minden remekül sikerült a sorozatban. A speciális effektek egy minisorozathoz képest meglepően jók lettek, mint ahogy a zene és a díszletek is hozták a BBC-től már megszokott színvonalat. Ennek köszönhetően a sorozatban sokkal erőteljesebben érzékelhető a sötét hangulat, amely a könyvben is ott van, csak kevésbé érezhetően. Egy regény olvasásakor ráadásul megvan az a lehetőségünk, hogy a túlságosan félelmetes részeket önvédelemből cenzúrázzuk a fejünkben. Én például a sorozatot nézve döbbentem rá, Susanna Clarke mennyi beteg dolgot írt le: kevés hátborzongatóbb jelenet van annál, mint amikor egy életre keltett hulla nem akar újra meghalni.

lost-hopeMaga a történet érthetőre, követhetőre sikerült, habár ha valaki nem olvasta a regényt, akkor az első epizód gyorsasága lehet, hogy elszédíti. Olyankor jó, ha van ott valaki, aki ismeri a történetet és tud magyarázni, vagy kéznél van a Tor.com részenkénti elemzése.

Ha a teljes képet nézzük, és mérlegre helyezzük a könyvhűséget és a változtatásokat, akkor elégedettek lehetünk, mert kiváló sorozat készült A Hollókirályból, érdemes megnézni, de fontos tudni a helyén kezelni: egy tökéletlen adaptációként, amely sosem szárnyalhatja túl az eredeti mű zsenialitását.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon