Nehéz eldönteni mostanában, hogy a Wachowskiék botladoznak, vagy új távlatokat nyitnak, de az tény, hogy a Mátrix óta egy percre sem álltak le, hogy újra és újra megpróbáljanak valami maradandót, valami progresszívet létrehozni – a sense8 is ilyen bizonyos szempontból. Tom Tykwer itt ugyan csak zeneszerzőként van jelen, de a sorozat struktúrája, tematikája, stílusa is a Felhőatlasz-ban megkezdett kreatív kollaboráció természetes folytatásának tekinthető.

ZZ0D9B224F

Kevésbé enigmatikusan: a sense8 (nevének megfelelően) nyolc szereplő életét követi szerte a világon, tehát sokrétegű, sok kultúrát bemutató, nagy ívű történetről van szó. A kapocs a szereplők között egyfajta spirituális / biológiai klaszterbe tartozás, amely lehetővé teszi, hogy érzékeljék egymást, és időnkét átvegyék egymás legkiválóbb képességeit. Így történhet meg, hogy a tehetetlen kenyai buszsofőr egy koreai cégvezető harcművészetével győzi le a rablókat, egy házasodni készülő indiai gyógyszerész egy német széftörő megjelenései miatt kérdőjelezi meg az életét, és egy chicagói rendőr nyomozását kisegíti egy izlandi származású, londoni DJ, egy mexikói szappanopera-színész párkapcsolati válságaira pedig választ nyújt egy műtét elől menekülő hacker. Ezek mind könnyen fogyasztható, néha nagyon is ismerős történetek metszetei, de együtt jóval többet nyújtanak, mint a részek összege.

A nyolc szereplő lassan ébred rá erre az életüket átszövő, különleges kapcsolati rendszerre. Felbukkannak más „érzékelők”, akik rávezethetik őket arra, hogyan használják ki ezt a képességet, illetve arra is, hogy kik azok, akik őket emiatt üldözik. Ez a fajta valóság-dekonstrukció és paranoid létállapot nagyban idézi Philip K. Dick műveit, ahogy ez már a Mátrix-ra is igaz volt. Itt viszont nem a szünet nélküli látványos akciókon van a hangsúly, hanem a karaktereken, kapcsolataikon, múltból hozott emlékeiken. Szinte az egész évad csak azt szolgálja, hogy a szereplőket alaposan megismerjük és megkedveljük.

e34a22df-7d3a-423e-815e-8f05ec8564fd-1020x612

Mindegyik hősnek van viszont egyfajta „Heldenreise” motívuma, egy klasszikus történeti struktúra, amelyben ráébrednek saját erejükre, kitörnek hétköznapi életükből, hogy valami traszcendens, életnél nagyobb dolognak legyenek a részei – ismét klasszikus Watchowski-téma, legyen szó akár a Mátrix-ról, a Felhőatlasz-ról, a Jupiter felemelkedésé-ről. Itt viszont nagyon csekély az esély arra, hogy a történet paródiába forduljon, a kényelmes tempó, a sorozati struktúra jóval összeegyeztethetőbb a drámai súlypontok helyes ritmusával (filmjeik túl gyors ütemben akartak túl nagyot vállalni, ezért buktak sorra).

Az is tény, hogy a sense8 is próbára teszi a nézője türelmét és hitetlenkedését. A tényleges akciókra, katarzisokra sokat kell várni, de általában ezek rendkívül kielégítőek. Kicsit érdekes, ahogy a gender-kérdésköröket feszegeti, néha túl didaktikusan, de általában hatékonyan és progresszíven – vagy mondjuk úgy, most végre nem kerülgetik óvatosan, hanem egyenesen a közepébe lőnek a témának. A teljes sorozatot áthatja ez a perspektíva, és nagyon is élő, kurrens társadalmi mozgalmakat és feszültségeket elemez, legyen szó szexualitás, házasság, vallás, biotechnológia, korrupció, szegénység, vagy drogok témájáról.

04-sense-8-recaps-004.w1200.h630

Mindez többnyire organikusan bontakozik ki az egyes karakterek történeteiből, a didaktikus figyelemterelés egy-két rész után elcsendesedik, és ténylegesen a narratíva, a karakterek és a mindent átfogó történet veszi át az irányítást. Ami pedig önmagában is figyelemre méltó, mert összetett, grandiózus, ugyanakkor nagyon is személyes, empatikus, emberközeli. Képes félelmetes, érzelmes, feszült és humoros jeleneteket elegáns egymásutániságban, jó érzékkel váltogatni, és a lassabb történetvezetés sem válik fárasztóvá, nem érzékeljük elnyújtottnak. Mondhatni, minden jelenete számít.

Képi világa is mutat némi különlegességet, de ez koreográfiában, vágásban, operatőri munkában kevésbé mutatkozik meg, mint a színvilágban: Berkeley, Mexikóváros, Mumbai és Nairobi élénk, bámulatos színekkel tárul elénk, főleg a kenyai jeleneteket öröm nézni, ezzel szemben Berlin, Chicago, London, Reykjavík és Szöul komor, olykor fakó és hideg színekkel állítanak ellentétet. Természetesen egyik helyszín, érzelmi állapot sincs színkódolva, tehát átmenetek és változatosság biztosítja, hogy izgalmas, markáns képet kapjunk úgy is, hogy nincs semmi különösen látványra, vizuális trükkre építő jelenet (ha van is, még az önirónia sem tabu).

sense8-photo-55672a8dcb9d8

A tény, hogy a Netflix megrendelte a második évadot is, jelzi, hogy esélyünk van arra, hogy a Lost, a Misfits, az Orphan Black, és az Utopia mintájára újabb nagyszabású, karaktercentrikus zsánersorozat szülessen, amely egyelőre visszafogottan építkezik, de legalább tényleg stabil alapokat tesz le. Wachowskiék tehát nem (csak) botladoznak, J. Michael Straczynski közreműködésével valami tényleg különlegeset hoztak létre, amely minden elemében huszonegyedik századi, nem csak felületes megközelítéseiben, hanem minden mélységében.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon