SFmag

Nem is emlékszem pontosan, mi is érdekelt annyira ebben a könyvben. A cím mindenesetre figyelemfelkeltőnek tűnt; mind a zsidó, mind az arab kultúrkör, mitológia régóta érdekelt, és ráadásul ez utóbbi most különösen népszerű a szerzők körében (ld. Vadhajtás vagy éppen a Fraktálherceg). Jó volt hát a táptalaj és ha ehhez hozzáadjuk a XIX-XX. század fordulójának New York-i kavalkádját, egy különösen izgalmas regényt kapunk.

A gólem és a dzsinn több szálon mozgó története közelebb hozza számunkra mind a századforduló hangulatát, mind a gyorsan változó és sosem alvó amerikai metropoliszt, holott a történet nem is itt veszi kezdetét. Először megismerkedünk gyorsan a gólemmel és dzsinnel, előbbi esetében teremtését, míg utóbbinál ébredését figyelhetjük meg. A két koron és időn kívüli lény egy nyüzsgő és emberi környezetben találja magát, amely mindkettőjüknek szokatlan és izgalmas. A gólem, Chává esetében a nehézség abból fakad, hogy érzi a körülötte élők lelkiállapotát, gondolatai, míg a dzsinn, Ahmad esetében a szabadság hiánya okoz nehéz perceket. Ahogy megismerkednek a körülöttük élőkkel, mindkettőjüknek változniuk kell, el kell fogadni, hogy nem élhetnek egyedül.

A két figura eltérő irányból közelíti meg a kérdést, ezért hihetetlenül izgalmas ez a párhuzamosan ábrázolt „fejlődéstörténet”, de legizgalmasabbá akkor válik, mikor ketten találkoznak egymással. Kapcsolatuk érzelmes és mély, számos titkot rejteget, mégis nagyon valós: helye van benne az örömnek, a bánatnak és a szeretetnek is. Mellettük a többi alak is kellően rétegzett, megértjük Meyer rabbi bizalmát, Kis-Szíria lakóinak bizalmatlanságát, de a főhősök mellett egyértelműen az antagonista, Yehudah Schaalmann a legérdekesebb. Történetét megismerve nem csak, ha mondhatom így, tipikus zsidó sorsot ismerünk meg üldöztetéssel, hanem az eleve elrendeltetés minden kínját. Wecker nagy erénye, hogy a megértésen túl mégis távolságot tudunk tartani a figurától, így szánalommal és megértéssel tudunk fordulni felé.

A karaktereken túl maga az ábrázolt világ is részletgazdag és hitelesnek tűnő, járjunk Lengyelországban, az arab sivatagban vagy éppen az Egyesült Államokban. Különösen New York élő; a lapokat olvasva a magasvasút zöreje, a vizek csobbanása és az emberek mormogása, mint a város szívének dobbanásai hallatszanak. A város mint egy nagy olvasztótégely jelenik meg, ahol otthonra találhatnak azok, akiknek őseik helyét el kellett hagyniuk, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy a távozás nem feltétlenül jelenti egy kultúra halálát, lehetőség van az együttélésre.

Az ábrázolt világot és a figurákat pedig nagyszerű és gazdag szövegben adja át a szerző. A megfogalmazás nagyon képszerű, szemem előtt olvasás közben könnyedén megjelentek a leírtak, ráadásul a mondatok a szereplőkhöz is igazodtak, egyediek voltak. Ezt a fordítás is lendületesen adja át, pár esetlen megfogalmazástól eltekintve végig élvezetes a fordító munkája.

Ezt a nagyszerű képet csak a végkifejlet tudta elrontani számomra, ugyanis hiába építette fel a szerző aprólékosan a konfliktusokat a gólem, a dzsinn és a mágus között, hiába vonta bele ügyesen a külső szereplőket, mégis összecsapottnak és elsietettnek tűnik. A regény terjedelméhez képest meglepően gyorsan lezajlik, de bántóbb az, hogy a varázslat alkalmazása nem tűnik koherensnek a korábban felépített mágikus háttérrel, csak egy odacsapott elem, hogy minél hamarabb le tudja zárni a történetet. A másik hibául pedig főszereplőink sorsának alakulását rónám fel, amelyet spoilerezés nélkül nem fejthetek ki, de nekem lerombolta azt a szép és eredeti kapcsolatot, ami a történet folyamán kialakult köztük.

Minden erénye ellenére így kicsit keserű szájízzel tettem le Helene Wecker meséjét, de nem szeretném, ha ezt bárki eltántorítana az olvasástól. Végeredményben ugyanis egy gyönyörű, élvezetes és okos könyvet olvashattam, amely egy izgalmas világ képét rajzolta fel, ahol a legendák és mítoszok világ találkozik a formálódó XX. század lendületes nyitányával. Már csak egy kívánságom lenne a kiadók felé: várok egy olyan mitológiából táplálkozó történetet, ahol a szerző is ebből a világból érkezik, mert nagyon kíváncsi lennék, egy ilyen kísérletben hogyan jelenne meg a fejlett Nyugat, mint külső tényező, ahol a mi világunk lóg ki a másik kultúrából – egyszerűen mondva, egy arab szerzőtől származó kötet hogyan ábrázolna bennünket. Részemről erre is lenne kereslet.

Hozzászólások

hozzászólás