Amikor a Tor.com-on először megláttam a címet és a borítót, nagyot dobbant a szívem. Lovagos fantasy dinoszauruszokkal? Ez annyira eszelős ötletnek tűnt, hogy biztosra vettem: vagy valami nagyon jó sül ki belőle, vagy valami nagyon ciki dolog.

the-dinosaur-lords-by-victor-milan-493x750Victor Milán régi motoros, még ha nem is ezen a néven (Richard Austin, Robert Baron és S. L. Hunter álneveken írt számos könyvet), de korábban nem sikerül kitörnie a B-vonal (vagy C-vonal) írói közül. A The Dinosaur Lords azonban az eddigi érdeklődés alapján úgy tűnik, áttörheti a falat és elismertséget szerezhet neki (ebben segítségére lehetett persze Martin barátsága is, akivel a Wild Cards sorozatban működött együtt).

A furcsa hibridötlet ugyanis a Martin-féle realista fantasyvel ötvöződik, és itt a hasonlítgatás Martinhoz egyáltalán nem ötletszerű – szinte minden mozzanatában tetten érhető a Trónok harca hatása, amit több olvasó bizonyára üdvözölni fog. A világ grandiózus és érdekes, a tétek magasak, az emberi szívek pedig ugyanúgy kicsinyes vágyakkal és förtelmekkel vannak tele, mint a Trónok harcában. A nemes lelkű lovag kénytelen parancsra feladni elveit, a háborúban pedig minden eszköz megengedett.

DinosaurLords_RichardAnderson_3A dinoszauruszok és emberek együttélésére logikus magyarázatot kapunk: valamikor a múltban különféle nemzetiségű emberek csoportjai és ötfajta háziállatuk léptek át egy új világba, ahol az evolúció más irányt vett, mint nálunk, és még mindig a dinoszauruszok az urak a szárazföldeken, vízen és a levegőben. Az új földet Nuovaropának nevezték el, és hamarosan kialakultak a földieknek többé-kevésbé megfeleltethető birodalmak, ám a vallás és a kultúra teljesen más irányt vett az átkerülés után, így a kereszténység helyét egy kicsapongásra és az élet élvezetére összpontosító fő vallás veszi át, amelyet csak a történet idején kezd átalakítani az aszkétizmust hirdető új hit.

La Mercedben, ahol Felípe császár uralkodik, a királyi udvar változások elé néz. Az életet és az élvezeteket ünneplő Jaume lovag, Melodía hercegkisasszony szeretője azt a feladatot kapja, hogy verje le a távoli nemesek lázadását, ám úgy tűnik, a belviszályt az udvarból szítják, és a messziről származó Falk kezdi átvenni az addigi kedvenc, Jaume helyét, Melodía pedig kénytelen szembeszállni apjával, és árulóvá válik.

DinosaurLords_RichardAnderson_1Eközben egy dinoszuruszidomár rábukkan az egykori híres zsoldos hadúrra, Voyvod Karylra, aki mutatványosként és koldusként rója az utakat, miután egy ütközetben elvesztette dinoszauruszát és kardforgató kezét. Az egykori legendás harcos azonban korántsem tehetetlen, és Robbal együtt feladatot kap, hogy védjék meg a békét hirdető Igazság és Béke Kertjét a fenyegető szomszédos haduraktól. A két történetszál ebben a kötetben még nem ér össze, ami kicsit széttartóvá teszi a sztorit, de sejthető, hogy Jaume és Karyl ismét találkozni fognak (a könyv azzal a csatával nyit, amelyben Karyl vereséget szenvedett Jaume-tól).

A mágia csak visszafogottan, főleg a végítéletet hirdető jóslatokban érhető tetten. Itt Szürke Angyalok visszatérésétől tartanak az emberek, és az erre utaló jelek egyre sűrűsödnek – maga Karyl is a halottaiból támad fel, és (egyelőre rejtélyes) kapcsolat fűzi a próféciákhoz.

A kiváló csatajelenetek nagyszabásúak és  valósághűek, a dinoszauruszok tömegüknél fogva is félelmetes hátasok, és a szerző nem fukarkodik a gyomorforgató, realista részletekkel. A háborúban és a harcokban itt nincsen semmi nemesség, és egy-egy összecsapás kimenetele legalább annyira múlik s szerencsén, mint a tehetségen.

A világgal, a hangulattal és a történettel nem akadt gondom, viszont a szereplők terén úgy éreztem, a szerző nem remekel. Bár mindegyik főbb karakter markáns és érdekes lehetne, mégis kívül maradunk a problémáikon, vagy leegyszerűsített motivációk mentén mozognak, és sajnos egy-két „kötelező kör” is megjelenik. A cselszövő Falk mint negatív karakter fájóan klisés, gonoszságát pedig mivel is lehetne jobban ábrázolni, mint hogy megerőszakolja a hercegnőt, mert nem bír magával.

Összetettségben, karakterekben elmarad hát a The Dinosaur Lords a példakép, a Trónok harca mögött, de az alapötletből így is érdekes és színes világot bontott ki, és nem kétséges, hogy a folytatásokban a történet is bonyolultabb lesz, és talán a karakterek is több mélységet kapnak.

Érdemes a könyvnek adni egy esélyt, ha valaki szereti a fantasyt és a dinoszauruszokat.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Kashuka szerint:

    Nagyon érdekes koncepció!
    Arról lehet valamit tudni, lesz-e, mikor lesz magyar megjelenése?

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon