Harcosok klubja

Közzétette: archnihil 2 hozzászólás

Azt hiszem, sokat mond el hősünkről (Edward Norton), hogy a film során egyetlen alkalommal sem tudjuk meg a nevét. No, annyira nem is áll szándékában elárulni, számtalan álnevet használ, hogy esténként elvegyülhessen a hererákosok, agydaganatosok és a többi halálos betegségben szenvedő között, akik sorstársaik segítségével próbálnak megbirkózni állapotukkal. Ezt pedig azért teszi, mert csak így képes kiadni magából a felgyülemlett gőzt, ami egyébként nem hagyná aludni. Munkája során ugyanis brutális autóbalesetekről készít jelentést, amiből az őt alkalmazó cég eldöntheti, hogy mit javítson a biztonság érdekében (semmit, mert az túl költséges lenne). Ami pedig a személyiségét illeti, az kimerül abban, hogy milyen bútorzattal tudná azt a legjobban kifejezni.

Durdan and me

Szerencséjére azonban az egyik repülőút során találkozik a megnyerő és belevaló Tyler Durdennel (Brad Pitt), aki a szárnyai alá veszi hősünket, miután annak egy szerencsétlen baleset következtében a levegőbe röpült a lakása. Tyler mindenben ellentéte védencének: majd kicsattan az élettől, egy lebontásra váró házban lakik, leszívott emberi zsírból főzött szappannal keresi meg a betevő falatot, szabadidejében pedig pornográf képeket illeszt be rajzfilmekbe. Hősünk balszerencséje pedig szívesen kamatyol a láncdohányos Marla Singerrel (Helena Bonham Carter), akit a főszereplő már csak azért is utál, mert hogy ő is előszeretettel élősködik a halálos betegek nyomorán. Két dudás egy csárdában pedig nem fér el.

Nem mintha Marla vágná haza kettejük barátságát, ugyanis Tyler és a filmet narráló hősünk kapcsolata alapból eléggé diszfunkcionális, ami egyre brutálisabb méreteket ölt: brahiból összeverekednek egy kávézó parkolójában, amiből aztán előbb egy harcklub, majd egy terrorista szekta nő ki. Tyler őszinte meggyőződéssel hiszi, hogy leszedált fogyasztói társadalmunk a lelket is kiöli az egyszeri emberekből, így nem elég az egészet felforgatni, de meg is kell buktatni, porig rombolni, majd a helyét is sóval behinteni. Ez már sok narrátorunk – sajnos azonban ezzel a véleményével egyedül van, mindenki más Tyler nézeteivel ért egyet.

Marla Singer

A Harcosok klubjában benne van a kilencvenes évek kvintesszenciája. Egy helyütt Tyler említi is, hogy az ő generációjának nem jutottak igazi háborúk és válságok, és igen, a korábbi évtizedeknél a kilencvenes évek jóval békésebbek és konformistábbak voltak. Nem véletlen lehet a klubnak is akkora sikere. Manapság az emberek mindent megtesznek, hogy még csak véletlenül se sértsék meg a másikat, a konfliktusokat pedig messziről kerülik, így nem csoda, ha sokak számára csábító egy olyan közösség, ahol félelem nélkül kiadhatják az összes dühüket és agressziójukat. Egy olyan közösség, amibe tagjai fizikálisan beletartoznak, és nem olyan elvont módon, mint az IKEA-vásárlók csoportja.

Kár, hogy a klub már csak egy apró dologból kifolyólag sem jelent választ a tagokat mardosó kérdésekre: mégpedig azért, mert bár Tyler Durden bármennyire is arra ösztönzi híveit, hogy valódi élményeket éljenek meg, ő maga nem egy valódi személy, hanem a narrátor egy hasadt személyisége. Akit ráadásul hősünk azért hoz létre tudat alatt, mert Tyler testesíti meg mindazt, ami a narrátor szerint saját magából sosem lehet.

Harcosok klubja

Ahogy abban is van valami, hogy az igazi élményekre, kapcsolatokra vágyó emberek egy nem létező személyt istenítenek. Könnyű lenne azt mondani, hogy Tyler fanatizálja őket, de valójában alapból hajlanak a fanatizmusra. Mert bár csalódtak a fogyasztói társadalomban, továbbra is kell nekik valami, amiben feltétel nélkül hihetnek.

Tyler pedig ott alázza őket, ahol teheti. A szektába csak az léphet be, aki átment a tűzkeresztségen, mely során három napig koszt és kvártély nélkül tűrniük kell a sorozatos visszautasítást. Ha pedig belépést nyernek, onnantól kezdve a közjó érdekében áldozatot hozó űrmajmok, rothadó anyagból vétetett férgek, illetve a világ táncoló-daloló szarkupacai lesznek. És ők ezt nem csak elfogadják, de többet is kérnek.

Mert egyébként hibái ellenére van valami felszabadító Tyler Durden anarchizmusában. Mert minden fonáksága és hazugsága ellenére mégis csak görbe tükröt tart elénk, miután egy isteneset bemosott nekünk. Mert akkor is különlegesnek érezzük magunkat miatta, ha premier plánban kapjuk meg tőle, mennyire nem vagyunk azok. Mert hibái ellenére nézetei sokkal természetesebbnek tűnnek, mint a megalkuvó, konfliktuskerülő társadalmunk. Pedig nem az.

Edward Norton

A Harcosok klubja legnagyobb erénye, hogy nem rágja a szánkba mondanivalóját, sőt mi több, nem ad egyértelmű válaszokat sem. Ellenkezőleg, őszintén felvállalja, hogy nincsenek egyértelmű válaszok. Könnyű lenne egyébként Tylert megváltónak vagy gonosztevőnek beállítani, miközben valójában egyik sem. Ő inkább a mesék és mítoszok Csalója, aki jelenlétével felforgatja a létező rendet. Ugyanígy Norton karakteréből sem válik hős, csak azért, mert szembe szegül vele. Arról pedig, hogy végeredményben ki nyert és mit, könyveket lehetne megtölteni.

Tizenhat év telt el, de a Harcosok klubja ugyanúgy megállja a helyét, mint egykor. David Fincher olyan zseniálisan adaptálta filmre Chuck Palahniuk regényét, hogy az író a rengeteg eltérés ellenére is az adaptációt részesítette előnyben saját művével szemben. A filmhez pedig olyan színészek asszisztáltak, mint Brad Pitt (akivel a rendező együtt dolgozott a Hetedikben), Edward Norton (aki az Amerikai História X-szel alapozta meg a hírnevét), illetve Helena Bonham Carter (akit egy évvel korábban A repülés elméletében láthattunk). Az ezredforduló környékén egyébként mintha egy kicsit nyitottabbak lettünk volna az elborult hősökre, elég csak az egy évvel később vetített Mementóra gondolni.

Tyler

A Harcosok klubja azonban még mindig képes egy kamion erejével áthaladni rajtunk. Talán azért, mert mindaz, ami akkor igaz volt, most is igaz. Kaphattunk a nyakunkba új háborúkat és gazdasági válságot, attól még életünk legfőbb mozzanata az, hogy ugyanúgy kétségbeesetten próbáljuk mindenkinek megmutatni, mekkora egyéniségek vagyunk, akkor is, ha közben még véletlenül sem szeretnénk kiválni a nyájból. Tyler erre az ellentmondásra hívja fel a figyelmünket. Ezzel pedig időnként mindnyájunknak szembe kell néznie.

Érdekesség:

- Nemrégiben képregénysorozat indult Fight Club 2 címmel a Dark Horse kiadó égisze alatt, ami évekkel az első rész után játszódik. A képregényt Chuck Palahniuk írja, a rajzoló Cameron Stewart.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

  1. Belánszky István szerint:

    Elgépelés: “betevő falatot” helyett “bevető falatot” szerepel.

  2. archnihil szerint:

    Köszi, javítva!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon