SFmag

A Chappie egy nagyon, de nagyon furcsa film, az alábbiakban egy kissé spoileres beszámoló következik.

A történet nem a legbonyolultabb, és nem is a legnagyobb újítás. Johannesburgban játszódik, ahol a Tetravaal nevű cég robotzsarukat gyárt a dél-afrikai kormánynak, hogy rendet tarthassanak a város utcáin. Szükség is van rájuk, a városban ugyanis számos fegyveres banda rohangál, akikkel a rendelkezésre álló emberi erőforrásokkal képtelenség lenne leszámolni. A robotot, akiből később Chappie válik, szintén erre tervezik, egy bevetés során azonban totálkáros lesz, így beolvasztásra ítélik.

A film főgonosza, Vincent Moore (Hugh Jackman) nem nézi jó szemmel, hogy Deon Wilson (Dev Patel) robotjait, és nem az ő fejlesztését, a Szarvas névre keresztelt szinte az Avatarból kimásolt überpusztítót használják a rendőrök, pedig az még egy repülőt is képes lenne leszedni az égről. Úgyhogy elhatározza, hogy megsemmisíti Wilsont, amire remek alkalma nyílik akkor, amikor az feltalálja a Mesterséges Intelligenciát. Amit pedig ki más kapna meg, ha nem Chappie?

Persze semmi sem megy simán: Chappie-t és feltalálóját egy helyi banda elrabolja, akik közül kettőt a Die Antwoord együttes tagjai alakítanak, meglepően ügyesen, habár nem nagyon kell erőlködniük – a film nagy részében csak önmagukat adják. Szóval elrabolják őket és megtartják Chappie-t, hogy saját céljaikra használják fel. Előtte viszont meg kell tanítaniuk neki mindent, mintha egy kisgyereket nevelnének, csak sokkal rövidebb idő alatt. Úgyhogy a meseolvasástól kezdve a béna menő fegyverfogásig mindenre sor kerül.

A végén persze ott az elmaradhatatlan összecsapás a főgonosszal, illetve a küzdelem az idővel, hiszen Chappie-nek csak öt napja van az életre, utána lemerül a kivehetetlen és feltölthetetlen akkumulátora.

A sztori egyszer olyan, mint egy vígjáték, aztán átcsap drámába, csak hogy a végén tényleg tizenhatos karikás akciófilm legyen belőle. Elemeit már láttuk máshol is (Rövidzárlat, Robotzsaru, szerintem még az Avatar is), de ugyanezt nagyon sok filmre és könyvre is elmondhatjuk. Emiatt nem hiszem, hogy érdemes túl sok kritikával illetni. A logikai bukfencek miatt már annál inkább, például hogy miért csak öt napja van Chappie-nek? Miért nem lehet feltölteni az akkumulátorát? A többi robotét miért lehet? Ötnaponta lecserélik az összes robotot? Aztán ott a nagy kérdőjel, hogy egy ember és egy robot tudatát hogyan lehet ugyanazzal a módszerrel „kimenteni”, de ez az a kérdés, amin nem érdemes sokat időznünk: csak fogadjuk el, hogy erre komplikált lenne értelmes, tudományosan is helytálló magyarázatot adni.

A karakterek közül egyértelműen Chappie a legizgalmasabb. Nem lehet nem megszeretni, amikor kutyát simogat, amikor Mamival mesét olvas, vagy amikor megpróbálja utánozni a gengsztereket. Természetes naivitása miatt a bandatagok sok helytelen dologra is ráveszik, és védtelensége miatt az elején meglepően brutális dolgok is történnek vele. Reális karakter, maga sem tudja mindig, hogy mi a jó és mi a rossz, de küzd a céljaiért.

Chappie-t követik a banda tagjai, akikről nem lehet eldönteni, hogy szimpatikusak-e vagy sem. Látszik, hogy törődnek „gyermekükkel”, de az is érthető, hogy olyan világban élnek, ahol a túléléshez keménynek, gyakran kegyetlennek kell lenniük. Egyedül talán Yolandi (Yolandi Visser), azaz Mami az, aki nem sokat ingadozik a jó és rossz közötti spektrumon. Mindig megvédi Chappie-t, de ő is ugyanolyan védtelen: nem sokat tehet, amikor társai úgy döntenek, értelmesebb dolgokra is megtanítják a robotot.

És aztán jön a többi karakter. Deon Wilson a zseniális mérnök, akinek a legfontosabb Chappie és a többi robot védelme, és akiről nem sokat tudunk meg azon kívül, hogy munkamániás, és otthon egy takarító robot tart helyette rendet. Vincent Moore az őrült ex-katona, aki annyira jól sikerült, hogy néha legszívesebben megrugdaltam volna. Michelle Bradley pedig, aki a cégvezetőt játszotta… Hát, ha azt mondjuk, hogy felesleges volt Sigourney Weaver erre a szerepre, mert egy pályakezdő is el tudta volna mondani azt a tíz-tizenöt sort, amit kapott, akkor nem állunk messze a valóságtól.

A szinkron ügyesen sikerült, és a zene is illik a film stílusához, hangulatához. A zenét egyébként Hans Zimmer, Steve Mazzaro és Andrew Kawczynski szerezte, de a film alatt a Die Antwoord több száma is felhangzik.

A kevésbé meglepő történet, az itt-ott egysíkú karakterek és a logikai hibák ellenére azonban sikerült a rendezőnek valami olyan keveréket létrehoznia, ami meglepően érdekessé, aranyossá, izgalmassá teszi a Chappie-t. Egyáltalán nem ez az év legjobb filmje, de a moziban hallott reakciók alapján érzelmileg meg tudja mozgatni a nézőt, be tudja szippantani a világába, és talán el tudja gondolkodtatni az emberekről, a technológiáról, a jövőről.

Hozzászólások

hozzászólás