SFmag

Pierce Brown elsőkönyves író, a Vörös lázadás című regénye (Agave Kiadó, 2014, fordította: Török Krisztina) pedig az utóbbi évek egyik legsikeresebb debütálása volt az angolszász könyvpiacon, egy trilógia első kötete, amelynek azóta elkeltek a filmjogai is, több nyelvre lefordították, januárban megjelent a második kötet is, amely aztán a NY Times bestseller listájának 6. helyén kezdett.

Bevallom, ódzkodva vettem a kezembe a regényt (Ti ne kövessétek el ugyanezt a hibát), nem igazán tudtam eldönteni, hogy most egy újabb, profin marketingelt YA vagy valóban engem érdeklő sci-fi-e. Elsőre, a disztópia-alapfelvetése miatt inkább Az éhezők viadala nyomán kialakult trendet meglovagoló történetnek tűnt, főleg, amelyet az USA-ban igyekeztek is ezt erősíteni, azzal, hogy a főhőst Katnisshoz és Ender Wigginhez hasonlították.

A történet látszólag valóban egy YA-disztópiaként indul, ezúttal szín alapú kasztrendszerre épülő társadalmat mutat be, csakhogy ezúttal nem a Földön vagyunk, és nem is a közeljövőben, hanem sok száz évvel később. A rendszer legalján a Mars mélyén hélium-3-at bányászó Vörösök tanyáznak, a társadalom csúcsán pedig az Aranyak, a gyönyörű és elérhetetlen, gravCsizmáikban repülő szuperemberek, akik az elmúlt évszázadokban meghódították a naprendszert, flottákat vezetnek, és gondtalanul élnek. A főhős, az ifjú és nyughatatlan tizenéves fiú, Darrow, aki a Vörös kasztba tartozó pokolfúróként dolgozik a Mars mélyén, mígnem szintén félig gyermek feleségét, Eót, a rendszer elleni lázadás miatt kivégzik. Darrow bosszút esküszik, emiatt hamar ő is Eo sorsára jut, csakhogy egy titkos Vörös kasztba tartozókból álló szervezet megmenti a haláltól – a szervezet ügynökei régóta figyelik, és keresik a kiemelkedő képességű Vörösöket -, és valami olyat ajánlanak neki, amellyel valóban esélye nyílhat a bosszúra. Be akarják építeni az Arany társadalomba, hogy belülről bomlassza szét a rendszert.

Bevallom, itt néhány hónapra pihentettem a könyvet, nem tűnt túl hitelesnek, ahogy egy aljaVöröst eljuttatnak az Arany társadalomba, gyakorlatilag teljesen újraépítik a testét, teletöltik a fejét tudással, etikettel, mindennel. Főleg az nem tetszett, hogy az álcája igencsak el lett maszatolva, egy ilyen hipermodern társadalomban nem tudom, elég-e, hogy bemond egy világvégi, alig ismert Arany-házat családként, és máris fogadják Aranyként. Arról nem is beszélve, hogy a Vörös kasztbéliek hogyan rendelkeznek ennyiféle technológiával, tudással, hogy egy társukat teljes értékű Arannyá varázsolják.

Azt nem zárom ki, hogy talán még erre is kapunk a trilógia során egy csavart, vagy logikai megtámogatást, mert ahogy Darrow bekerül az Aranyak közé, és sok száz Arany társával együtt megkezdődik számukra a Vizsga, amely során az Arany Házak figyelik minden lépésüket, és a végén a fiatalok érdemei alapján választanak közülük inasokat, egy egészen más, sokkal izgalmasabb, és rendkívül ügyesen és okosan felépített történet veszi kezdetét.

Több helyen olvastam, hogy az Végjáték és Az éhezők viadala keverékének nevezik, és annyi igazság van ebben, hogy itt is van egy zárt viadal, és csapatok közötti versengés, de a Vörös lázadás mégis annyi egyediséget tartalmaz, hogy nincs szüksége semmiféle hasonlítgatásra. Pierce Brown vizsgája sokkal komplexebb, sokkal embertelenebb, mint Enderé, és nem egy szórakoztató viadal, hiszen a nagy és büszke Arany házak a saját fiaikat és lányaikat küldik a mészárszékbe, és aggódnak, hogy egyáltalán élve kerüljenek ki belőle, és nyerjenek rangot a további felemelkedésre.

 A Mars terraformált felszínének egy elzárt részén középkori körülmények között az ifjakat házakba rendezik, ahol egyrészt meg kell harcolniuk a vezető szerepért, valamint a többi házzal azok váraiért küzdenek, de leginkább a túlélésért. Véres és kegyetlen, hosszú hónapokon át tartó taktikai-stratégiai-túlélőharc veszi kezdetét, rengeteg fordulattal, és csalással, mert a magasból olümposzi istenekként figyelő Arany Házak proktorainak sem teljesen mindegy, hogy ki kerül ki győztesként.

És innentől egy nagyon izgalmas sci-fibe csöppenünk, amely rengeteg meglepetést tartalmaz, és egy pillanatra sem ül le. Az író magabiztosan építi fel a világot, a karakterek közötti kapcsolatot, a kényszerű barátságokat, ahol valójában senkiben sem bízhatsz meg maradéktalanul, a mocskot, szenvedést, ahogy a körülmények sokakból kihozzák a legrosszabb emberi tulajdonságokat, és a politikai játszmákat, amelyek Darrowt is egyre keményebb döntések elé állítják.

A Vörös lázadás a kicsit nehézkes indulás után egy nagyon jó sci-fi regénnyé növi ki magát, és rengeteg lehetőséget rejt még magában, olyannyira, hogy most már kifejezetten várom a márciusban megjelenő Arany háború című második kötetet, amelyben Darrow húsz éves, a történet pedig ha jól tudom űroperai irányba kanyarodik. Azt azért remélem, hogy a kasztrendszer is nagyobb értelmet nyer, mert ugyan a Vörös lázadásnál elég volt belőle ennyi, de jó lenne, ha  majd kilépne az eddigi vázlatosságból, és igazi mélységet kapna.

További információk:

• Az angol nyelvű kötetben szerepelt egy térkép is, amely a magyarból sajnos kimaradt, mint kiderült, azért, mert azt nem is küldték meg az Agave Kiadónak, így nem is tudtak róla, hogy van hozzá térkép.
• A Kasztrendszer piramisfelépítése
• Te melyik Házba kerülnél? (Azoknak, akik olvasták a regényt.)

Hozzászólások

hozzászólás