Hét év telt el a villámok órája óta. És kicsit több, mint hét év azóta, hogy az írónő 2007. június 2-án dedikálta nekem az Ólomerdőt. Tavaly megjelent a folytatása, az Üveghegy címre hallgató gyűjteményes kötet, és ideje volt újraolvasni a sorozatot. Nem lepődtem meg rajta, hogy érettebb fejjel teljesen másként értékelem a művet, mint akkor, réges-régen, az üveghegyen is túl.

Ólomerdő (Delta Vision 2007, Gabo kiadó 2014)
olomerdo2Az Ólomerdő regénye ajtó egy másik világba. Néhány fejezete Magyarországon, Gödöllőn játszódik, de legnagyobb részében a történések a Rengeteg névre hallgató erdőséghez köthetőek, ahol a fák fémből vannak, a lakói pedig finoman szólva is különösek. Néha pedig félelmetesek. A portal fantasy szép hagyományainak megfelelően az olvasók egy, a mi világunkból származó “földi” személyen keresztül ismerik meg a helyszíneket, gyönyörködhetnek a csodákban vagy épp ijednek meg mindentől.  Emese, egy félárva kamaszlány azonban nem kimondottan hétköznapi teremtés, félig a Rengetegből származik, bár ő erről keveset tud. Kettős természetének bizonyítéka, hogy minden ígéret megszegésének következménye van. Kisebb kihágások esetén csak apróbb balesetek várnak rá, de akár kizuhanhat az ablakon is agyrázkódást szenvedve. Nagyobbak esetén….talán jobb nem is tudni. És a lány nem is tudja, hogy apja évek óta minden éjjel átszökik a Rengetegbe, hogy  megmentse feleségét, de véresre vert háttal fordul vissza mindig az őrfák közül. Talán holnap másképp lesz…
kleinheincz_authorAmikor Emesét elhurcolják (Rabonbán szemszögéből: jogosan elviszik, sőt, biztonságba helyezik!), hirtelen testközelből kénytelen szembesülni anyja örökségével: azzal, hogy “Tündérország” és a mágia létezik, hogy a gonosz mostoha sokkal betegebb lelkületű, mint gondolta volna és hogy anyja sőt Gödöllőn élő apja is komoly árat volt és lesz kénytelen fizetni  azért, mert egy másik világba lépett. És Emese maga is fizetni fog.
Az Ólomerdő, ugyan sok érett témát (például az ígéretek és a felelősség kérdését) boncolgat, de elsősorban izgalmas és pörgős, nem egyszer sötét hangulatú kalandregény. Az tetszik benne, hogy az írónő ügyesen át tudja adni, mennyire idegen Emese számára a Rengeteg, együtt félünk és szenvedünk vele útja során. A kötet sokat merít ugyan a mesékből, ennek ellenére nem happy end a vége, viszont korrektul lezárja a történetet.

Üveghegy (Gabo kiadó 2014)
uveghegy_b1_muti
Az Üveghegyre hét évet kellett várni, de bizonyossággal mondhatom: megérte. Nem lett “jobb”, mint az Ólomerdő, egyszerűen csak más. Ugyan találunk benne izgalmakat, a konfliktusok java nem fizikai hanem lelki síkon zajlik.
A címadó Üveghegy kisregényben a tündér Lóna szemszögéből látunk mindent.  A fő konfliktust a lányával való kapcsolat újjáépítése okozza, így sokkal inkább családcentrikus, mint az előzménye (bár az utolsó oldalakon felgyorsulnak az események és sok elejtett megjegyzés új értelmet nyer). 
A Kősárkánynál különösebb művet viszont rég olvastam. A kisregény eleje folytatja az Üveghegyben megkezdett lassú tempót és “lelkizést”: ezúttal Emese útkeresése, felnőtté válása áll a központban egy kellemes fejlődésregényt idézve. Aztán a mű felétől (melyet  nagyon is találóan II. részként különítenek el) teljesen megváltozik minden, felgyorsul a tempó, előtérbe kerül a fantasztikum. Emese önmagára találása csak egy lesz a megoldandó feladatok közül, mert a Rengeteg léte kerül veszélybe: sárkányok és idegen tündérek járják a héterdőt. Kapkodtam a fejem, annyi minden történik.
Nagyon-nagyon tetszett, ahogy az írónő az idővel játszik a Kősárkányban. Firene jelenetei múltidőben íródtak, míg amikor Emese a nézőpontkarakter, a jelenidő a domináns. A két nézőpont (és idő) váltakozása miatt éles a kontraszt – Firene jelenetei ráérősebbnek, Emese története pedig izgatottnak sőt kapkodónak tűnnek, váltakozó pillanatfelvételeknek (számomra ez remekül alátámasztja a lány sokszor bizonytalan, zaklatott lelkiállapotát). További kivétel Emese osztrák utazása, ahol (pár hónappal korábbi múltról lévén szó) ismét a múltidő jellemző.
Ebben a kötetben már nem vág mellbe újdonságával a világ, így csökken a sense of wonder bizsergető érzése, és ezt még Szépország sem tudja feledtetni – számomra a Rengeteg fémfái és sárkányai, magányos ösvényei az igazi tündérország. Cserébe rengeteg háttérinfót kapunk.

És hogy miért sötét(?) tündér(?)mese(?)?
olomerdo1Tündér(?) mese, mert úgy tűnik, tündérek a főszereplői, de hamar kiderül, hogy nem is mindannyian tündérek, mert esetleg ember vagy sárkányvér folyik ereikben. Megtudjuk azt is, hogy az igazi tündérország, Szépország merőben más, mint a helyszínül szolgáló Rengeteg, ami csupán egy ritkán lakott (épp ezért idegen és veszélyes) határvidék az emberek világa felé. Maguk a szereplők elég különösek (elég csak arra gondolni, hogy ígéretüket nem szeghetik meg fizikai következmények nélkül), de még így is jóval emberibbek, mint a Hollókirály bogáncspihe hajú ura, vagy a folytatásának szeszélyes teremtményei.
Tündérmese(?) is, mert az írónő számtalan elemet kölcsönöz és gyúr egybe a magyar mese- és mondavilágból (elég csak az üveghegyre gondolni), sőt, még mondanivaló is akad bőven. De nem mesével, nem is mesefeldolgozással, hanem saját történettel és a szerző által teremtett világgal van dolgunk. Bizonyos meséknek tulajdonított “kötelező” archetípust, szőke herceget fehér lovon, hiába keresünk. Sárkányképe pedig az egyik legegyedibb, mint amit valaha olvastam – hangulatos és ijesztő egyben.
Ezzel az ijesztőséggel el is érkeztünk a harmadik pontig, miért sötét(?) tündérmese? Nincs happy end, egyik kötet végén sem, de nem is nevezném pesszimistának. Az Ólomerdőben elég nyersen jelenik meg az erőszak és halálábrázolás, egyes szereplők kegyetlensége, de az Üveghegynek is vannak durva pillanatai, bár jóval kevesebb (abba, hogy a mai felfogással ellentétben sok “igazi” népmese nem egyszer horrorisztikus, így sok mese alapból sötét, nem jelen cikk keretében foglalkozunk). A történet, mágia ide tündérek oda, alapvetően realista módon közelíti meg a dolgokat – tettek vannak és következmények. És persze ígéretek.

Összességében tetszettek Kleinheincz Csilla művei és az általa megteremtett, egyedi és hangulatos világ. Az elmúlt években olvasott számtalan angolszász bestseller után azt tudom mondani, hogy bátran megállná a helyét nemzetközi porondon is. Sok szál maradt azonban még nyitva, folytatásért kiáltva. Remélem, nem kell újabb hét évet várni rá.

P.S.: Nekem is kell egy fellegkulcs. Nagyon király.

Hasznos linkek

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon