Lauren Oliver neve valószínűleg minden YA disztópiát kedvelő olvasónak ismerősen cseng. A szerzőnő a Delírium-trilógiájával került bestseller listákra, amelyben a szerelem egy gyógyítható, sőt a társadalmi elvárások szerint gyógyítandó betegségnek számít. Lauren a YA regényei mellett írt fiatalabb olvasóknak is történeteket, de 2014 őszén még tovább bővítette a repertoárját és megcélozta a felnőtt olvaskóközönséget is a Rooms című regényével.
A Rooms az io9.com 2014 legjobb sci-fi és fantasy könyves listájára is felkerült, miközben Goodreads-es értékelésekben a YA könyveken felcseperedett olvasók nehezen tudták feldolgozni a Rooms okozta élményt/csalódást. Ez a kettősség érdekelt, ezért úgy gondoltam adok egy esélyt a Roomsnak. Nem bántam meg.
A semmi közepén áll egy régi, nyikorgó ház, amelynek aktuális tulajdonosa, Richard Walker, épp az utolsókat rúgja. A házat szellemek lakják, Alice és Sandra egészen pontosan, akik új, túlvilági testét a falak, a vezetékek és a vízcsövek jelentik. A szellemek évtizedek óta bitorolják a házat, figyelik a házban élők életét, egymás idegeire mennek, és persze titkolóznak, mert a visszatartott titkok segítenek megtartani az öntudatukat, önmagukat. Szellem létükre egészen szelídek, és még ha a padló és a mennyezet megnyikordul is néha, vagy ha a suttogásuktól visszhangoznak is a szobák, nem a tipikus horrorsztorira kell számítani.
Miután Richard meghal, örökösei megérkeznek, hogy még a megemlékezés előtt elrendezzék az ügyes-bajos dolgaikat, megbirkózzanak a múlttal, és kiszelektálják a kacatokat az értékes holmik közül. A könyv eleje kifejezetten depresszív, elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy majd’ az összes karakter komoly szennyest cipel magával.
Az exfeleség, a kissé önző, alkoholista Caroline sosem fordított elég figyelmet a gyermekeire, és nehezen fogadja el, hogy az idő bedarálta a testét és megcsúnyult, elhízott. Minna, a lánya, az idősebb a két Walker testvér közül. Képtelen normális párkapcsolatra és úgy egyáltalán a boldogságra, egyedüli vigaszt a kislánya, Amy, jelenti, de ez persze nem elég. A tinédzser Trenton túl van egy autóbaleseten, az iskolában lúzernek tartják, és elhatározza, hogy véget vet az életének, itt az apja házában.
Váltott szemszögből, elég mélyre fúrunk az egyes szereplők múltjába és motivációiba. Alice és Sandra E/1-ben szólalnak meg; Alice az elmélkedősebb, egy titkokkal teletűzdelt rossz házassággal a múltjában, és leginkább szabadulna már a szellemléttől is. Alig bírja elviselni az örökösen cinikus Sandra dumálását, aki szintén megküzdött a gyerekkorával. A nem éppen gyászoló Walker család tagjaiba kicsit távolabbról, E/3-ban látunk bele. A cselekményt leginkább az ígéretek (borzalmas dolgok fognak történni) és a titkok (borzalmas dolgok történtek) lendítik előre. Egyik titok a másikhoz vezet, minden megválaszolt kérdés újabb kérdéseket vet fel. Nem csak a múltban barangolunk, a jelenben is történnek események: egy új szellem érkezése rázza meg a ház falait, és eközben a rendőrök egy eltűnt lány után kutatnak; Trenton megtalálja a tökéletes helyet és eszközt az öngyilkossághoz, a kis Amy pedig egyre csak egy mesét hajtogat, amelyet maga Alice írt, a saját idejében, amikor még élt.
A történet szövevényes, mint egy nagy pókháló, ahogy ennyi ember élete keresztezi egymásét, és Richard halála végre összehozza őket egy fedél alá, néhány sorsfordító napra. A rengeteg szemszög, és egymásba folyó kérdések-válaszok mellett pincétől a padlásig bejárjuk az egész házat: a könyv kisebb részekre oszlik, mindegyik egy-egy helyiség nevét viseli, ahol éppen játszódik a cselekmény nagyja.
Lauren a Roomsban is hozza a remek leírásait, a remekül elkapott gondolatokat és pillanatokat, persze immár felnőttesítve, sok esetben naturalisztikusan. Végső soron a mulandóság témakörét járhatjuk körbe az egyes szereplőkön keresztül; látjuk a túloldalt, az öregedést, a készülődést a halálra, a halálvágyat, és végső soron a test is csak egy sorvadó, gusztustalan, átmeneti burok.
A legnagyobb meglepetés a szerkesztésen túl, a könyv vége. Lauren végig az orrunknál fogva vezet, mást ígér, mint amit bevált végül. A Rooms misztikummal átszőtt lélektani regény a családi kapcsolatokról, amelyek még ha lehetetlennek tűnik is, van, hogy megmenthetőek. A regény karakterei nem éppen szerethetőek, de a könyv végére mégis megérthetőek, és én végül megbékéltem a kiszabott sorsukkal.
Szerintem érdemes próbát tenni a Rooms-zal, remélem, magyarul is megjelenik, bár valószínűleg vegyes fogadtatás vár majd rá. (Addig is tinédzser unokahúgoknak, keresztlányoknak remek ajándék lehet a magyarul is megjelent Delírium-trilógia.)
Hozzászólások
[Kemese Fanni további írásai]
