Robert Holdstock Ryhope Wood-sorozatának harmadik darabja a The Hollowing. A cselekmény a Lavondyss sztorijához kapcsolódik szorosabban; apa és fia a regény két főhőse, Richard és Alex Bradley. A fiú a Lavondyss hősnőjének, Tallis Keetonnak a barátja volt, és mikor az apja, a halottnak hitt James Keeton előkeveredik az erdőből, az élénk képzeletű fiú elkeveredik oda, és termékeny szellemével egy sor anomáliát idéz elő az erdőben. Az ő keresésére indított mentőakcióról szól a könyv. Az apa-főhős ezúttal nem magányos, hanem hollowing1számos segítője akad az erdőt kutató szakemberek személyében. Mint kiderül, mindnek van valami mélyen lapuló, saját célja, és ezek közül csupán csak egy egy a felnőtt főhősé. Az angolszász mítoszok világa itt kiegészül az antikvitás, pontosabban annak korai szakaszának alakjaival; megjelennek az európai kultúrában oly fontos ókori görög mitológia alakjai.

Mint mondtam, mitológiai értelemben kevésbé egységes a könyv, mint a Mitágó-erdő és a Lavondyss, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap Alex saját mitológiája, melyet saját életéből és olvasmányélményeiből formált meg. Bár a Ryhope-erdőségben élők bizonyos értelemben Huxleynak, a Mitágó-erdő főhősének teremtményei, és magára az erdőre is nagy befolyást gyakorolt, a regényben a fiú képzelete mozgatja a szálakat. Mindez elég eklektikussá teszi a megjelenő mitágókat; bőven elfér egymás mellett Iaszón és Gawain, tengeri szörny és Bábel tornya is. Ebben az esetben az erdő mint jelkép a képzeletnek, a gyermekként tanult-hallott-olvasott történeteknek a kivetülése lesz. A Mitágó erdő és a Lavondyss esetében az erdőmélybe való behatolás a személyiség és a kollektív tudatalatti mélyére tett utazás allegóriája, itt azonban kissé elveszni látszik ez a jelentés, és az erdő valóságos és rendkívül fenyegető jelenséggé válik, melynek meghatározó tulajdonsága az, hogy félelmetes, lakói pedig igencsak halandók.

the-hollowingÚgy vélem, Holdstock ezúttal a traumára és lélektani következményeire helyezte a hangsúlyt, de sokkal erősebb volt benne a fantasztikus szál, mint az előzőekben, ahol sokszor csak allegorikus volt egy csomó mozzanat. Dramaturgiailag a félúton megszakított, majd újrakezdett cselekmény megtöri a lendületet, de tény, hogy ha Richard Bradley első mentőakciója sikeres, az túl könnyű lett volna, ugyanis az erdő semmit sem ad ingyen. Az előző két regénnyel szemben itt valódi ellenségekkel is találkozunk, kiknek fenyegető jelenléte végig fenntartja a feszültséget.

A könyv, ha mindenképpen bele akarjuk gyömöszölni egy irodalmi kategóriába, egy fejlődésregény, mely egy olyan életalternatívát mutat fel, mely szerint az erdőben való elveszés-eltévedés talán mégsem annyira borzalmas, mint az előzményregényekben – legalábbis rövid távon így tűnik. Hogy a Hollowingot követő későbbi kötetek mennyire csúsznak el a fantasy-kalandregény irányba, azt nem tudnám megmondani; sajnos a Gate of Ivory, Gate of Horn nem elérhető az Amazonon, ezért az még nem olvastam, az Avilion sztorijában meg már elfek is vannak, és valamiért az az érzésem, hogy az már egy igen sokadik bőr. De bátran cáfoljatok meg.

A Lavondyss olvasása után egyszerűen muszáj volt folytatni Robert Holdstock Ryhope wood-sorozatát. Olvasás után kicsit úgy éreztem, hogy a sorozat olyan irányba halad, mely minden résszel veszít valamennyit a komolyságából és a mélyebb jelentésrétegekből, cserébe viszont sokkal izgalmasabb és fordulatosabb történeteket kapunk. Ennek ellenére nem biztos, hogy ezt az irányt mindenki szeretni fogja. Mert nem az a baj, hogy itt van egy kvázi happy end, és olvasói lelkem oly sötét és rothadó, mint a Ryhope-erdőség mélye, és ezért nem akarom, hogy a szereplőknek jó legyen.

Nekem eddig bejött az időtlen lassúság, és ez a bizonyos elméleti plusz.

Kelenik Éva

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon