SFmag

Azt mondják, hogy ha egy előadó fel akarja kelteni a hallgatósága figyelmét, érdemes az előadás elején egy meglepő, figyelemfelkeltő dolgot mondania. Egy regény esetében pedig hasznos, ha a szerző bedob egy izgalmas jelenetet, ami arra késztet minket, hogy olvassunk tovább. Lehet ez a kíváncsiság felpiszkálása vagy egy konfliktus, aminek a feszültségét az olvasó a magáénak érzi. A Patkánykirály esetében is így történik:  a főszereplő Saul szinte haza sem ért a túrázásból, a rendőrség (már az első fejezetben) kiráncigálja az ágyából és gyilkossággal vádolják – az apja megölésével. Ne feledkezzünk meg a Saul cellájába titokzatos módon bejutó koszos és büdös idegenről sem, aki helyzete kilátástalanságáról beszél és szökésre buzdítja. Ezután veszi kezdetét Saul fizikai és lelki értelembe vett utazása a város és önmaga mélyére, melynek során szép lassan megszűnik civilizált embernek lenni.

A Patkánykirály egy sötétebb hangulatú urban fantasy, ami (szinte már klasszikusan/sztereotipikusan) Londonban játszódik. Aki ismeri China Miéville-t,  azt fogja várni, hogy a regény egyik főszereplője maga a város lesz….és nem. A regény inkább a konfliktusokra fókuszál, melynek a központjában Saul alakja áll. Bizonyos szempontból a mű az ő fejlődés- vagy inkább átváltozásregénye, mivel a Patkánykirály megismerteti az ifjút a vérében rejlő hatalommal és ráveszi, hogy (lévén régi élete romokban) hozzá hasonlóan éljen állatias életet London csatornáiban. Nem olvastam sok olyan regényt, ahol a főszereplő olyan undorító dolgokat csinálna, mint a szemétből (jóízűen!) történő étkezés vagy a csatornában való otthonos mozgás, de Miéville javára legyen mondva, el tudja ezt adni az olvasóknak. És ugyanígy bele tudtam magam élni a srác kétségbeesésébe, mikor gyilkossággal vádolták, együtt támolygunk kábán pizsamában a londoni ház folyosóján, és vele együtt élveztem, amikor ráébred a patkányvér mágikus hatalmára. Sok bizarr dolgot olvasunk, de Saullal együtt szokjuk meg ezt a furcsa világot és elkezdünk benne otthonosan mozogni. A Patkánykirály „segítségének” persze ára van: Saultól várja, hogy támogassa őt ősi ellensége legyőzésében, melyhez neki – titokzatos hatalma ellenére – nincsenek meg az eszközei. Nem mellékesen az ifjúnak is van motivációja, ez a valaki ugyanis őt is meg akarja ölni bármi áron.

A Patkánykirály Miéville első regénye, és ennek megfelelően egy kicsit gyengébbet vártam, sok gyermekbetegséggel. Csak részben lett igazam. A történet ugyan lineárisabb, kevésbé bonyolult, mint ahogy azt megszokhattuk a szerzőtől, de én ezt inkább erényként éltem meg. Pont emiatt vált számomra a regény könnyebben követhetővé, áttekinthetőbbé, mint a Kraken. (ez persze nem jelenti a fordulatok hiányát). Miéville szeret játszani a sztereotípiákkal, de erre a művére (még) nem jellemző ezek teljes felforgatása. Nem olyan nehéz megtalálnunk Saulban a XX. századi nagyváros mágikus oldalába belépő, szürke és unalmas életet élő fiatal figuráját, Aki Nagy Dolgokra Hivatott (és talán Ő a Kiválasztott).  Az eredmény még így sem sablonos, hisz Alízt nem egy fehér nyúl hanem egy szőrös patkány várta a lyuk mélyén és lassan neki is kezdenek kinőni a fogai.

Amiért én a kimeríthetetlen és beteg fantáziája mellett nagyon szeretem Miéville-t, azok az utalások valós vagy mitológiai személyekre,  fogalmakra, irányzatokra. A Konzulvárosban heideggeri filozófia keveredett nyelvészettel, a Krakenben kismillió (pop)kulturális hivatkozást olvashatunk. Egyesek teljesen egyértelműek, mások esetében egy kis kutatás kell, mire rájövünk, hogy az a valami nem is a szerző találmánya, hanem utalás egy létező dologra. A Patkánykirály esetében az előbbire jó példa  a hamelni Patkányfogó meséje. Az utóbbi kapcsán a főhőst segítő Madarak Ura, Loplop jut eszembe, aki Max Ernst német képzőművész figurája.  Még a bemutatkozó mondata is utalás egy képre („Engedd meg, hogy Loplop bemutassa Loplopot”). Az intellektuális fantasy-vonal megmutatkozik még egy téma beemelésében: ez pedig a zene. A Drum’n’Bass (D’n’B) elektronikus zenéjét Natasha figuráján át hozza be, amit nagyon szépen, erőltetés nélkül összekapcsol a hamelni Patkányfogó furulyajátékával.

Ami a magyar kiadást illeti: a fordítás hozta a szokásos színvonalat, ami nem kis teljesítmény, lévén Miéville korai korszakában előszeretettel dobálózik a kelleténél választékosabb kifejezésekkel, bár itt a Perdido.. barokkosságát nem éri el.  Másik jellegzetesség a rengeteg szleng. Számomra kissé zavaró volt a Patkánykirály beszéde, ami régies kifejezéseket kever londoni szlenggel és trágárságokkal (az angol eredetit nem ismerem) és ez nekem nem illett össze. A magyar borító kimondottan hangulatos lett (és már ez sem hasonlít ultraibolya fényben világító karácsonyfadíszre). Érdemes megnézni a kötet gerincén az Agave logót – ott is kificcen egy kis patkányfarok 🙂

Összességében csak ajánlani tudom a könyvet. A Miéville-rajongóknak (mondanom sem kell) kötelező, míg akik nem ismerik a szerzőt, a Patkánykirállyal elkezdhetik az ismerkedést, mivel az átláthatóbb és kevésbé elborult művei közé tartozik, de már magán hordozza a jellegzetes stílusjegyeket.

Érdekességek&linkek:

• Az Agave Facebook-oldala adta hírül,  hogy DJ Ren, a magyar D’n’B világ egyik legismertebb alakja készített egy mixet a könyv kapcsán.
• Cseh és német kutatók úgy tűnik, megtalálták a valós történelmi eseményt a Patkányfogó legendája mögött.
• Egy részletes angol nyelvű cikk Miéville munkásságáról és fontosabb műveiről.
• Reményik Sándor írt egy verset a hamelni Patkányfogó kapcsán.

Hozzászólások

hozzászólás