SFmag

Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén az idei legegyedibb SF művek között landolt. Lagosban egy idegen tárgy hullik a tengerbe és nem csupán a tenger élővilága bolydul fel teljesen, de egy rasztafonatos nő képében felbukkanó idegen lény is megjelenik, aki a vezetővel óhajt találkozni.

A kortárs afrikai sci-fi megkerülhetetlen alakja Nnedi Okorafor, akinek World Fantasy-díjas fantasyjéről az SFmagon is írtunk. A nigériai igbo szülőktől született, Amerikában élő írónő gondosan ápolja afrikai gyökereit, a félig mesei, félig jövőbeli Afrikában játszódó ifjúsági regényei (Zahrah the Windseeker, Akata Witch) afrikai legendákat, hiedelmeket és miliőt dolgoznak fel és csavarnak meg. A Lagoon a Who Fears Death óta az első felnőtt regénye.

A könyv három emberi főszereplőjét – Adaorát, a tengerbiológus családanyát, akinek férje egy keresztény szekta agymosásán ment keresztül; Anthonyt, a ghánai rapper sztárt és Agut, egy katonát – egy hatalmas hullám a tengerbe húzza, és amikor ismét kikeverednek belőle, tudják, hogy a feladatuk az, hogy hidat képezzenek az emberek és az idegenek között.

Ugyan Ayodele, a földönkívüli, állítása szerint békés szándékkal érkezett, az amúgy is korrupcióval, babonákkal, tudatlansággal, bűnözéssel és robbanásközeli társadalmi feszültségekkel terhelt Nigériában már a puszta jelenléte is szikrát jelent az ország lőporos hordójában. Mindenkiből mást hoz ki az új helyzet, de többnyire nem a legjobb oldalukat, nyerészkedők és manipulatív szektavezérek próbálják a saját céljaikra fordítani az idegen jelenlétét, miközben zavargások törnek ki és ártatlan civilek halnak meg, az afrikai legendák istenei és szörnyei pedig életre kelnek.

Adaorának és társainak egy céljuk van: eljuttatni Ayodelét Nigéria elnökéhez, és valahogy megakadályozni, hogy végleg elszabaduljon a pokol az országban. Közben Adaora családja széthullik, egy karizmatikus keresztény szektavezér próbálja a maga hasznára fordítani a helyzetet, és az is nyilvánvalóvá válik, hogy a három „összekötő” nem közönséges ember többé.

Ugyan a Lagoon science fiction, a benne megjelenő lények, jelenségek egy része minden tudományosságot nélkülözően fantasztikus. Az életre kelő országút fenyegetése, az átalakuló tengeri élőlények talán Ayodele népének megjelenésével összeköthetően bukkantak a felszínre, ábrázolásuk, szerepük mégis inkább a sötét afrikai mesék világába illeszthető.

Ami tetszett a könyvben – egzotikumán túl –, az a magától értetődő természetesség, ahogy a jelenlegi társadalmi, technikai viszonyokat felhasználta a szerző. A polgárháború Youtube-on terjed, Ayodele a mobilokat hackeli meg, és a média szerepe fontosabb, mint az, hogyan képes megbirkózni a nigériai katonaság a fejetlenséggel. Amit már nehezebb volt megemészteni, a pidgin english egyáltalán nem szűk marokkal mért használata – gyakorlatilag a műveletlenebb rétegekből származó szereplők, de helyzettől függően a többiek is rendre csak üggyel-bajjal kihámozható, afrikai szavakat magába olvasztó félangol nyelven beszélnek. A könyvben van ugyan szószedet, de néhol így is fárasztó volt visszafejteni a mondatokat.

Nnedi Okorafor

Azt hiszem, azt, hogy mitől jó a Lagoon, és miért fontos regény, nagyszerűen példázza az a kihúzott fejezet, amely a könyv végén olvasható, és amely egyúttal az egyetlen, amely nem Nigériában játszódik. Ebben három amerikai diák nézi Youtube-on, ahogy a főszereplők különféle szörnyekkel harcolnak, és azon tanakodnak, hogy vajon amit látnak, az hoax-e, vagy valóság. Aztán az egyikük felhozza a végső érvet: „Nem létezik, hogy egy filmstúdió ennyi pénzt öljön egy hoaxba, hogy az ilyen hihetően nézzen ki, aztán három feketét tegyen meg hősnek, a sztorit pedig Afrikába helyezze. Ilyen nem létezik. Szóval ez valódi.”

Okorafor felvállalja a Lagoon különlegességét, és tőle hiteles ez a jövőbeli, felfordult Nigéria. Afrikai sci-fi, mégis minden földrész lakója számára izgalmas és elgondolkodtató. A könyvet melegen ajánlom mindenkinek, akinek elege van abból, hogy E.T. majdnem mindig az amerikaiakhoz csönget be.

Hozzászólások

hozzászólás