Ursula Todd 1910 februárjában megszületik – majd meg is hal. Aztán megszületik megint, szintén 1910 februárjában, és életben marad – majd ötéves korában belefullad a tengerbe. Megszületik ismét…

Az elmúlt évben több olyan könyvet is olvastam, amely az elágazó életutakat (My Real Children), vagy a halál utáni újrakezdést (A holnap határa), feszegette, most, a Life After Life után azt mondhatom, hogy számomra ez volt a téma tökéletes szintézise.life-after-life-e1364310158304

Kate Atkinson Costa-díjas regényében minden újrakezdés különbözik részleteiben, és Ursula, mivel halvány bajsejtelmet leszámítva nem emlékszik a korábbi (vagy egyszerűen csak lehetséges) életekre, mindig új hibákat követ el, új döntéseket hoz, melyek azonban óhatatlanul a nyitójelenet felé sodorják: 1930-ban egy angol nő belép egy kávézóba, megeszik egy tortát Hitler társaságában, majd lelövi a Führert.

Az újrakezdett életek újdonságát, frissességét nem egyszerű megőrizni, Atkinsonnak mégis sikerül. Minden új életút máskor, máshol ér véget, apró részletekben is különbözik, nem pedig egyszerűen elágazási pontoknál kettéváló lehetőségeket jelent. Ugyan a fordulópontok jól meghatározhatók, nem csak „igen” vagy „nem” válasz létezik, és egy jobb döntés nem feltétlenül jelent a szereplők mindegyikére nézve megnyugtató jövőt.

life-after-life-coverUrsula egyre többször érzi azt, hogy valami veszély fenyegeti, és ösztönösen is próbálja elkerülni a végzetet, bár a saját cselekedeteire sem tud magyarázatot adni (például hogy miért lökte le a cselédet a lépcsőn, hiszen ez az Ursula nem tudja, hogy a korábbi életutak során a cseléd hozta be egy londoni kiruccanásról a házba a spanyolnáthát), és minden sikertelen próbálkozás csak egyre erősíti a baljós megérzéseket, a többi életéből áthozott visszhangokat.

Az egyes életek között Ursula egyértelműen változik, a döntései egyre inkább a függetlenség, keménység, felelősségvállalás felé mutatnak a kezdeti életpályák áldozatszerepei után, és mindegyik hordoz annyi új szereplőt, színhelyet, jelenetet, hogy az egyes újrakezdések ne csupán ugyanazon pálya kevés eltérést mutató permutációi legyenek. A változás azonban nem tudatos, a főszereplő nem tanul a korábbi életekből, legfeljebb a megérzései irányítják, és nem is mindig tudatosul benne, hogy azzal, amit ösztönösen tett, egy másik életúton már megismert tragédiát került el.

Ilyenformán hiába látjuk az első jelentben Ursulát, amint megöli Hitlert, nem lehetünk biztosak benne, hogy az ismétléseknek vége szakad, és a második világháború talán csak egyetlen alternatív univerzumban kerülhető el, csak ott múlik egy fiatal lány önmaga számára sem megmagyarázható szeszélyétől. Bár a kezdőjelenet visszatér és keretbe foglalja a regényt, nem ez a történet lényege.

A Life After Life többszörösen is családregény, Ursula szülei, nagynénje, testvérei  a változó történetekben mindig új arcukat mutatva jelennek meg a regényben. Mivel az egyes részletek mások, ők is eltérnek, és mégis ugyanazok – érdekes, színes és mélységesen angol karakterek.

lifeafterlifeMert a regény végeredményben erről szól: milyen angolnak lenni a két világháborúban; milyen vidéken élni, míg Londont bombázzák; milyen Londonban élni ugyanekkor; milyen alkoholistaként tengődni; milyen találatot kapni az óvóhelyen, vagy éppen halottakat válogatni ugyanott; milyen férjhez menni, kilépni egy házasságból; milyen soha férjhez nem menni akkoriban, amikor a nők sikerét még mindig azzal mérték, sikerült-e jó partit találniuk; milyen férjhez menni, de egy némethez, milyen a náci Németországban ragadni azután, hogy a határokat lezárták. Számtalan döntés és számtalan életút, amelyeket mind ugyanaz a nő, Ursula Todd jár végig, aki végül tanúja lesz a huszadik század összes első felének.

Bár az újrakezdések központi szerepet játszanak (elvégre Ursula számtalan módon meghal, égő romok alatt, halálra fagyva, vízbe fúlva, összezúzva, betegségben és meggyilkolva), nem uralják el a regényt, inkább alájátszanak a szokatlanul erős szövésű történetnek, amelyben minden életút – akármilyen rövid vagy hosszú legyen is – egyenrangú. Mindegyikben van fájdalom, van szépség, mindegyikben – akármi történjék is – van, amit siratni és ünnepelni lehet.

Én úgy látom, épp ez a könyv lényege, megértetni, hogy bár nekünk csak egy élet jutott, az ugyanolyan értékes, mint bármelyik, amit a „mi lett volna, ha” ajándékozhatott volna nekünk.

Kate Atkinson regénye elnyerte a Costa Book-díjat és jelölték a Walter Scott-díjra.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon