Egykor szinte isteni képességű teremtmények, a csestriimek uralták a világot, akik gyakorlatilag örökké éltek, és gondolataik hideg tisztaságát nem torzították el az érzelmek. Aztán valami elromlott bennük. Gyermekeik között egyre többen érthetetlen, természetellenes viselkedést mutatnak: Szeretnek. Félnek. Gyűlölnek. Amit pedig a csestriimek nem bírnak megjavítani, azt elpusztítják, mielőtt a kór továbbterjedhetne.

unhewnthrone1Év elején jelent meg a Tor kiadó gondozásában Brian Staveley epikus fantasy sorozatának első kötete, a The Emperor’s Blades. A történet kezdőpontján a csestriimek réges-régen elbuktak, emberi birodalmak emelkednek fel és tűnnek el, az őrült mágus-királyok országainak romjain pedig már évszázadok óta töretlenül áll Annur Birodalma, melynek élén a fény istennőjének, Interrának kegyeltje, a (szó szerint) ragyogó szemű császár trónol. Akit azonban meggyilkolnak, és ezzel eldől egy évezredek óta épülő dominó első darabja.

Az első kötet még csak egy nagyívű epikus fantasy történet bemelegítője, amelyben mindazonáltal megvan a fordulatos és egyedi folytatás ígérete. A regény a császár három gyermekét követi: Adare, a császár lánya ugyan örökölte apja lángoló szemét, mégsem ülhet a trónra, mivel lánynak született, ezért, bár a gyermekek között egyedül ő nevelkedik fel az udvar intrikus környezetében, a Shin kolostorba küldött trónörökös visszatértekor is csak a háttérből, mint pénzügyminiszter, segítheti majd az öccsét. Amíg ő a fővárosban próbálja felgöngyölíteni az apja elleni merénylet szálait és elpusztítani a birodalom második legbefolyásosabb emberét, akiben a gyilkost sejti, öccsei csak késve kapnak hírt apjuk haláláról.

The-Emperors-BladesKaden, a legfiatalabb testvér, a trónörökös egy eldugott hegyi kolostorban nevelkedik, mint minden császár őelőtte, még ha számára egyelőre nem is világos, miért olyan fontos megtanulnia a meditációt, az elme kiürítésének gyakorlatát, miért kell császári örökösként kecskéket legeltetnie, fát vágnia, jeges vízben hevernie egész nap. A Shin kolostor nyugodt életét azonban megzavarja egy rejtélyes lény, amelynek csupán a nyomait találják meg, és amely előbb csak kecskéket, később pedig szerzeteseket is elragad. Amikor pedig külvilági kereskedők érkeznek a kolostorba, Kaden élete is veszélybe kerül.

Valyn, a középső fivér, aki trónörökös lett volna, ha ő is örökli az uralkodói, lángoló szemet, a birodalom elitkatonái, az óriás madarakon szárnyaló kettrallok között esik át az embert próbáló kiképzésen. A vizsga már közel, a csapatával együtt nemsokára a leghalálosabb ügynökök közé kerülhetnek – ám kap egy üzenetet, hogy az apja meghalt és egy összeesküvés valamennyi leszármazott életét fenyegeti, és hamarosan ezt a saját bőrén is megtapasztalhatja.

A három szál mindegyike bővelkedik meglepő fordulatokban, a nyomozás, a rejtély megoldása mindháromnak szerves része, ám nem a cselekmény az, ami a legérdekesebb a könyvben, hanem a világ, amelyet Staveley mögé rak és amelybe több szállal beleszövi az eseményeket. Annur és a környező birodalmak, a Shin kolostor szellemisége, a kettrall harcosok kegyetlenségre és hatékonyságra épülő közössége nem csupán egzotikus hátterek, hanem minden új információ, ami róluk kiderül, előrébb löki a cselekményt. A Shin szellemiség sem egyszerűen színesítő (írjunk buddhista epikus fantasyt!), hanem végül ez lesz az a szál, amelyik a cselekményt összeköti a több ezer évvel korábban élt csestriimek munkásságával. A különböző közösségek és társadalmi csoportok eltérő gondolkodása, szokásrendszere sok ütközési pontot kínál, és ezeket a szerző ki is használja, míg végül maguk a testvérek is annyira különböző világok részeivé válnak, hogy esetleges találkozásukkor sem érthetik meg egymást, miközben alapvetően mind egy célért (Annur fennmaradásáért) küzdenek. A közös cél azonban korántsem jelent azonos eszközöket.

staveley-34

Brian Staveley

Brian Staveley világa és stílusa Brandon Sandersonéra hajaz, de jóval árnyaltabb, kevésbé éles körvonalakkal megrajzolt képet ad, ahol a morális kérdések végigveszik a szürke zónát is a fekete és fehér között. Összességében véve a sorozatot részletgazdagabbnak, árnyaltabbnak és felnőttebbnek tartom (amiben nagy szerepe van a bonyolult karaktereknek), miközben persze a hasonló fantasyre jellemző túlkapások (kivált a harci jelenetek grandiózus nagyvonalúsága) itt is megtalálhatóak.

Bár a mágia visszafogottan jelenik meg az első kötetben – mivel a „piócáknak” nevezett, fókuszokon keresztül hatalmat merítő varázslókat tűzzel-vassal irtják, és legálisan csak a kettrall kötelékekben, egy csapat részeként élhetnek –, minden egyes alkalom, amikor szerepet kap a történetben, az egyben fordulópontot is jelent. Legalább ekkora a jelentősége – ha nem nagyobb – a zen buddhizmusra hajazó Shin gyakorlatnak, amelyet Kaden tanulmányoz, és a második kötetben az is világossá válik, hogy miért elengedhetetlen a birodalom fennmaradása szempontjából, staveley_anderson_providence-of-firehogy a leendő császárok hosszú éveken át világtól elvonulva, szerzetesi alázatban élve gyakorolják az ürességet.

A második kötet, a 2015 januárjára várható The Providence of Fire már sűrűbben összefonja az első kötetben még jobbára külön-külön futó szálakat, és a testvérek útja többször keresztezi egymást. Ez a kötet már az első regény gyerekbetegségeit (a szétaprózott cselekményt, az eltérő súlyú szálakat) leküzdve nagyobb teret enged Adarénak is, aki kilép a báb szerepéből, és a testvérei hiányában a maga kezébe veszi a birodalom sorsát.

Érzésem szerint a három testvér mindegyike elvitt volna a hátán egy regényt, mert mindegyikük nézőpontja érdekes, konfliktusokban és fordulatokban gazdag, és mindhárman erős, különleges egyéniségek (mint ahogy a mellékalakok is), de így, hogy mind belevetik magukat a császár halála utáni zűrzavarba, és külön-külön is egyre többet tárnak fel az emberi civilizáció mögötti másik, sötétebb világ titkai közül, a történet még nagyobb fokozatra kapcsol, ugyanis szó sincs arról, hogy megértenék egymás motivációit és összedolgoznának. A gyerekkorukban egymástól elszakított, gyakorlatilag idegenként felnevelkedett három fiatal legnagyobb akadálya jóformán a saját két testvére. Néha ők mozgatják a bábokat, néha őket mozgatják mások, néha pedig egy mesteri húzással egyikük fogja a játéktáblát, és ahelyett, hogy bekapná a mattot, inkább széttöri azt.

Így lesz minden egyes jelenetnek súlya és komoly tétje: minden egyes cselekedetük, ami  előrébb viszi őket, az a másik két testvért hátráltatja valamiképpen, és az, hogy ki mennyit tud a rejtélyekből, és a rendelkezésére álló mozaikdarabokból milyen világképet rak össze, alapvetően befolyásolja lépéseit.

És ebben látom Brian Staveley legnagyobb erősségét: képes úgy kavarni a szálakat, feltárni egymás után az információkat, hogy az olvasó maga se tudja, melyik testvér látja a világot helyesen, melyikük útja vezet az emberiség megmeneküléséhez, és ki áll az oldalukon (és ők kinek az oldalán állnak valójában). Azáltal, hogy a remek karaktereken keresztül bevonja az olvasót a történetbe, minduntalan annak felülvizsgálatára készteti, hogy ki cselekedett helyesen, ki helytelenül, ki mellett tenné le az olvasó a voksát. Staveley nem ad választ erre – a második kötet végéig biztosan nem; és eldönthetjük magunk, a mi értékrendünk mit enged meg, hozzánk ki áll legközelebb a három testvér közül. Ami az első kötetben még egy nagyon szórakoztató, egyedi, de zseniálisnak még nem nevezhető, néhol boruló tempójú ígéret volt, azt a második kötet könnyedén túlszárnyalja. A kultúrák és értékrendek folyamatos egymásnak feszülése vibráló feszültséget teremt, ami az első lapoktól jelen van, és később sem lanyhul.

Összességében nagyon tudom ajánlani a sorozatot Sanderson, Erikson és Martin rajongóinak, azzal, hogy mindenképp tartsanak ki, ha az első kötetben kibomló cselekményt lassúnak találják is, mert szükséges ez a bevezető ahhoz a hullámvasúthoz, ami a második kötetben következik.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

  1. Arcanist szerint:

    *Sigh* Még egy sorozat amit nem tudok kihagyni. felveszem a listára.

    Érdekes, de az elmúlt 10 év ígéretes epic fantasy írógenerációjának tagjai több esetben is nevükben hordozzák a “BR” betűkombinációt. Brandon Sanderson, Brent Weeks, Brian McClellan, Peter V Brett és most Brian Staveley. Véletlen? Aligha.:)

  2. Komaváry szerint:

    Hmm… David Petersen, Freya Robertson, Teresa Frohok, Harry Connolly… bár az R stimmel. :p

  3. fbdbh szerint:

    Joe Abrcrombie

    trollface.jpg

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon