SFmag

Az Image Comics ontja az egyedibbnél egyedibb képregényeket, lásd pl. a lenyűgöző és egyre népszerűbb Saga, a Black Science, a Pretty Deadly vagy a Manifest Destiny, és idén is indult egy csomó, ígéretes sorozat. És itt van az East of West, Jonathan Hickman, számtalan Marvel-képregény írójának önálló sci-fi képregénye, Nick Dragotta képi világával.

Illetve itt álljunk is meg, mert az East of Westre nem lehet csak úgy rásütni, hogy sci-fi. Nem, ez a képregény egyszerűen szinte minden fantasztikus alzsáner egyben, egy alternatív történelmi, disztopikus, posztapokaliptikus-apokaliptikus, sci-fi, fantasy, misztikus western mashup. Legalábbis egyelőre ennyi, mert bármit előhúzhatnak még a kalapból. És ez nem vicc, a végeredmény pedig egy roppant különös és egyedi világ, ami az eddig megjelent két gyűjteményes kötet alapján még csak majdnem működik.

A történet szerint 1862-ben az indián törzsek összefogtak, megalakult az egyesült indián nemzet, amelynek következtében az Amerikai Polgárháború elhúzódott, és egy több évtizedes konfliktussá nőtte ki magát. Mindezt tetézte egy különös meteorbecsapódás, amely pusztasággá és szakrális hellyé tett egy hatalmas területet. Ebben a furcsa világban a meteor becsapódásával egy időben megjelenik az „Üzenet”, egyfajta spirituális és apokaliptikus jóslat, amelyet csak néhány ember hall. Az üzenet a világvégét jósolja, valamint az Apokalipszis négy lovasának eljövetelét.

A becsapódás vet véget a polgárháborúnak, és a meteor kráterében helyén alakul meg végül 1908-ban az Amerikai Hét Nemzet nevű állam, benne a kontinens közel harmadát uraló Kínai népköztársasággal, a Texasi köztársasággal, New Orleans-i királysággal, indián törzseket egyesítő Végtelen Nemzettel, valamint északon a Fehér toronnyal és a Fekete tornyokkal, plusz a meteorbecsapódás nyomán csak Halott Földnek hívott állammal.

A történet maga 2064-ben játszódik, egy fura jövőben, ahol konzerválódott a vadnyugati életforma, a férfiak pisztolytáskával járnak, hatalmas bajusszal, de közben futurisztikus járműveken repkednek, a földből óriási tornyok nőnek ki. A történet legelső lapjain pedig éppen újjászületik az Apokalipszis négy lovasa közül három, mert a negyediknek, a Halálnak nyoma vész, ő ugyanis (aki egy hófehér ruhás, kalapos, westernhősnek néz ki, bevallottan Clint Eastwood antihőséről mintázva) robotlován (ami időnként pusztító fegyverként vagy repülő motorként is használatos) elindul, hogy bosszút álljon a szerelme megöléséért, a nőért, Xiaolianért,aki egyben a Kínai állam vezetőjének a lánya, és egy családi viszály áldozata.

Ezen túl azonban rengeteg más szál is elkezd kibontakozni az eddig megjelent két gyűjteményes kötetben. Miután Halál megöli a Fehér torony államának elnökét, nyomában járó, három társa egy új, kegyetlen és elszánt, az Üzenetet halló asszonyt tesznek meg új elnöknek, a a New Orleans-i királyságban apa és koronaherceg fia néz szembe egymással, Halál két alakváltó segítője közül az egyik az indián nemzet mágikus vezetőjének a fia, és farkasfalkává tud változni, a másik kísérője varjakká, egy legendás és minden bizonnyal őrült Ranger pedig bosszúhadjáratba kezd a világot a pusztulás szélére sodró elnökök likvidálására. 

Mindehhez gyönyörű és egyedi képi világ párosul, lenyűgöző rajzokkal és színekkel, lényekkel, épületekkel, járművekkel, egyedül a panelkezelés az, ami túl szabályos nekem.

Mivel Hickman rendkívül sok szálat mozgat, ráadásul a második kötetben a fókuszálás helyett még újabb szálak nyíltak, ez nem az a képregény, mint például a Saga, ahol az első két oldalon megvalósul az olvasó és a főszereplők közötti kémia. Persze, ez nem feltétlenül baj. Bár Halál karaktere valamiféle központi figura akar lenni, ehhez viszont nem kap elég helyet a történetben. Sőt, igazából eddig még egyetlen karakter sem kapott elég teret ahhoz, hogy egy kicsit is megismerjük.

Ez azt eredményezi, hogy két gyűjteményes kötet után még mindig csak az építkezésnél, a sakkfigurák felrakosgatásánál járunk, és csak kapkodjuk a fejünket a világ újabb részletei kapcsán, amelyekből egy idő után már-már kicsit sokat kapunk a történetvezetés kárára. A második kötetben ez már kevésbé zavaró, mint elsőre, mert lehet tudni, mire számít az ember, hanem azért most már valami kijelölt irányt én szeretnék látni, mert hiába mondogatják, hogy közeleg az Apokalipszis, de konkrétumok nem derülnek ki. Közben meg félelmetes, mi minden új részlet tör elő az újabb és újabb lapokról, mennyi ötletet próbált Hickman belezsúfolni. A gond az, hogy az arányokat nem találta el egyelőre, így nem igazán lehet tudni, mit akar elmondani a történet. Ha azonban végre összeáll, én elégedett leszek. És remélem, hogy össze fog állni.

Sebaj, 1 hónap, és itt a 3. gyűjteményes kötet, és reménykedem, hogy az East of West nem számos újabb hidrafejet növeszt, hanem most már elkezd a meglévő, amúgy is sok szál összefonásával foglalkozni.

Hozzászólások

hozzászólás