„Tucatnyi történetet mesélhetnék el neked. Mert ezek vagyunk mindahányan: közös történetek gyűjteményei. Ezt jelentjük egymás számára.” — The Silent Land
Graham Joyce hosszas betegség után szeptember 9-én eltávozott. Egyike volt a legnagyobb kortárs fantasztikus íróknak, aki végtelen érzékenységgel és tisztasággal írt emberekről, érzésekről, sejtelmekről és titkokról. Nem törődött a zsáner és a könyvkiadás dobozaival, úgy használta a természetfelettit, mint egyet a sok ecset közül – és mindig a történet és az emberek álltak nála első helyen.
Regényeit fantasyként, horrorként és sci-fiként is kategorizálták már, mint ahogy szépirodalomként is. Behatárolhatatlansága nagyban köszönhető annak, hogy írásai sokszor tökéletes egyensúlyt képeznek fantasztikus és realista között, épp csak annyi varázslatot csempészve az események menetébe, ami belső feszültséget teremt – és még ha a mágikus értelmezés mellett dönt is, a szereplők, a háttér és a részletek a hiteles valóság átütő erejével bírnak.
Egy 2002-es interjúban így beszélt a zsánerhatáron létezésről:
Graham Joyce (1954–2014)
„Legtöbbünknek racionális kifogásai vannak az irracionálissal szemben, mégis van egy pont, ahol hajlandóak vagyunk kizárólag irracionális módon felfogható dolgokat elfogadni, és ahogy megpróbáljuk feldolgozni a kettő közé eső tapasztalásokat, folyamatosan billegünk ide-oda. Engem ez a billegés nyűgöz le, az, hogy képesek vagyunk ide-oda ingani anélkül, hogy döntést hoznánk, hogy képesek vagyunk a kettős értelemmel együtt élni. Ha nem döntünk, ennek a mozgásnak az energiáját érintetlenül hagyjuk a történetben. Ha egy történet elmesélése közben tudományos-fantasztikus szemszögből egyetlen értelmezés mellett döntenék, és racionális megoldást vagy keretet kínálnék, ezt a mozgást ölném meg.”
Az 1954-ben született angol Joyce egy kis bányászfaluban nőtt fel, munkásosztályba tartozó családban, és ez a háttér későbbi regényeiben is visszaköszön. Első regényét, a magyarul is megjelent Rémálom-világot Leszbosz és Kréta szigetein írta meg, majd annak megjelenése után visszaköltözött Angliába, és a nottinghami Trent Egyetemen tanított kreatív írást.
Minden egyes könyve más – amikor az ember Graham Joyce-t olvas, sosem tudhatja, mit fog kapni. Ugyanolyan tűéles hitelességgel és érzékenységgel ír fiatal és idős, értelmiségi és munkás, férfi és nő szereplőkről, témái pedig szintén széles skálát ölelnek fel, de szinte mindig megjelenik bennük a változás és elfogadás, a kaotikus és sokszor érthetetlen világban meglapuló rend és mintázat kutatásának mindent átitató vágya.
A természetfölötti is többnyire a világ értelmét adó alapvetésekhez tartozik, és ebben Joyce megközelítése eltér a szokványos fantasytől. Nem használ kiválasztottakat, nem a mágia rejtélye szolgáltatja a fő konfliktust – nála a varázslat, a megmagyarázhatatlan, a nem evilági adott dolog, amely átszövi az univerzumot és a karaktereinek nincsen ráhatása, sokszor pedig még ennél is elmosódottabb a szerepe. A fantasztikum Joyce-nál sokszor vagy belső folyamatok kivetülése, vagy felfogható pszichológiai állapotok allegóriájaként. A The Year of the Ladybird kísérteteit tekinthetjük valóságosan megjelenő szellemeknek, de David hallucinált gyerekkori emlékeinek is. A The Limits of Enchantment javasasszonyai pedig talán valóban rendelkeznek valamiféle megmagyarázhatatlan érzékkel, mely segíti őket munkájukban, de az is lehet, hogy csupán jó bábák, és megérzéseiket a tapasztalat sugallja.
Noha Joyce maga sem kategorizálta soha a műveit, és ellenállt annak, hogy a „fantasy” vagy a „mágikus realizmus” címkéit aggassák rá, ötször nyerte el a Brit Fantasy Díjat és egyszer a World Fantasy Díjat, ifjúsági regényeit (mert írt azokat is, mint ahogy focikönyvet is kapusként szerzett tapasztalatairól) is díjakkal ismerték el. „Négyszer megnyerni a Brit Fantasy Díjat szép teljesítmény. Különösen, ha négy gyökeresen különböző könyvvel sikerül ezt elérni, amelyek mindegyike csak nehezen illeszthető be a fantasy zsánerbe” – mondta 2000-ben.
Fájdalmas, hogy úgy vesztettünk el egy írót, hogy igazán meg sem ismertük – egyetlen regénye jelent csupán meg magyarul, a legelső, s az is a kilencvenes évek fantasy könyvkiadására jellemző gyalázatos fordításban és szöveggondozással. De talán ez még változik a jövőben – én nagyon remélem. Egyike volt azoknak a nagy íróknak, akik minden könyvükkel adnak és valami jó magvát ültetik el: az értelem és megmagyarázhatatlan közti (talán nem is létező) résből kihajtó virágot.
Nyugodjon békében.
Ui: Aki tud angolul, olvassa el Graham Joyce utolsó blogbejegyzését.
SFmagon ismertetett regényei:
Hozzászólások
[hanna további írásai]
