A filmtörténelem egyik legnagyobb tragédiája, hogy Terry Gilliam filmjei között gyakran több évet kell várni, mint amennyi emberileg lehetséges. Legújabb filmje pedig egyfajta tematikus trilógiát, egy “orwelli triptichont” zár, amelyet a Brazil és a 12 majom nyitottak meg: ezekben a filmekben Gilliam abszurd jövőképeket mutat be, de valójában jelenünk szatíráját nyújtja.

Egy csendes, nem túl nagyszabású filmről van szó, amelynek díszletei, beállításai, általános képi kompozíciója már-már Gilliam-paródiaként sugározzák a rendező stílusjegyeit: ferdén mozgó kameraállások, elképesztő kosztümök, mindegyik képkocka egy-egy szürreális festmény, egy abszurd tájkép egy képtelen világról. Ez az első, ami egyből feltűnik, de a világ képtelensége egyébként nem annyira adott.

 zero1 (1)

A jövőkép (vagy a torzított jelenkép) egy olyan társadalmat mutat be, ahol az emberek jelentéktelen dolgozók egy nagy, vállalati környezetben, és nem igazán tudják, mi is az a munka, amit csinálnak: entitásokat vadásznak, állítanak helyre egy szimulációs, videojáték-szerű virtuális környezetben, kontrollert szorongatva, idegbeteg módon. A munka tehát mutatja a “gamification” jelenség árnyoldalát, a cselekvés addiktív, a valóságtól elszakító, elvont tevékenységgé válik.

Egy ilyen munkát végez Qohen Leth is, de állandó szorongásai akadályozzák a hatékony munkát: otthon akar maradni. Vár egy különleges hívást, egy hívást, amely egész életében kísértette, amely talán értelmet adhat mindennek. Ez a film tematikája: a dolgok értelme. A létezés értelme. Qohen kérvényezi, hogy a munkát hadd csinálja otthon, ezáltal produktívabbá teheti napjait, és a hívását sem szalasztja el. A Vezetőségnek azonban más tervei vannak.

zero3

Jóváhagyják kérelmét, de megkapja a legfontosabb munkát: a címadó “zéró-tételt” kell bizonyítania. Vagyis azt az elméletet, miszerint a világ összességében, összeadva mindent, tér és idő kezdetétől a végéig… végül nullára jön ki. Az élet, a valóság, a létezés, a “valami” csupán egy ideiglenes betegsége az örök állandónak, a semminek.

Az egyébként is egzisztencialista érzékenyeségben szenvedő Qohen ettől retteg a leginkább, megkérdőjelezi, hogy miért van szükség erre, de teszi a dolgát. Mert más nincs. Hiába érkezik szerelmi szál, ha egy része csak illúzió, hiába talál értelmet a munkájában, ha mindez elvont semmiség. A film melankolikus, nem egy klasszikus gilliami vígjáték, ha esetleg erre várunk, de a humora így is nagyon eltalált.

zero1

A karakterek, amelyek ezt a filmet benépesítik, gyakran már megjelenésükkel, egy-egy mondatukkal mosolyt váltanak ki belőlünk. Még az állandóan szomorú, elégedetlen főhős (Christoph Waltz egyébként remek alakításában) is vicces a maga esetlenségében. Soha meg nem álló vizuális, jövő- és jelen-cikiző gegek, apró kis nüanszok a háttérben: ezek összessége adja a film gazdagságát. A YouTube-, Facebook-, gamer-generáció kifacsart, őrült disztópiája ez, pofátlan reklámok, hangos-színes spirituális üzenetek (“lépj be a Batman Egyházába!”) kálváriája, ahol minden képtelenül szintetikus (a pszichológus is egy szoftver), és soha nincs egy perc nyugalma senkinek. Végtére is: ha ennyi minden van, miért zavarna bárkit is az a törekvés, hogy “legyen semmi”?

Gyönyörű film. Olvastam olyan kritikákat, hogy ez csak a “Brazil kistestvére”, és hogy Gilliam igazán már nem mond újat, már nem aktuális, már csak a stílusbravúr maradt. Igazából nem fogok ezzel vitatkozni, mert Gilliam rendezői kontrollja, védjegyei, magabiztos, egyedi stílusa és utánozhatatlan keserédes humora még mindig működik. Ez a film nem billenti meg az életművet, nagyon is odaillik (jobban, mint mondjuk a Grimm), és megérte rá várni. Egy hipnotikus, másvilági élmény, amilyet senki más nem tudna így átadni.

Így válik Pat Rushin magvas, de egyszerű forgatókönyvéből és egy nem túl nagy költségvetésből egy igen jó, és életművet meg nem hazudtoló remek kis darab. Gilliam, akármennyire is benne van a saját művészetébe, nem lépett még arra az útra, mint Burton, nem a “stílus a stílusért” működik, a film egy értékes, józanító üzenetet is hordoz magában. Ha nem is azt, hogy “megint hová jutottunk”, de: “ha már itt vagyunk, lássuk mennyire viccesek vagyunk”. Erre nagyon is jó ez a film.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Jadeite szerint:

    Nem az én stílusom a film (trailer alapján), de most kicsit kedvet kaptam hozzá, jó írás. De hogy egy kicsit kötekedjek: alulról a 3. sorban a “művészetébe” remélem csak elgépelés :P

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon