Justin Cronin: A tizenkettek

Közzétette: lorinczy_judit 2 hozzászólás

Trilógia. Második rész. Magyar kiadásban tartalom- és névjegyzékestől 647 oldal. Azt mondják, a trilógiák második része szokott lenni a legizgalmasabb, legsötétebb, a szereplőket legmélyebb sötétségbe taszító. Justin Cronin A tizenkettek című regénye a Szabadulás-trilógia második kötete esetén a legizgalmasabb jelzőt tulajdonképpen lehúzhatjuk a sorból. Az első kötet letehetetlen, a második csak kísérlet rá. Néha kifejezetten nehéz volt folytatni az olvasást, pedig Cronin tényleg mindent bevet, hogy emelje a tétet. És talán pont ezért esik át a ló túloldalára, nem tudom. Jóval naturálisabb, erőszakosabb és kegyetlenebb az előző résznél – de nem is a fertőzöttek az emberekkel, hanem az emberek emberekkel szemben. A könyv második fele gyakorlatilag egy városméretű koncentrációs táborban játszódik.

A hátborzongató, remek leírások már nem jelentenek akkora újdonságot, mint az első kötetnél, Cronin valószínűleg maga is tudta ezt, a regényben sokszor visszaugrunk a kezdetekre, hogy más szereplők szemszögéből mutassa meg a kataklizmát. Ezek voltak a második kötet számomra legérdekesebb részei.

a tizenkettek borítóMivel már az első kötetben is iszonyú sok szereplővel találkoztunk, észnél kell lenni, ki kicsoda, és a második kötetben milyen sors, feladat vár rá – ebben segíthet a könyv végén lévő névlista, amely spoilerek nélkül segít valamelyest eligazodni. A könyv elején Cronin ügyesen, röviden átismétli az előző regény történéseit, de a szálak még így is olyan távolról indulnak, hogy jó ideig el sem tudtam képzelni, miként fogja majd őket összekötni. Időben, térben, kapcsolati hálóban teljesen más karakterek kerülnek elő, a régiek felbukkanása egészen megnyugtató.

A második részben sincs hiány akciófilmekbe illő jelenetekből, de ezeket kifejezetten laposnak éreztem, ráadásul többször igen valószínűtlennek és ésszerűtlennek hatottak. Sportautóval menekülni egy kiképzett fegyveresekkel teli helikopter elől egy régebb óta ostrom alatt álló, következésképp tiszta útszakasszal aligha rendelkező városban? Vagy ha már helikopter: ha zuhanni kezd, a benne ülők túlélési esélye – főleg úgy, ahogy, az az egyik jelenetben történik – leginkább egyenlő a nullával. Cronin néha mintha maga sem tudná követni a sokszereplős harci jeleneteket, főleg, ha a különösen gyors fertőzöttek kaszabolnak, gyakran kimerevíti a történéseket, vagy a jó öreg lassított felvétellel és előrevetítéssel él, átugorva egyik szerelő szemszögéről a másikra. Sajnos a könyv – főleg a végén – nem mentes a giccstől, bárgyú szenvelgéstől sem, kis híja volt, hogy átlapoztam oldalakat.

Bár az első kötet viszonylag lezárt történet volt, a második rész tovább boncolgatja a fertőzöttek viselkedését, létezését, sejteti jövőjüket. Kiderül, hogy tulajdonképpen ők sem állandóak, rájuk is vonatkoznak bizonyos, saját természeti törvényeik, és hogy nekik is megvan a gyenge pontjuk. Az első kötettel ellentétben viszont kevesebb találgatnivalót kapunk, a szereplők közül valaki mindig összefoglalja a lényeget. Egy biztos: valahogy el kell bánni a fertőzöttekkel, melynek kulcsa az elsők – a halálra ítélt kísérleti alanyok – elpusztítása. Az emberiség megmaradt képviselőinek nem lehet cél a tengődve túlélés a fertőzöttek árnyékában: a valódi túléléshez le kell őket győzni, különben sosem kapják vissza a Földet.

Nincs mese, közel 650 oldalas könyvből biztosan volna mit húzni. Ráadásul ez már a második 650 oldal, és még lesz egy ugyanekkora (gondolom, a trilógia harmadik részét Cronin nem intézi el kamaradarabbal). Tulajdonképpen minden történet és rétestészta nyújtása a hozzáadott anyag (szereplők, nézőpontok) mennyiségétől függ, a határ a csillagos ég, de jobb esetben az asztal széle. Minél tovább tart elmesélni valamit, annál inkább csökken az elmesélés értelme. Hogy ne legyen a végén hiányérzetem, az utolsó résztől valami nagyon nagyot várok. Különben a Szabadulás-trilógia is csak egy lesz a sok hasonló, bő lére eresztett, bár kétség kívül kiemelkedően jól, hangulatosan megírt poszt-apokaliptikus látomás közül.

A két kötetet külön olvasni nem ajánlom, A tizenkettek szerves folytatása A szabadulásnak, ezért ha valaki belevág, kezdje az elején. A Cartaphilus Kiadótól reményeim szerint várható a befejező rész magyar nyelvű megjelentetése, ezért a sorozat kiadásának félbemaradása miatti félelem ne tartson vissza senkit. A harmadik kötet (The City of Mirrors) angol nyelvű megjelenésére állítólag idén októberben számíthatunk.

Ismertető az előző részről

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

  1. Arcanist szerint:

    “Azt mondják, a trilógiák második része szokott lenni a legizgalmasabb”
    Érdekes felvetés. Nagyon sokan meg épp azért nyavalyognak, hogy a második rész a legkritikusabb pont. Nincs már meg a szereplők és a világ újdonságának varázsa, de nem lehet lelőni a poénokat sem. Emiatt vagy nagyon jól sikerül (saját történettel, konfliktusokkal) vagy egy unalmas, kényszerűen lerakott híd az első és utolsó rész között.

  2. damoqles szerint:

    “A Cartaphilus Kiadótól reményeim szerint várható a befejező rész magyar nyelvű megjelentetése, ezért a sorozat kiadásának félbemaradása miatti félelem ne tartson vissza senkit.”

    Reméled, hogy kiadják a befejező részt, ezért aztán senki ne féljen attól, hogy félbemarad a sorozat? Qué? :)

    Félreértés ne essék, én is remélem; az első két könyv már a polcon vár.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon