1999. március 31-én az USA-ban (nálunk: augusztus 5-én) bemutatták a Mátrix című filmet, amely a kilencvenes évek egyik utolsó, és egyben meghatározó science fiction filmjének bizonyult. Az alábbiakban az SFmag szerkesztőségének néhány tagja emlékszik vissza arra az élményre, amikor először találkozott a Wachowski-testvérek 15 éves alkotásával.
Lőrinczy Judit (Jud): Úgy emlékszem, csapatostul mentünk a moziba, tinik, és előtte valaki figyelmeztetett minket, hogy „nagyon kell figyelni, mert akkor nem érted a végén”. Amikor kijöttünk, tényleg akadt, akinek nem jött át, pedig azért a Mátrix már akkor sem volt agysebészet. A látványvilágtól mind elájultunk (volt, aki Keanu Reevestől), az élményen az sem rontott, hogy Szolnok kb. legfapadosabb mozijában láttuk a golyók elől lassított trükkfelvételen hátrahajló Neót. A film sajátos hangulata miatt azt hiszem, az első részt egyszer és bizonyos életkorban mindenképpen érdemes megnézni.
Mi sem jelzi jobban, hogy kultfilmmé lett: a mai napig parodizálják, utalnak rá, szállóigékké váltak mondatok, és a jobbára antiszínész szereplők láttán – tűnjenek fel bármely más filmben – mindig arra gondolok, jé, benne volt a Mátrixban! (Mások is így lehetnek ezzel: Hugo Weaving mindenféle erőltetett crossoverek gyártására sarkallja az internetes népművészetet.)
Úgy hat-nyolc évvel később a lelkem mélyén sejtettem, hogy nem kellene újranézni: béna napszemüvegek és földet seprő műbőrkabátok, szájbarágós dumák… A folytatás meg annyira rossz volt, hogy abban sem vagyok biztos, láttam-e egyáltalán. Viszont Rob Dougan szerzeménye még mindig tetszik, és ez most már így is marad.
Szökrönyös László (Crei): Annak idején a pécsi IH lepukkant mozitermében láttam a Mátrixot először, a mozi falának támaszkodva, olykor nyakamat nyújtogatva, mivel ülőhely már nem volt. Valami oknál fogva az előzetes hájp engem teljesen elkerült, csak a vetítés utáni beszélgetéseken esett le, hogy sokan mennyien várták a filmet. Arra emlékszem, hogy szándékom ellenére teljesen beszívott a film világa. Egyrészt végigpörgettem az agyamban, hogy melyik témát honnan ollózták, másrészt viszont lenyűgözött a képi világ, és, hogy mindenki mennyire menő ebben a filmben. Meg is néztem még egyszer, pár nappal később. Mint, akkor, most is azt gondolom, hogy filmtörténeti jelentőségű mozi. (No, nem mint az Aranypolgár, hanem kb. úgy, mint a Starwars) A folytatásokra nem igazán emlékszem már.
Benkő Marianna (makitra): Egy barátnőm hívott el a Mátrixra, amiről addig nem sokat tudtam, nem is kifejezetten vártam, de ő Keanu Reeves rajongó volt. Az orosházi moziban, ami akkor még működött, néztük meg. Magára a körülményekre nem nagyon emlékszem, de a film nagy hatással volt rám, amennyire csak egy 14 évest magával tud ragadni valami. Hazaérve elkezdtem pötyögni a régi 3.1-es (vagy lehet, addigra volt már 98-asunk, nem tudom) Windows alatt valami szösszenetet a filmről, ami ma blogbejegyzés lenne, akkor szerencsére nem volt internetünk. Mondjuk ebben biztos nagy hatása volt annak, hogy aznap még az eső is esett, pont, mint a Mátrixban.
A folytatások közül csak a Forradalmat láttam moziban, már egyetem alatt, de felejtős volt. Amikor pár évvel később újranéztem a trilógiát, az első rész még mindig hatott. Megkerülhetetlen alapfilm és ez nem csak a bullet time trükkök vészes terjedésében keresendő, hanem szerintem a japán kultúra, a mangák, animék hazai terjedésében is szerepet játszhatott. Az biztos, hogy én nagyon szerettem volna egy földet seprő bőrkabátot, de végül csak szövetkabátra futotta – igaz, így is hívtak Trinitynek emiatt 🙂
És amit nem lehet elfelejteni: a legnagyobb Mátrix-paródia, a Vektor, ami örökre idézhető szövegeket adott a telepi házibulikra, társaságunknak mindennapi idézhető forrás (sajnos, a teljes filmet eltávolították a Youtube-ról):
Kánai András (sfinsider): Az egyik haverom a jeruzsálemi egyetemen tanult, amikor – még a film magyar bemutatója előtt – hazaküldött nekem egy ivrit nyelvű Mátrix-képeslapot. A lap hátuljára csak annyit írt, hogy ezt meg kell néznünk. Totálisan coolnak tűnt a cucc. Soha sem felejtem el a nézők arcait a vetítés után: mint akiket megigéztek.
Körmendi Ágnes (tapsi): Emlékszem, minden tele volt a film előzetesével, és nekem annyira csak az eltúlzott pozőrködés jött le belőle, hogy a filmre úgy rángattak el. Nem sokkal előtte néztük meg a Dark City-t, és úgy éreztem, az hosszú időre épp elég volt az „emberek hosszú bőrkabátban sunnyognak a sötétben, és mindez valójában science fiction” műfajból. Aztán persze megnéztem a filmet, és nagyon élveztem, bár annyira nem ütött meg, legfeljebb az a felfedezés, hogy a Wake Up mennyire olyan, mint a Kashmir, és én ezt eddig miért nem vettem észre.
A trilógia két másik részéről kegyeleti okokból ne is essék szó.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
