Erőszak, szex, metál. Ha ez zene füleidnek, a Heavy Metal a te filmed.
Ez a különleges, erőteljes kanadai animációs alkotás az 1977-ben indult azonos című képregénymagazin oldalhajtása, tulajdonképpen hosszúra nyúlt reklámfilmje. A producer ötlete az volt, hogy a magazin karakterei, történetei köré egy pofás filmet rittyentenek.
A Heavy Metal középpontjában a Loc-Nar nevű, rejtélyes zöld gömb áll, amely egy hatalmas, elhagyatott helyen álló házban élő kislánynak meséli el történeteit.
Ezek nem valami katartikusan felemelő sztorik. Loc-Nar ugyanis megmutatja, hogy különböző korokban és világokban hogyan befolyásolta gonoszsága („a minden gonoszság összessége”) az ott élő embereket. A nyolc/kilenc epizódból álló Heavy Metalban a zsáner tökéletesen képviseli magát: láthatunk science fiction történetet a közeli és távolabbi jövőből, fantasyt és zombis horrort egyaránt. Az egyes részek rajzilmes látványvilága szerencsére különbözik egymástól – az utolsót, a leghosszabbat, a Taarna címűt – egyenesen a legendás francia képregényrajzoló, Jean Giraud, vagy ismertebb nevén: Moebius segítette megvalósulni.
Ha a nyers, erőszakos sztorik nem volnának elegek az élvezethez, a film alatt olyan együttesek számai szólnak, mint például a Blue Öyster Cult, a Nazareth vagy a Black Sabbath.
Néha az az érzése a nézőnek, hogy a film célcsoportja pont olyan tinédzserekből áll, mint az egyik történet szobában ücsörgő okostojás fiúja. Ő meg is jegyzi, hogy 18 évig egy nő se jött össze, azután egy nap kettő is. Igen, a film a kamaszálmok beteljesüléseként nagy mellű, könnyű vérű nőket tálal fel a kiéhezett, még nem egészen felnőtt nézőinek. A film férfi alakjairól nemigen lehet sok jót elmondani, hiszen azok nem éppen gáláns, igazságszerető, lánglelkű lovagok. Inkább kéjencek, haszonlesők, manipulátorok. A disztópikus jövőben élő taxis ugyan hős, de nem az a kimondott snájdig alak, a legpozitívabb férfiszerű szereplő a robot, aki az egyetlen humoros epizódban a (szerencsére) nem részletezett szeretkezés után szerelmet vall a titkárnőnek és feleségül kéri a vegyesházasságok ellen beszélő vörös szépséget.
Érdekes, hogy a Heavy Metal kanadai, és az eredeti változatban olyan kanadai nagyágyúk kölcsönözték hangjukat a figuráknak, mint a korán elhunyt John Candy (Jég veled!, Reszkessetek betörők!), Eugene Levy (Amerikai Pite-filmek), Harold Ramis (Szellemirtók).
A filmet egyértelműen a hangulatos vizualitás és a felcsendülő zene elegye teszi mai szemmel is élménnyé. Az alapsztorija buta, de nem is ezért szeretjük. Kellemes változatosság jellemzi, ami manapság, a biztonságos folytatások, a langymeleg remakek és a PC-be fulladó filmkészítési megfontolások korában szinte felüdülésnek hat. Még akkor is, ha annyira agresszívan nem ismer kegyelmet, amikor a rossz és a jó küzdelméről mesél gonoszul hörgő, rekedten suttogó hangján.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
