A jövő sohasem volt sötétebb, mint most. Minden második sci-fi regény borítójáról a disztópia vicsorog ránk, legtöbbször ügyesen marketingelve, fiúk-lányok főszereplésével, a diktatúrába süllyedt USA sztorijával. Ezek a történetek – különösen az ősökhöz, a MI-hez, az 1984-hez és a Szép új világhoz képest – erőtlennek tűnnek. A bennük bemutatott rendszer túl átlátszó, túl sebezhető. A kelet-európai Illyés Gyula verse mutatja be pontosan, hogy az igazi diktatúra gondolati és nyelvi szinten működik, az élet minden területére kihat. Létezik azonban a disztópiának az a változata, amely belülről szépnek és logikusnak látszik, amelynek igazságát csak a bolondok vonják kétségbe. Ez talán még veszélyesebb, mint Winston Smith lepusztult világa, hiszen nehezebb rájönni, hogyan csap be és foszt meg a szabadságtól.

ScreenHunter_01 May. 24 23.30_50Egy évvel a Csillagok háborúja bemutatója előtt a hollywoodiak ügyesebbek voltak, mint manapság. Az 1976-ban bemutatott Logan futása – hibái ellenére – pontosan egy ilyen, ereje teljében lévő, technológiai alapokra épült, kívánatos disztópiát mutat be.

A kezdő felirat szerint a 23. században a háborút, túlnépesedést és környezetszennyezést túlélő emberek hatalmas, búra alá épült városba menekülnek. Itt hozzák létre a gépiesített, minden kényelmet biztosító életüket. Béke, szeretet és ellátás van bőven, csak van egy pici bökkenő is: ebben a földi álomvilágban minden harmincévesnek meg kell halnia a rituális Körhinta eseményen, hogy újjászülethessen. De ugyan ki bánja ezt, ha addig viszont császárként élhet?

A főszereplő, a Michael York játszotta Logan-5 egy járőr, hiszen még ebben a boldog utópiában is vannak olyanok, akik nem mennek önként a nyaktiló alá: őket nevezik futóknak, mert menekülnek a társadalom rendjét fenntartó esztétikus, tömeges öngyilkosság elől. A központi számítógép új, titkos feladattal bízza meg a lelkes járőrt: találja meg a titokzatos Szentélyt és pusztítsa el. Valószínűleg ugyanis erre a helyre menekülnek azok, akiknek sikerül elkerülnie a járőrök furcsán elsülő kézipisztolyát.

Logan, oldalán egy csinos, általa kiszemelt nővel maga is futóvá, a rendszer ellenségévé válik, hogy küldetéséről senki se tudhasson. Nyomában bajtársával és jóbarátjával elkezdődik Logan-5 és Jessica-6 útja a városon kívüli, eddig még sosem látott világ felé.

logans run 1A régi filmeket nézve mélységesen megértem a CGI ellenségeit. Amikor még nem állt számítógép a trükkfilmesek rendelkezésére, díszleteket kellett tervezni, festeni, ácsolni, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a látvány. (Ma néha az az érzésem, hogy a robbanásért felelős szoftver Skynetként lázadt fel és egyeduralomra tört.) A Logan futásának Frank R. Paul-i világa a régi sci-fiket idézi fel: a mágnesvasutak, nagy terek, színes ruhában flangáló emberek, furcsa hangeffektek, látványos felületek világa ez. A városban gyakorlatilag úgy élnek az emberek, mint egy technofil hippikolóniában; egyébként is, kevés olyan science fiction film van, ahol a főszereplőnő meztelenre vetkőzik, az egyik jelenetben pedig orgiát imitálnak. A boldogságot kábítószeres gázok és wellness-egységek teszik teljessé.

A főhős belső átváltozása viszont nem olyan jól sikerült, mint az őt körülvevő világ. Ebben nem kis szerepe van a színészvezetésnek: itt majdnem mindenki meglehetős teátralitással beszél, hóttkomolyak, és a néző sem oldódik fel. Tiszta szerencse, hogy már a megjelenésével is kommunikáló Peter Ustinov személyében azért nem maradunk színészi alakítás nélkül. Nem spoilerezem le a film végét, de Ustinov figurájával nagyon megható utolsó jelenetet sikerült összehozni.

A Logan futása ma is hatásos. Emberisége ugyanis az élvezetekbe süllyed és nem törődik a jövőjével. Ebben a hedonizmusban nincs is jövő, csak egy vigyorgó arcú jelen, ami nem gondol a holnappal. Itt mindenki tökéletes, nincsenek kövérek vagy sérültek, jellemző része a filmnek, amikor a kor egyik szépségideálja, Farrah Fawcett, a szó igazi értelmében vett szépségszalon alkalmazottja vallomást tesz: a vadítóan csinos, buta szöszi tipikus felvillanását hozta kitűnően.

Mosolyoghatunk a már említett kézifegyver sutaságán, a Doboz nevű robot megjelenésén, de a film üzenete banálisan egyszerű: ne engedd, hogy mások mondják meg, meddig élhetsz és hol a helyed.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 10 hozzászólás érkezett.

  1. DBL szerint:

    “Georges Lucas THX1138-ára emlékeztet: abban is egy szerelmespár menekül egy hedonista, hermetikusan zárt társadalomban. De az 1977-es Damnation Alley is eszünkbe juthatott volna.”

    …”Újranézve a Logan futása szintiszta giccs, amelynek futurista diszuleteit bonyolult üveg- és fémépítmények és járműmakettek uralják, viseletben meg a tunika hódít. De ami a tematikát illeti, a film csak gazdagodott az eltelt idő során. Ami akkoriban esetlegesnek tűntszatiríkus joslatai közúl, mára erőteljes tendenciának bizonyult.
    A szenzációkat és levezeteket hajszoló társadalomban a magunkéra ismerünk, akárcsak a reality tévé kilengéseiben, a plázaultúrában, a szépségiparban, (vannak boltok, ahol a vásárlók újra cseréltethetik megunt arcukat) és a szex árucikké válásában.”
    (Steven Jay Schneider)

    Azt hiszem ezzel inkább csak erősítettem a cikkíró irányát.
    Amit viszont elmondanék…a filmet 1976-ban mutatták be…

  2. Sam Reed szerint:

    “Logan, oldalán egy csinos, általa kiszemelt nővel ”

    Akit ugye Jenny Agutter alakított :-)

  3. vegyeskazetta szerint:

    Jenny Agutter itt hasonlított a legjobban a gimis barátnőmre :) Arra viszont nem is emlékeztem, hogy Farrah Fawcett is játszott benne.

  4. DBL szerint:

    Pedig játszott. Sőt, még Peter Ustinov is… :)

  5. sfinsider szerint:

    DBL: köszönöm, az évszámot csúnyán elnéztem, javítottam!

  6. Emil szerint:

    A sci-fi filmekkel úgy voltam a 80-as végén, 90-es évek elején, hogy mindenit meg kell nézni, mert nem lehet tudni, hogy látom-e még valaha. Ebből adódóan kialakult az értékrendem, melynek elején az imádom, végén pedig a nem tetszett minősítés állt. Ám mikor megnéztem ezt a filmet – külön ezért a műért – ki kellett találnom egy új kategóriát, melyben jelenleg is csak egy-két film szerepel a Logan futása-val az élen. Ez a kategória az utálat, melyet értelmetlenséggel vegyes harag övez. Teljesen elfelejtettem ezt a filmet ezen cikk olvasásáig, de most büszkén és nyíltan felvállalva ismét át tudtam élni a filmmel kapcsolatos utálatomat. Talán most az is megmozdult bennem, hogy megverném azt aki készítette, de ezt igyekszem elnyomni!

  7. vegyeskazetta szerint:

    Szerintem ez pont egy elég időtálló klasszikus. Mi a gond vele?

  8. DBL szerint:

    Hogyhogy mi a gond? Emil… :)

  9. sfinsider szerint:

    Emil: nehogy felizgasd magad!:) Lesznek itt még elég cifra filmekről írt cikkek. A következő RETROMOZI alanya sem piskóta, majd meglátod.

  10. Emil szerint:

    Bevettem a nyugtatót és várom, de mint említettem csak ezzel volt/van/lesz gondom.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon