A sikeres amerikai szerző, Maggie Stiefvater, nevéhez immár nyolc young adult regény köthető. Az első regényében gyilkos tündérekről írt, de az ismertséget a Shiver-sorozat hozta meg számára, amelyben egy hidegtől farkassá változó srác és egy lány románcát meséli el.
Az önálló kötetes Skorpió Vágtában Maggie egy tinédzserkori ötletét dolgozta fel, amely komoly pozitív kritikai visszhangot kapott. A regény egy apró szigeten játszódik, ahol húsevő tengeri lovakon, évszázados hagyományok szerint versenyeznek a mesés nyereményért.
Maggie-t szintén a tinédzser évei óta foglalkoztatta a Hollófiúk-sorozat alapötlete: mit tennénk, haaz álmokból bármit ki lehetne lopni a valóságba. Egy interjúban arról mesélt, hogy A Hollófiúkba adott bele legtöbbet a saját személyiségéből és humorából, ezért a megjelenés előtt különösen félt, hogy az olvasók elutasítják majd a regényt. (Azóta már tudjuk, hogy a rajongók inkább szeretik a sorozatot, mint nem, Goodreads-en négy feletti az első két rész átlaga.) A négy részes sorozat első két kötete, A Hollófiúk és Az álomrablók, már megjelentek itthon is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Henrietta, a déli poros kisváros, nagyobb bonyodalmak kiindulóhelye, mint először gondolnánk. Itt él a csóró Blue Sargent a kissé hibbant, látó családjával. Blue nem osztozik rokonai jósképességeiben, de “erősítőként” puszta jelenlétével segíti a pontosabb jövendöléseket. Blue-nak kislány kora óta az orra alá dörgölték a rá vonatkozó jóslatot: hogyha Blue megcsókolja a szerelmét, az illető meghal.
Blue és az édesanyja Szent Márk éjszakáját mindig egy közeli romos templomkertben tölti, amelyet egy természetfeletti energiafolyamra, a Ley-vonalra építettek. Ezen az éjszakán a templomkertben a látók előtt megjelenik azok lelke, akik a következő egy évben meg fognak halni. Ebben az évben váratlan dolog történik: Blue a saját szemével látja egy hollófiú, Gansey, szellemét. Ez csak akkor lehetséges, ha a fiú az igaz szerelme, vagy ha Blue lesz a gyilkosa.
A kőgazdag Gansey szeretné bebizonyítani, hogy a családneve és a pénze nem céltalan adomány az élettől. Nyomot akar hagyni a világban egy nagy felfedezéssel: időt és pénzt nem kímélve kutat az évszázadok óta szunnyadó walesi király, Glendower után. Kutatás közben három barátot is gyűjtött maga köré: a szegénysséggel küszködő, de tehetséges Adamet; a gazdag és fékezhetetlen Ronant; meg a hallgatag Noaht. Gansey útjának eddigi legígéretesebb állomása Henrietta, és Szent Márk éjszakáján végre felgyorsulnak az események.
A Hollófiúk karakterközpontú regény. Maggie az első két részben lassú építkezik, a cselekmény és a háttérvilág elé helyezte a karaktereket, és YA irodalomban szokatlan mélységet adott nekik. Nagyon jó a négy srác közti dinamika, Gansey, mint valami ragasztó összetartja a másik három, egymással talán sohasem barátkozó fiút. Blue új színt hoz a csoportjukba, ő a hiányzó fogaskerék az események láncolatában, és érdekes, hogy mind a négy fiúhoz mennyire más kapcsolat fűzi. A történet ígérete, miszerint Blue és Gansey sorsa összefonódik, az első regényben szinte csak előreutalásként van jelen, a másodikban is csak pár pillanat az egész. Maggie romantika fronton is csak előkészít, az igazi bonyodalmat az utolsó két kötetre tartalékolja.
Maggie már a Shiver-sorozatban és A Skorpió Vágtában is dolgozott a gazdag-szegény ellentéttel, de A Hollófiúkban lett először igazán markáns ez a vonás. A legtöbb YA regényben a gazdagság csak egy eszköz – amivel a szereplők elbűvölik egymást és az olvasót –, és a tematikában egy regény sem jut eszembe, ahol a gazdagok gondtalansága olyan erősen befolyásolná a karaktereket és a különböző helyzetekre adott reakcióikat, mint Gansey esetében. De fordítva is igaz, a szegénység rengeteg szorongást és szégyenkezést okoz Adamnek. Ez a problémakör kiegészül a családi háttérrel is: látunk gazdag és szegény támogató családot Gansey és Blue esetében; látunk egy gazdag és megtépázott családi hátteret Ronannél, és egy nyomorúságos, terrorizált családot Adamnél. Maggie nem egyszerűen egymás mellé állította ezeket a különböző családképeket, hanem a cselekmény és a karakterek szempontjából is meghatározóvá tette.
A sorozat másik erőssége a természetfeletti szál, amely még rengeteg lehetőséget rejt magában. Egyrészről Blue családjáról lassan kiderül, hogy a hibbantságuk csak a felszín, és a tarsolyukban sokkal több van néhány megérzésnél. Hangulatos a Ley-vonalon fekvő elvarázsolt erdő a latinul suttogó fáival, időhurkaival és egyéb szürreális elemeivel: itt bármi megtörténhet és valóra válhat. A második részben kibontott álomrablás nagyon erős, a szerző jól játszik a szürreális elemekkel. (Például olvashatunk egy mezőről tele álomból összelopott hibás sportautókkal: az egyiknek nincs egyetlen ajtaja sem, a másik alacsonyabb vagy hosszabb a kelleténél, hiányzott az első tengelye, vagy éppen egyetlen hosszú lámpa kitöltötte a kocsi orrát.)
Azonban egy percre sem tudtam elfelejteni, hogy a látó család, az elvarázsolt erdő és az álomrablás is csak a bevezetés, az eszközök felsorakoztatása a nagyobb cél, Glendower megtalálásához.
A szunnyadó walesi király felébresztése a második rész végén nagyjából olyan távol van, mint a sorozat legelején volt. A természetfeletti szálak és a karakterek, meg az elszórt utalások még nem álltak össze, nem sejthető hogyan vezetnek el a királyhoz. Az azonban érezhető, hogy a sakktáblán felálltak a figurák, és kezdetét veheti a grandiózus főkonfliktus. Remélem a folytatások tényleg beváltják ezt az ígéretet.
Október végén megjelenik a sorozat harmadik kötete Blue Lily, Lily Blue címen, angol nyelven, remélhetőleg hamar követi majd a magyar kiadás.
Kapcsolódó linkek:
– A szerző honlapja[f2] , illetve tumblr oldala
Hozzászólások
[Kemese Fanni további írásai]
