Kleinheincz Csilla Könyvfesztiválra megjelenő regényéről, az Ólomerdőről tegnap írtunk, ma pedig következzen egy interjú.

SFmag.hu: Hét év telt el az Ólomerdő megjelenése óta, most újra megjelenik. Mi változott az első kiadáshoz képest, és miért?

Kleinheincz Csilla: Az Ólomerdő első megjelenése óta lehetőségem volt nem egy, nem kettő, de sok lépéssel hátrébb húzódni és onnan megvizsgálni a könyvet, és úgy láttam, hogy Emese „itteni” élete, az iskolai jelenetek, bár az ő karakteréhez hozzátartoznak, valójában csak bemelegítésnek tekinthetők a valódi történet előtt. Azóta a folytatásokat is átgondoltam, és mivel a sorozat egyre inkább elmozdul az ifjúsági irodalomtól, úgy vált visszamenőleg zavaróvá a YA-kompatibilis sulijelenetek sora. Szeretném, ha a folytatásokon érezhető lenne a haladás a komolyabb, sötétebb témák felé, ahogyan Emese felnő és kötetről kötetre idősebb lesz, de ugyanakkor azt is, ha egységet alkotnának – ebbe pedig nem fér bele a korábbi indítás.
És mivel most már a folytatásokkal is tisztában vagyok, el kellett rejtenem az új kiadásban azokat a mozzanatokat,amelyek aztán a későbbi történetekben bomlanak ki és nyernek értelmet.
Ennek ellenére az Ólomerdő lényege sértetlen maradt, talán még tisztult is most, hogy a fölösleges körítés egy részét lenyestem róla. Remélem, hogy a folytatás igazolni fogja a változtatások szükségességét az olvasók előtt is.

Cserny Timi Pookah illusztrációja

Cserny Timi Pookah illusztrációja

Mondanál pár szót az új illusztrációkról és alkotójukról?

Az új kiadás borítóját szintén Sánta Kira készítette, azonban a kötetben hat árnykép stílusú illusztráció is található. Ezek Cserny Timi Pookah munkái, aki annak idején lerajzolta a főbb szereplőket is, és nagyon szerettem volna, ha a grafikái belekerülnek az új kiadásba. Timi szabadúszó grafikus, akit még Delta Visionös korszakomból ismerek (ő rajzolta többek között Geoff Ryman Levegőjének borítóját). Az új rajzok gyönyörűek és nagyszerűen passzolnak a könyvhöz, engem pedig egy pillanat alatt visszarántanak az Ólomerdő világába.

Milyen történetek és (esetlegesen) valós élmények inspirálták a regényt?

Több magyar népmese is belekeveredett a történetbe: a Fehérlófia, a Rózsa és Ibolya, valamint felhasználtam hiedelmeket és Ipolyi Arnold magyar mitológiagyűjtését is. Kezdetben a hattyútündér meséjét akartam felfejteni, rájönni, mi mozgathatta valójában a szereplőit, milyen szabályoknak engedelmeskedhetett a mágia, de ahogy követtem visszafelé a szálakat, más mesék, gyerekkorban lerakódott és a pszichém részeivé vált történetek is berántódtak a folyamatba.
Valós események csak nyomokban találhatók benne, jellemzően apró részletekben; a főbb szereplők és viszonyrendszerük ellenben adta magát. Fogalmam sincsen, honnan jöttek. A legjobb ötletek a könyvben váratlanul ugrottak be, de utána már nem is lehettek másként. Mint a valódi mesék – mindig igazak voltak, mindig igazak és azok is lesznek.

Olvasol még meséket? Írnál esetleg gyermekeknek könyvet?

Természetesen olvasok meséket, elvégre ez szülőként munkaköri kötelességem is, de a magam örömére is gyűjtöm a gyerekkönyveket és népmeséket (utóbbiak nem mindig gyerekeknek szólnak, sőt). Hagyom, hogy átfolyjanak rajtam, aztán (magyar népmesék esetében) van, ami átváltozva bekerül a folytatásokba, de egyelőre úgy látom, egyre inkább saját mitológiát ír a történet.
Gyerekmese-ötleteim persze akadnak, és el is kezdtem írni párat, de úgy érzem, felnőtteknek szólnak majd azok is, mesének álcázva. (Ráadásul sci-fi mesék…)

Élnél az általad teremtett világ törvényei szerint? Tündérként, vagy őket ismerő emberként?

Nem. Őszintén sajnálom Emesét és Rabonbánt, mert ők viszont kénytelenek. Meglehetősen kíméletlen író vagyok, nem kívánom magamnak azt az utat, amit nekik kell bejárniuk, hogy végre megtalálják a helyüket, és a tündérek életének törvényeit is úgy alkottam meg, hogy azok idegenek legyenek az emberitől. A regényben is többször elhangzik: „mindennek meg kell fizetni az árát” – ez ugyan a való életben is így van, de nem mindegy, átokként fogjuk fel, vagy átgondolt következményeket vállalunk fel.
Vannak olyan aspektusai persze, amelyekre vágyom – nem velejéig gonosz vagy idegen a tündérvilág sem -, és ezekből a folytatás fel is villant párat, például a tündérek kommunáit, az egymást kiegészítő munkákból fakadó közösségi örömöt, de ezeket talán kicsiben, emberi léptékben a való életben is meg lehet élni.

kleinheincz_olomerdoAz új kiadás, ha jól értesültem, azt is jelzi, hogy közel a folytatás. Mennyit kell rá várni és mit lehet róla tudni? Áll még a terved, hogy öt történet lesz a „sorozat”?

A következő kötethez már nem sok hiányzik – a tervezett két kisregényből az egyik készen van és a szerkesztésen is átesett, a másikkal pedig reményeim szerint nyárig elkészülök, ezért kiadói ütemtervtől függően még idén megjelenik. Az azt követő két történettel pedig nem szeretnék további hét évet várni, most már pontosan tudom, hova akarok eljutni és milyen állomásokon keresztül, egyedül a terjedelmük lehet még kérdéses, de a negyedik és ötödik történet szerintem belefog férni egyetlen kötetbe.
Az Üveghegy című kötet tehát két történetet tartalmaz majd: magát a címadó kisregényt, az Üveghegyet, amely az Ólomerdő eseményei után három hónappal játszódik, és Lóna és Emese kapcsolatára fókuszál, miközben elindít egy újabb lavinát… A másik (nem is olyan kis)regény, a Kősárkány pedig a tizenhat éves Emesét követi végig két úton: az egyiket az emberi világban járja be, a másikat azonban Szépországban, a tündérek földjén, Itt már egyre sürgetőbb a döntés, amit meg kell hoznia: az emberek vagy a tündérek életét választja-e.

Az Ólomerdő világán túl is vannak terveid?

Vannak, de egyelőre nem hagyom őket az előtérbe tolakodni. Novellaötletek, egy felnőttmese-projekt, egy megkezdett mainstream regény egy színjátszó társulatról és egy múltbeli tragédiáról, és még néhány regényötlet. Majd kiderül, melyik lesz a legerősebb akkor,amikor az Ólomerdő világától végleg elbúcsúzom. Nem érdemes ennyire előre tervezni – addig még én is sokat változhatok és az is, amit el akarok mondani (mert, például, beleíratja magát az Ólomerdő-sorozatba).

Hogyan talál egyensúlyt, aki egyszerre ír, szerkeszt és fordít? Támogatják-e egymást ezek a tevékenységek, vagy inkább kompromisszumot követelnek?

Nehéz egyensúlyt találni, mert szeretek szerkeszteni és fordítani is, ráadásul ez a munkám, nemigen tehetem félre… Ugyanakkor meg tény: ha egész nap szövegekkel dolgozik az ember, nem fog tudni este leülni és szöveget gyártani. Olyat semmiképp nem, amivel aztán elégedett lehetne. Így aztán hétvégékre, reggelekre, szünnapokra korlátozódik az írás. Kevésnek érzem, de nem tudom egyelőre megoldani, hogy másként legyen. Próbálok külsős fordítást úgy elvállalni, hogy ne szakítsa félbe a munkát, ha valami hosszabb íráson dolgozom.
Az a szerencsém, hogy a szerkesztésben is meg tudom találni az örömöt, és ha egy általam szerkesztett könyv sikeres lesz, az ugyanúgy feldob,mintha a sajátom lett volna. Moskát Anita megjelenésének például nagyon örülök, ő szerintem olyan új hangot hoz a magyar fantasybe, amire igencsak szükségünk volt.

Hogy látod: fejlődik a magyar fantasztikum, tart valahová? Bekerülünk valaha a nemzetközi vérkeringésbe?

Egyértelműen fejlődik a magyar fantasztikum, vagyis: egyre szélesebben terpeszkedik a Gauss-görbe, és harang jobb szélén már nemzetközi viszonylatban is vállalható művek vannak. Más kérdés, hogy ezek nem jutnak el a nemzetközi porondra, hogy ne csak fiktív megmérettetésről beszélhessünk. Ennek oka részben az, hogy nincsen lehetőség arra,hogy a zsánerírók angolra vagy más világnyelvre lefordíttassák műveiket (kevés kivétel akad, Fonyódi Tibor történelmi regényével megjelent Franciaországban, Kondor Vilmos krimivel angol nyelvterületen), másfelől meg a kapunyelvként működő angol nyelvterületen sem nagyon törik magukat a fordításokért és a nem angolszász szerzőkért. Ha valaki SF íróként boldogulni akar a világban, vagy lefordítja a műveit, vagy eleve angolul írja őket (mint a finn Hannu Rajaniemi vagy a francia-vietnami Aliette de Bodard).
Egyedi sikerek vannak azért, Takács Bogi például rendszeresen publikál angolul, és novellák hébe-hóba megjelennek másoktól is. Talán egyszer a regényekre is sor kerül, de ahhoz, hogy többes számban beszélhessünk magyar SF eredményekről, az írók saját erőfeszítésein túl több nyitottság és támogatás szükséges a nemzetközi SF szcénától.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon