Nemrég megjelent Kim Stanley Robinson Nebula-díjas sci-fije, a 2312. A regény története szerint a huszonnegyedik században járunk, az Accelerando utáni Naprendszerben. Robinsonnál ez nem egy technológiai szingularitást jelent, ő ugyanis nem hisz ennek bekövetkeztében. Sokkal inkább egy technológiai neutroncsillagot; a tudományos fejlődés nagymértékben felgyorsult, de nem exponenciális mértékben.

Írtunk már a könyvről, de még fogunk, de addig is, főleg mivel régen volt nyereményjáték, most itt a lehetőség.

Az Agave kiadóval közösen egy nyereményjátékot indítunk, ami vasárnapig tart. Három könyvet sorsolunk ki, és mind facebookon, mind emailen lehet jelentkezni.:

Facebook: Két könyvet fogunk kisorsolni itt, annyi a teendő, hogy ha még nem tetted meg, lájkolod az SFmagot, a játék bejegyzését, és alá megírod, hogy melyik a kedvenc sci-fi regényed? Lehet több is. A sorsolást a kommentelők között fogjuk megejteni.

Email: Egy további példányt sorsolunk ki azok között, akik emailben megneveznek kettő, még magyarul NEM megjelent Kim Stanley Robinson regényt:

A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com emailcímre várjuk, a tárgymezőbe írjátok be: 2312

Ez itt a Facebook bejegyzés linkje.

(Természetesen mindkét módon lehet játszani.)

A jelentkezési határidő 2014.04.20. (vasárnap) 20:00 óra. Utána sorsolunk!

Fülszöveg:

kim-stanley-robinson-2312-b1-72dpiA tudományos és technológiai fejlődés rendkívüli jövő előtt nyitotta meg az utat. Már nem a Föld az emberiség kizárólagos otthona: új lakóhelyek létesültek a Naprendszer holdjain és bolygóin, sőt még azokon is túl. 2312-ben azonban események sorozata kényszeríti az emberiséget arra, hogy szembenézzen múltjával, jelenével és jövőjével.

A történet a Merkúron kezdődik, Terminátor városában, a mérnöktudomány eddig sosem látott csodájában. Swan Er Hong a nagyanyját gyászolja, Terminátor városának egyik legbefolyásosabb patrónusát. Mivel halálának váratlansága és tisztázatlan körülményei nem hagyják nyugodni, Swan útra kel a Naprendszerben, ám még csak nem is sejti, hogy ezzel nem csak saját életét, de az egész emberiségét is örökre megváltoztatja. Swan egykoron bolygókat teremtett – most azonban abba a tervbe is belepillanthat, amely az elpusztításukat célozza.

A 2312 merész és zseniális látomás az emberiség jövőjéről, egyúttal magával ragadó jellemrajz azokról az emberekről, akik a jövő történéseit alakítják – nagy jelentőségű sci-fi a műfaj egyik legtehetségesebb írójától.

Megrendelhető az Agave Könyvek Webáruházban!

E-könyvben is kapható!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom, játék

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon