Már egész takaros Verne-gyűjteményem volt, amikor a családi könyvtárban megtaláltam az Utazás a Föld középpontja felé című regényt.

Félix_Nadar_1820-1910_portraits_Jules_VerneNéhány évvel később, amikor már nem csak a kaland, hanem a dolgok könyvészeti, tudomány- és irodalomtörténeti jelentősége is elkezdett érdekelni, azt is észrevettem, hogy ez a Franklin-féle kiadás. Azaz, egy majdhogynem száz éves sorozatból való, amelynek fakszimile példányait egykor háromszáz forintért vettem darabáron, ha éppen nem szórtam el visszavitt üvegekből összevakart sovány zsebpénzemet Turbo-rágógumira.

Még egy megrendítő felfedezés: Verne még élt, amikor ezt a könyvet nyomtatták.

A regény második fejezetének alcíme: Mire bukkant a könyvek szerelmese? Akárcsak Otto Lidenbrock, a regény professzora, én is valahogy így vélekedtem: „Micsoda könyv! Micsoda könyv!

A példány, amelyik a kezembe került, már megkopott, lapjai rendre kiestek, de ez volt az első alkalom, hogy Verne regényét egy történész óvatosságával és egy filológus figyelmével olvassam. Az Arne Saknussem óizlandi rúnáiból kirajzolódó, látszólag értelmetlen kódot minden áron előbb akartam feltörni, mint ahogy elárulják a megfejtést.

Saknussemm's cryptogram

Mit mondjak, nem lehet ezt a könyvet elégszer átlapozni. Olyan, akár egy takaros, sűrített enciklopédia az ember tudásvágyáról. Megjelenik benne a kriptográfia, a földrajz, a paleontológia és a mérhetetlen emberi kíváncsiság festői panorámája. A felfedezés határain túl pedig még mindig ott a képzelet.

Ezzel talán el is magyaráztam, mit jelent Verne az irodalomnak, az irodalom kedvelőinek. Ő adta meg azt a lendületet, amellyel a tudományos fantasztikum bekéredzkedett a peremvidékről, és kikövetelte a maga jussát a fősodorbeli szépirodalom mellett, mondván: ha vannak jó francia íróink, akik a társadalom és a lélek folyamatait sikeresen vizsgálják, miért ne elemezhetné valaki a tudomány és a tudománytörténet folyamatait, ahogyan az mindennapjainkat formálja?

Verne egy domb tetejéről szemlélte a világot, teleszkóppal. Az irodalom nem ismert távlatait fürkészte.

Mert voltak dolgok, amelyekről még a legnagyobb szerzők sem tudtak érdemben beszélni. Mi van az ég felett, mi van a föld alatt? Mi kerülhet elő a múltból, hová tart a világ a jövőben? Persze, ekkor mindez még csak képzelet és tudomány. A kérdés igazi szintézise: ezek hogyan hatnak a hétköznapok emberére?

Verne nem csak kitalálta, mi lehet a föld alatt, be is mutatta, hogy egy egyszerű fiatalember hogyan reagál ezekre a dolgokra.

'Journey_to_the_Center_of_the_Earth'_by_Édouard_Riou_38Bár az író föld alatti világa tisztán spekulatív tájkép, megvannak a maga tudományos és pszeudo-tudományos forrásai. A fantasztikummal együtt érezhető a felvilágosult koncepció, miszerint a föld mélyére ásva nem a pokolba jutunk (ez a kép mitikus örökség, és még a tizennyolcadik századra, a „lávában úszó szilárd középpont” és az „üreges föld” elméletei után sem tűnt el teljesen), hanem a föld alatt barlangrendszerek, vulkanikus folyamatok, esetlegesen eddig fel nem fedezett növény- és állatvilág példányai rejtőznek. A szénbányászat és a fejlődő földtudomány, vulkanológia korában egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a szimpla mítoszoknál jóval kézzelfoghatóbb, mégis érdekesebb dolgokat tartogat a felfedezők számára a Föld alatti világ.

A Föld középpontjáról alkotott mítoszok sokfélesége egyébként messze az egyik legnépszerűbb tematikája a huszadik század előtti fantasztikus irodalomnak, ezt jól szemlélteti az is, hogy Umberto Eco egy egész fejezetrészt szán erről A legendás földek és helyek története című munkájában. A Föld felszíne alatt az irodalom hagyományai szerint nem csak fosszíliák, lávatengerek és kőzetek rejtőznek, hanem akár életben maradt őslények, fantasztikus gépezetek az emberiség előtti civilizációkból, esetenként egész utópia-szerű társadalmak is serénykednek alattunk.

Verne egyensúlyt talált: mérlegelte a lehetségest és a teljes képtelenséget, habár a történet tudományos hitelessége végül cáfolhatóvá vált. Hősei óriási gombákat, őslényeket találnak, és úgy jutnak el az izlandi Snæfellsjökull szájától egészen Olaszországig, hogy végig a föld alatt kóvályognak, míg ki nem dugják a fejüket a Stromboli kürtőjéből.

És mint minden jó fantasztikus regény esetében, itt is csak ez a lecsupaszított ötletsor tűnik ostobaságnak (ha egyáltalán valaki a dolgok hitelessége miatt olvas), míg a regény íve, az egyes állomások tudományos pontosságú megfigyelése, a szöveg optimista, könnyed poézise felülbírálja a sikertelen találgatást.

Page_187_(The_Lost_World,_1912)Persze, mi számít sikertelennek? Az ötlet, hogy akár a pleisztocén őslényei a föld egy fel nem tárt szegletében még élhetnek, a tizenkilencedik században egyáltalán nem volt annyira légből kapott ötlet. Az „elveszett világ” a fantasztikum egy egészen népszerű alzsánere lett, amelyet H. Rider Haggard és Sir Arthur Conan Doyle népszerűsítettek, amelyhez Michael Crichton is teljes komolysággal és tudományos alapossággal közeledett a Szörnyek szigete (The Lost World, 1995) című regényében, tudós szereplői rendkívüli párbeszédekben vitatkoznak a kihalásról, evolúcióról és más, nem is annyira elvont dolgokról. A huszadik századik második felében, tegyük hozzá.

A tizenkilencedik századi tudomány viszont akkor még leginkább csak találgatásokra támaszkodhatott, Verne pedig ezen a téren olykor jóval előrébb járt, mint illene. Megismerkedett Charles Sainte-Claire Deville-lel, a világot járt geológussal, aki több tűzhányót, földmélyi titkot is felfedezett. Verne olvasott angol nyelven is, ismerte Charles Lyell geológiai tanulmányait, többek között azt is, amelynek tárgya, hogy az emberek (vagy az ember ősei) már a jégkorszakban is jelen voltak, találkozhattak olyan lényekkel, amelyek ma már nem léteznek, és ez a felfedezés fantasztikus távlatokat nyitott meg.

Az ehhez hasonló kérdéseket persze lehetett volna tárgyalni tovább tudományos minőségben, vagy akár az eddigi fantasztikumok szatirikus-abszurd vonalán, de Verne tovább lépett. A modern francia regény egy könnyebb formáját használta: szereplőivel bárki azonosulhat, a tudós karakter nem főhős, hanem a főhős számára is furcsa figura, és ezzel alapvetően a romantikus kalandregényt találta fel újra.

Igen, romantikus, optimista, de nem feltétlenül naiv: a drámát itt nem a szereplők közötti viszonyokban kell keresni, hanem a tudomány új eredményei és az ember közötti viszonyban. Lesz hatása a felfedezéseknek? Igazoljuk a könyvek elején megpendített elméleteket a történetek végén? Verne munkássága innen indult, és jutott messzebb, mint kortársai közül bárki (beleértve a szintén tudományokból kiinduló, de merészebben fantasztikus H. G. Wellst).

A felfedezés irodalma született meg Verne könyveivel. Persze, minden valamire való irodalom egy hiányt tanulmányoz, az ismeretlent, közelíti-tapogatja, de a fantasztikum merész dolgot is tesz: kiegészíti a valóságot a képzelttel, amitől a valóság csak gazdagodni tud.

island-prod art6

Verne persze nem csak kitalált dolgokat. Elsősorban tudós volt, kutató, akit lenyűgöztek a tudomány felfedezései, a nagy paradigmaváltások, az emberiség jövőjének lehetőségei. Otthon érezte magát olyan közegben, ahol az átlagember összezavarodott, megijedt, vagy rosszabb esetben elzárkózott: a képzeletben szegény ember nem tart lépést azzal, ami ott van előttünk, csak a sarkon túl, csak még egy lépésnyire, ő hátat fordít neki, és úgy véli, minden rendben is van.

Jules Verne még ma is megtanítja az olvasóját, hogy ne legyen ilyen. Ne mondjon olyat, hogy badarság. Ne mondja ezt semmire. Mert a világ gyönyörű. Minden világ az, különösképpen, ha azt az ember teremtette, akár csak papíron. Még betegen is, zajos gyermekei között is képes volt csodákat teremteni.

Nem véletlen egyébként, hogy az olyan kitalált és ma már bizonyíthatóan képtelen dolgok, mint a föld alatt húzódó Lidenbrock-tenger még mindig inspirálnak tudósokat és művészeket. A fantasztikus irodalom egyik nagy mozgalma például a steampunk, amely Verne gőzgépes korszakát próbálja újra felidézni, és nem véletlenül vágyunk vissza abba a korba.

A tudomány ma már nagyon sok dologra fényt derített, olyanokra is, amelyeket már fel sem bírunk fogni, és hiányzik az embernek az egyszerű felfedezés, a remény, hogy elérhető közelségben fantasztikus dolgok történhetnek körülöttünk. Verne könyveit ezért ma másképp olvassuk, de éppen ezért új kíváncsisággal és igényekkel. És mindegyik szempontból megfelelő író is maradt.

111681FKönyveit gyűjteni pedig már-már ugyanolyan kaland, mint amelyekben hősei vettek részt: antikváriumokban kalandozunk, megpróbáljuk felkutatni azt a hiányzó darabot a Franklin-sorozatból, vagy a teljességre törekvő Unikornis-féle gyűjteményből. Ezeket a könyveket lapozni így nem csak irodalmi élmény.

Az Utazás a Föld középpontja felé bizonyosan nem Verne legjobb regénye, de még így is egyike a legnagyobb hatású művek között tartjuk számon: ahol karakter és feszültség sekélyessé válik, ott az ötletek és a díszletek nagyszerűsége emelkedik ki, a látványosság pedig emlékezetesség, és ez a föld alatti világ, amely sosem volt, nem kevesebb, mint emlékezetes.

Százötven éve jelent meg ez a könyv, de sorai ugyanolyan kíváncsiságot ébresztenek a mai olvasóban is, mint dédapáink. Ez nem csak a jó fantasztikum, de a jó irodalom védjegye is.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon