Nem is volt olyan régen, hogy az akkor aktuális KSR regényről, a 2312-ről írtunk. Azóta a regény bezsebelt egy Nebulát és egy pár egyéb jelölést, és az íróval készült múlt heti interjúból az is kiderült, hogy most fejezett be egy generációs hajós scifit. A kettő között viszont egészen más irányba küldte teremtő képzeletetét, hisz az angol nyelvterületen már elérhető új regénye, a Shaman, a történelem előtti időkben játszódik.

A mai Franciaország déli részén járunk, jó harmincezer évvel az Ötödik Köztársaság előtt. Éppen véget ért egy újabb hosszú és jeges tél, és Loont, az ifjú sámán tanoncot mestere anyaszült meztelenül, szerszám és fegyver nélkül az olvadó vadonba küldi. Brutális beavatás ez: egy holdciklus múltán térhet csak vissza a törzs biztonságába, addig viszont túl kell élnie, bizonyítva rátermettségét. Loon visszatér, de az eltelt hónap mély nyomokat hagy a testében és lelkében egyaránt.

Shaman_KSRInnentől túl sok minden nem történik, Loon szemével szemlélhetjük a törzs mindennapjait. Bepillanthatunk a vadászatokba, a gyógynövények gyűjtésébe, a különböző főzetek készítésébe. Végigkövethetjük, hogyan cserzik az asszonyok és lányok az elejtett állatok bőrét, és mi minden készül azokból a részekből, amit nem eszik meg a törzs. Megismerhetjük a kis közösség tagjait, ahogy ármánykodnak, ahogy szeretnek és szeretkeznek, és ahogy segítik egymást a bajban. Látjuk őket, ahogy áhítatosan figyelik az öreg sámán, Thorn szavait, mikor az elmúlt időkről, és a Nyár Nélküli Évről mesél az éjszakai tábortűznél.

Loon számára lassan telnek a napok, és a sámántanonc-lét is sokkal inkább unalmas történetek memorizálásáról, mintsem valami titkos tanok elsajátításáról szól. Csak a nyárközép hoz változatosságot, amikor a törzs felkerekedik, hogy megtegye az utat a nagy találkahelyre, ahol közelről és távolról érkező törzsek találkoznak évente egy nagy szakrális fesztiválon. Az idősek történeteket cserélnek, a törzsek vezetői térképeket rajzolnak a földre az általuk ismert világról, a fiatalok pedig táncolnak a nagy tábortüzek körül. Egy ilyen frankó paleolit révedős buliban találkozik Loon Elgával, a kissé ködös származású lánnyal, aki hamarosan a párja, majd gyermeke anyja lesz.

Telnek az évek, túl sok minden továbbra sem történik, leszámítva némi kannibalizmust, asszonyrablást, majd asszonymentést, meg egy Gonosz Telet. A Farkas törzs és Loon él és túlél, szeretkezik, énekel, fázik és megeszik mindent, ami ehető. És egyszer csak vége a regénynek, és még sincs bennem hiányérzet. Mert ilyen fura könyvet írt Kim Stanley Robinson.

fighting_rhino_four_horses

A rinós-lovas falfestmény

Elmondása szerint a történet inspirációját a kilencvenes évek elején a Chauvet-barlangban talált falfestmények szolgáltatták. Ezek a gyönyörű festmények nagyon jó állapotban maradtak meg, és egy állat-központú, misztikus hiedelemvilággal bíró kultúráról árulkodnak. A Shamant az egyik leghíresebb festmény keletkezéstörténeteként is felfoghatjuk, hisz a történet klimaxa, amikor Loon elkészíti a lovas-rínós képet. Mint minden Robinson könyv, ez is nagyon naprakész, ő mindig nagy hangsúlyt fektet a legújabb kutatási eredmények megismerésére és történetbe építésére. (Például, hogy milyen eszközöket használtak, hogyan készítették őket, milyen sötét volt a bőrük, vagy milyen hangon kommunikáltak egymással a neandervölgyiek.)

Meglepően jól sikerült érzékeltetni, hogy mennyire más élete volt a kőkorszak emberének, mégis mennyire hasonló lehetett, mint mi, „modern” emberek. Ők azért valószínűleg többször érezték azt a megsemmisítő és felemelő érzést, amikor a csillagos ég látványa rádöbbent minket, hogy milyen kis porszemnél is kisebb semmik vagyunk. És nem csak azért, mert számunkra már alig látszik valami a fényszennyezett égen, hanem mert fel sem tekintünk többé már… Talán ez nem egy könyvismertetőbe tartozik, de mivel leginkább ilyen érzéseket keltett bennem a regény, ezért mégis idekivánkozott.

Mindig azt gondoltam, hogy egy jó regény legfontosabb alkotóelemei az erős karakterek, egy egyértelmű premissza, ami köré aztán egy jó történetet felfűzhető, és végül a hangulat. Itt se történet, se premissza nincs, de ezt bőven ellensúlyozza a regény egyedi atmoszférája és a rendkívül szerethető karakterek. Különösen a két sámán, az egyszerre ösztönlény és őskori filozófus Loon, és a barátságtalan, rejtélyes Thorn.

Fiatalkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Szentiványi Jenő Kőbaltás embere. Egy hangulatos ifjúsági regény volt, – most úgy mondjuk YA -, ami a mai napig megmaradó képeket hagyott az elmémben. Ezeket írta most felül KSR Shamanja: A tetőtől talpig állatbőrbe bújt Loon lábai alatt elterülő, a holdfényben ezüsfehérre fagyott folyóvölgy képével, és több tucat hasonló erejű társával. Mintha a faji emlékezeten keresztül hatna rám.

Ezekért, és az ember korai napjaiba adott betekintésért még a minimális történetet is hajlandó vagyok megbocsájtani az írónak. Egy újabb erős könyv Kim Stanley Robinsontól.

7/10

Egyéb információk:

Kim Stanley Robinson honlapja

Infótömeg a Chauvet-barlangról

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon