Szuperképességgel bíró emberekkel többnyire képregényben vagy filmekben találkozunk, regények lapjain viszonylag ritkák, noha vannak kivételek. De talán még egy műfaj sem használta azt a koncepciót, hogy minden szuperképességű ember gonosz. “Szuperbűnöző”. Az eredmény pedig egy világ, ahol minden epic a törvények felett áll, mert senki sem tudja rájuk kényszeríteni akaratát. Ahol Chicago (most Newcago) acéllá változott, a napot örök éjszaka fedi és egy Steelheart nevű epic uralkodik a városon csatlósaival. A koncepció kimondottan érdekes, de a megvalósításban több ponton középszerű. Aztán a könyvet végigolvasva jöttem rá, hogy zseniális.

sanderson_steelheart_USÉrdemes tisztázni, hogy egy fiatal felnőtteknek szóló (young adult, YA) regényről van szó. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy 18 éves srác (David) a főszereplő. Nem túl eredeti módon az apját meggyilkolja Steelheart és a fiú bosszút esküszik. Tíz éven át tanulmányozza az epic nevű lényeket, listát vezetve erejükről, vélt gyengeségeikről. Célját a Reckoners nevű csoport által kívánja elérni, akik szinte az egyetlen ellenállók. Gerillataktikával, egyenként vadásszák le őket szerte az Államokban, elkerülve a “nagyobb falatokat”. David célja, hogy megkeresse és rávegye a csoportot a titokzatos úr, a sebezhetetlen Steelheart megölésére.

sanderson_authorA regény sok olyan elemet tartalmaz, mely vonzó lehet a fiatal(abb) célközönség számára. Ifjú főhős, aki talpraesett, mégis néha szerethetően ügyetlen, és nem egyszer okosabb a “felnőtteknél”. Látványos akció, titokzatos csapat király felszereléssel (mint például a tensor nevű kesztyű aminek vibrációival szét lehet törni a szilárd anyagokat, így remekül át lehet jutni a falakon) és sok fegyverrel. De tulajdonképpen ezek az elemek remekül mutatnának egy B-kategóriás ifjúsági sci-fiben vagy egy D-betűs stúdió animációs filmjében. Dícséretes viszont a világépítés: tetszik a szupergonoszok által uralt, szétszakadt Egyesült Államok gondolata és az is. hogy Newcago nem csak Steelheartnak, de több száz kisebb erejű epicnek is otthon ad, így jóval színesebb vidék a vártnál. A város acéljából kivájt földalatti labirintusai pedig bármely elborultabb sci-fibe beillenének, mégha nem is olyan sötét a hangulatuk. Ötletes továbbá, hogy minden epicnek van egy adott gyengesége, melynek keresgélése különös ízt ad az ellenük folytatott hadjáratnak. Hiányoltam viszont az epicek közti csatát, hisz a koncepció emberek emberfelettiek ellen vívott harcából indul ki.

sanderson_steelheart_ENA könyv első fele elég középszerűen telik, az akciójelenetekben pedig Sanderson még a szokottnál is nagyvonalúbban bánik a realitással – sok lövés kevés találat. YA regény lévén ez még elnézhető. Ami már kevésbé, hogy David túlzottan okos, túl sok gyanúja igazolódik be az epicek gyengeségével kapcsolatban, amit a rájuk vadászó emberek eddig nem tudtak. Megmagyarázható  azzal, hogy David tíz évig ötletelt és infókat gyűjtött, míg a Reckoners nem fordított annyi időt Newcago uraira (máshol ténykedett), de azért elnéztem volna, hogy a főhős gyakrabban esik pofára.

A véleményem drasztikusan megváltozott az utolsó 70 oldalon. A szerzőre jellemző módon rengeteg mindenről hull le a lepel, és amit eddig vakszerencsének vagy elcsépelt klisének hittem, magyarázatot nyer. Ekkor éreztem azt: megérte elolvasni.

Összességében a könyv tipikus Sanderson. Egyedi világépítés, látványos  akció, egyre javuló karakterábrázolás, kalandregényes hangulat és meglepő fordulatok a végén. Noha a mű önmagában is élvezhető, készül a folytatás Firefight címmel, ami 2014 őszére várható. Aki pedig magyarul szeretné olvasni: a Delta Vision tervei szerint 2014-ben megjelenik itthon is.

Hasznos linkek

Érdekességek:

  • Sanderson főállású író. Szabadidejében pedig…nos…ír. Nagyobb projektjei (pl. Ködszerzet-sorozat, The Way of Kings) mellett határidő nélkül fabrikál “kisebb” történeteket, amelyeket nem egyszer megvásárolnak a kiadók. Ilyen mellékvágány a Steelheart is, melyet megszakításokkal 2007-től ír.
  • A trilógia első és második kötete közt játszódik a Mitosis nevű elbeszélés, mely egyelőre elektronikusan elérhető.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon