A korábbi évekhez hasonlóan idén is elárulják szerkesztőink, mely könyvek, filmek vagy más alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. És Nektek mi volt idén a kedvencetek?

Farkas Balázs (fbdbh)

anathem-ukIdén igencsak mélyre zuhant az SF aránya az olvasott könyveim terén, de ez nem jelenti azt, hogy ne fedeztem fel volna emlékezetes írásokat. A legnagyobb élményt Neal Stephenson biztosította az Anathem című regényével. Sajnos magyarul még nem jelent meg, pedig messze az egyik legbizarrabb, legösszetettebb cucc, amit valaha olvastam, a sci-fi és a fantasy határán mozgó alternatív társadalmi panoráma tudós szerzetesek szemszögéből. Magyarul kapható a Jessie Lamb testamentuma Jane Rogerstől, az egyik legszebben megírt “széthulló közeljövő” típusú SF.

És mondok egy filmet is: a Primer rendezőjének, Shane Carruthnak új filmje, az Upstream Color valami elképesztő ambient trip egy megfoghatatlan állapotba, amelynek mélyén talán egy idegen organizmus, talán egy lelkiállapot szimbolikája szunnyad.

Pusztai Dániel (Archnihil)

eternalsgaimanjrjrIdén számtalan jó SFF alkotáshoz volt szerencsém, ezek egy részéről már írtam karácsonyi ajánlónkban. Regények terén még Joe Abercrombie Az első törvény trilógiáját (A penge maga; Miután felkötötték őket; A királyok végső érve) emelném ki, ami sötét, cinikus, kérlelhetetlen, és mégis emberi karaktereivel ragad magával minket, míg képregény fronton ajánlani tudom China Miéville Dial H sorozatát, ami leginkább bizarr ötleteivel és szelíden szubverzív és dekonstruktív elemeivel válik maradandóvá; Brian Michael Bendis All New X-menjének első kötetét, ami egy jópofa koncepcióval és az íróra jellemző karakterközpontú megvalósítással emelkedik az átlag fölé; valamint Neil Gaiman Eternals minisorozatát, ami sikeresen életet lehelt a Marvel kiadó egyik harmadrangú csapatába.

 Takács Gábor (acélpatkány)

Míg tavaly alig volt olyan könyv, amire azt mondtam volna, hogy nem csak jó, de meghatározó terry-pratchett-kisistenek_screenshot_20130802102806_3_nfholvasmányélményemmé vált, addig idén több ilyen is akadt. A teljesség igénye nélkül Sir Terry Pratchett első általam olvasott Korongvilág-regénye, a Kisistenek bebizonyította, hogy sokan okkal szeretik a mester könyveit. Okos, humoros, mély gondolatokat átadó történetről van szó. A másik végletet Greg Egan hard sci-fije, a Diaszpóra képviseli, ami azokat az agysejtjeimet mozgatta meg, amikről talán nem is tudtam, hogy léteznek, és azonnali késztetést keltett bennem, hogy minél előbb Stephen Hawking könyveket olvassak. Végre egy könyv, ami felkeltette bennem az Univerzum titkai iránt érdeklődő gyereket. Végül pedig Daniel Keyes klasszikusa, a Virágot Algernonnak egyszerre felemelt és összeroppantott, drukkoltam és majdnem megsirattam Charlie Gordont, aki hosszú és nehéz utazása során a saját lelkének legsötétebb mélységeibe szállt alá, és remélem, általa én is több lettem egy kicsivel.

Kánai András (SFinsider)

Mivel csak tavaly év végén volt hozzá szerencsém, az akkori listába nem fért bele: Michael Chabon mesteri covers_90141regényére, a Jiddis Rendőrök Szövetségére gondolok. Ritka az manapság, hogy egy spekulatív (sci-fi) regény mondatszinten a kiválóbbnál is kiválóbb legyen. Gyönyörű leírások, fifikás párbeszédek, rejtély, nagy ötlet, világépítés – minden egy helyen. Friss, nyugtalanító és kijózanító regény a fiatal angol író, a hazánkban másik regényével debütáló The Testimony-ja: meghökkentő ötletre épülő művét formabontó stílusban adja elő. Az év magyar regénye nálam Lőrinczy Judit második világháborús fantasyje, az Ingókövek. A realizmusba gyúrt fantáziakovász mesterien megtermékenyítette a sztálingrádi csata sztoriját. Ez az a regény, ami bátran megállja a helyét külföldön is.

Filmek terén a kis költségvetésű, szívfacsaró Robot és Frank, CGI-gigabüdzsé fronton pedig a Tűzgyűrű volt a kedvencem. Az előzőnél megéreztem, mit jelent az öregkor, az utóbbinál pedig újra pár éves kisgyerek lehettem.

Kleinheincz Csilla (Hanna)

Mint mindig, nehéz válogatni, mert már csak munkámból adódóan is folyamatosan jó sci-fi és fantasy könyveket kell olvasnom, és ezek jó részét bátran ajánlhatnám másoknak. Úgyhogy inkább azokat emelem ki, amelyek covers_247033személyesen engem érintettek meg, nem a szerkesztőt, nem a szakembert, hanem az olvasót: a The Limits of Enchantment egy őszinte és erős történet egy öntörvényű bábaasszonyról és nem kevésbé erős jellemű nevelt lányáról az űrkorszak küszöbén, ahol a füves tudomány becsülete egyre inkább a múlt ködébe vész. Mágiában szegény, de gyönyörű könyv. A The Drowning Girl pedig újra meg újra felbukkan a tudatalattimban azóta, hogy elolvastam: a szkizofrén narrátor találkozása a természetfelettivel zaklatott, hallucinációkkal és egy beteg elme tereléseivel keverve jelenik meg benne, ezzel nyugtalanító, természetfeletti-pszichológiai horrort teremtve. Neil Gaiman pedig végre megint elvarázsolt az Óceán az út végén mágikus gyerekkorával, amiről azt írtam akkor, hogy “olvassa el mindenki”, és ezt most is tartom. Magyar regények közül az idei legjobb olvasás egy kézirat, így egyelőre erről nem is mondok többet (a tavalyi legjobb, általam olvasott kézirat pedig megjelent idén, az Ingókövek volt az).

Moskát Anita (Charon)

Szokatlanságban és összetettségben idén nálam Ignacy Karpowicztól az Égiek és földiek vitte a pálmát, a 10470lengyel kisemberek élete összefonódik az elfelejtett istenekével, mindez filozófiával, iróniával, sziporkázó ötletekkel meghintve. A legnagyobb érzelmi hatást azonban egy gyerekkönyv, Patrick Ness és Siobhan Dowd Szólít a szörny című regénye tette: Conor anyja rákban haldoklik, a fiúnak pedig minden éjjel megjelenik a szörny, hogy történetein keresztül végül szembesítse az igazsággal, amit a fiú maga elől is eltitkolt. Mary Doria Russel Verebecskéje vallási sci-fi, mely nem tudományos kérdésekre keresi a választ, a jezsuiták azért indítanak missziót egy idegen bolygóra, hogy megtalálják az „énekeseket”, akiktől földöntúli szépségű zenét fogtak az űrből, a küldetés végére azonban a magukról és Istenről alkotott képük is meginoghat. Végül Jane Rogers regényét, a Jessie Lamb testamentumát emelném ki: a tizenhat éves lány vívódása, érvei az önfeláldozás mellett és ellen kiemelkedően súlyosak a YA könyvek között, és bár az utolsó ötven oldalt egy kávézóban olvastam, mégis szégyentelenül végigbőgtem.

Körmendi Ágnes (tapsi)

Szokatlan, hogy nem utólag bukkanok rá egy-egy könyvsorozatra, hanem kötetről-kötetre várom, még szokatlanabb hát, hogy idén két (mondhatjuk úgy is, mindkét) ilyen sorozat véget ért. Karl Schroeder Virga ciklusának utolsó kötete, az Ashes of Candesce méltó volt az első négy részhez, a könyvek külön-külön és coveregyütt is lenyűgöztek történetükkel és világukkal. A mesterséges buborékbolygó már önmagában is ötletek végtelen (és szikrázó ötletparádéval bemutatoztt) lelőhelye, és ahogy kötetről-kötetre kiderül, milyen hatalmas és idegen világ veszi körbe, az hátborzongató. A másik lezárt sorozat Kate Elliot Spiritwalker trilógiája volt. Bár az első két kötet egyáltalán nem nyűgözött le, a harmadik, a Cold Steel olyan fordulatos volt, olyan ötletes, és olyan erős képek voltak benne, hogy az hihetetlen. A sorozat továbbra sem egyértelmű kedvenc (alternatív történelem, kicsit steampunk beütéssel, sárkányok!, Vad Hajsza!, Napóleon!, és mindez bemixelve egy adag ősi karibi magaskultúrával! És klasszikus romantikus lányregénnyel … Öhh. Sok, és nem is mindenhol áll össze), de ez a zárókötet nagyon nagy élmény volt. Bár csak idén olvastam, korántsem idei megjelenés Guy Gavriel Kay Sarantine Mosaic című kétkötetese (Sailing to Sarantium, Lord of Emperors). Guy Gavriel Kay az egyik kedvenc fantasy szerzőm, és szokás szerint egy nagyon színes, érzelmes ál-fél-alternatív történelmi regényt kaptam. Kvázi-Bizánc, császárok, összeesküvések, mesteremberek; szerelem, szex, istenek és halandók, igazi, tökéletes Kay könyv.

Szökrönyös László (Creideiki)

Számomra 2013 nem tartogatott semmilyen SF bombát. Bár nem egy igen kellemes olvasmányélményem volt, az-államat-a-padlóról-felmosós, munkahelyen-beteget-jelentős egy sem. Amik a legmaradandóbbat nyújtották: legnagyobb meglepetésemre idén a legjobb sci-fi olvasmányaim mind a közeljövőben játszódó írások voltak. David Brin olykor már Dark Eden by Chris Beckettnyomasztóan okos (és idegesítően töredezett) műve az Existence, ami legalább annyira futurológiai nagyesszé, mint regény. Kim Stanley Robinsontól a Nebulát is bekaszírozó 2312, melyet egy némileg elszúrt befejezés mentett meg az év könyve címtől. Illetve a Poszeidón gyermekei ciklus második darabja Alastair Reynoldstól, az On the Steel Breeze, mely talán a legjobban tetszett az említett háromból. Idei nagy felfedezettem Paul McAuley, aki megvett kilóra a végtelen léptékű űroperát és klasszikus fantasyt vegyészi pontossággal elegyítő trilógiájával, a Book of Confluence-el. Bár korábbi kiadású, az én idei listámon feltétlenül ott a helye, akárcsak a szerző legújabb könyvének, az Evening’s Empires-nek. Ha csak egy regényt mondhatnék, akkor viszont a Dark Eden-t emelném ki, ami egy előzmények nélküli valami számomra, tekintve, hogy Chris Beckett munkásságát semennyire sem ismertem. Messze nem hibák nélküli könyv, ami ugyanakkor mégis elvarázsol logikusan felépített világával, és elképesztően erős atmoszférájával. Remélem itthon is kiadják.

Végezetül hat rövid szó az idei filmfelhozatalról: Idén. Nem. Láttam. Jó. SF. Filmet.

Markovics Botond (Hackett)

Meglepő módon viszonylag kevés említésre méltó sci-fit és fantasyt olvastam idén. Ennek egyik legfőbb oka, hogy több megjelenést (pl. Scalzi, Simmons, Greg Egan) már korábban olvastam angolul is, és az esetleges magyar újraolvasást nem számítom ide. Az év legkellemesebb meglepetése így egy jó pár éves regény volt, Félix J. Palmától Az idő térképe. Időutazásos-viktoriánus mese, rengeteg apró utalással a 19. század végéről Wellsszel, az Elefántemberrel és a 9781419704420többiekkel. Sci-fi és szépirodalom egyben, ami itt igazán működik, Palma nagyon ügyes mesélő, még úgy is, hogy a regény vége kicsit megbicsaklik. Aztán újra nekiveselkedtem China Miéville-től az Armadának (elsőre a 100. oldalig bírtam), és most sokkal jobb pillanatban kapott el a regény, így idei másik kedvencemmé vált nagyszerű és miéville-i beteg világával, a Perdido pályaudvar, végállomásnál érdekesebb cselekményvezetéssel, a vártnál gyengébb lezárással. Végezetül, karácsonyra kaptam, és még éppen csak belekezdtem Jeff VanderMeer: Wonderbook:the Illustrated Guide to Creating Imaginative Fiction könyvébe, ami egy gyönyörű, színes kötet az írásról, amiben pl. Kim Stanley Robinson, Geroge R. R. Martin, Neil Gaiman, Joe Abercrombie, Lauren Beukes, Karen Lord és sokan mások is megszólalnak egy-egy témában. Sajnos ez tipikusan az a könyv, ami sosem fog megjelenni magyarul, viszont annak, aki ír, vagy érdekli az írás nagyon hasznos és emellett nagyon szórakoztató olvasmány egyben.

Filmek: számomra katasztrofális szuperhősfilmek és ostoba sci-fik jellemezték az évet. Amik említésre méltó voltak számomra: a Gravitáció (az IMAX 3D látvány mindent vitt), a Végjáték (a kilúgozott drámai ív ellenére is voltak jó pillanatai, de sokkal jobb is lehetett volna), a Feledés (60%-ban a zene húzta fel, meg a nulla elvárásom:)) és Az éhezők viadala: Futótűz, ami viszont egy kőkemény és profin összerakott, működő film, és továbbra sem értem, hogyan sikerült a tinilányoknak eladni YA-történetként.

Benkő Marianna (makitra)

ScarIdén bepótoltam egy régi hiányosságomat, mégpedig China Miéville Armadáját, mégpedig akkor sikerrel, hogy ismét beleszerettem Bas Lag világába. Amellett, hogy a brit fenegyerek továbbra is rettenetes jó atmoszférát alkot, mellette a cselekményt sikeresebben görgette és maradandóbb karaktereket is alkotott, mint a Perdidóban. Lenyűgöző és maradandó élmény volt. Mellette Lois McMaster Bujold Chalion-ciklusának két kötete, a Chalion átka és a Lelkek lovagja varázsolt el még nagyszerű világával, pontosan kidolgozott jellemeivel, nagyszerű konfliktusaival és a mágia visszafogott, mégis hatásos részvételével. De hogy sci-fivel is gazdagítsam a palettát, Greg Egan Diaszpóráját nem hagyhatom ki, hiszen ez a regény rávezetett arra, hogy milyen jó a természettudományokkal foglalkozni, kicsit kimozdulni társadalomtudományi komfortzónámból. Élvezettel vetettem bele magam a kvarkok, hullámmodellek, 16 dimenziós terek és részecskefizika világába, még ha nem is értettem meg sok mindent belőle, de ezzel a könyvvel megéri próbálkozni.

És Nektek mi volt idén a kedvenc könyvetek, filmetek?

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film, irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    nekem Regény:abarat 3. kötet. sfb-en kiemelkedőek nem voltak. Bár még nem végeztem de nem kiemelkedő de olvasható a: andrew neal:társadalmi fejlődés. gyorsan lehet vele haladni. hannu rajainemi:fraktálherceg. jó volt de számomra nem kiemelkedő olvasmány. alekszandra és a teremtés növendékei: ez valami uj fantasy ami utolsó 20 oldala miatt volt jó. nem egy abarat. Ja és uj magyar iró stephen paul thomas:gócpont. kiváló mű. A második kotetét miskolcon olvasom. ennyi

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon