Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez a kis cikk egy nem is olyan burkolt himnusz Paul McGannhoz, aki sorban a 8. megtestesülése volt a „Doctor Who” sorozatból ismert Időlordnak. Ez a karakter egészen mostanáig inkább csak egy bűn rossz mozifilmből, valamint számtalan regényből, novellából és rádiójátékból volt ismert, míg a BBC 2013. november 14-én ki nem hozott egy miniepizódot az ötvenedik évfordulós rész előtt, amelyben ismét feltűnt a „Nyolcadik”. De miért is forgatta fel ennyire a rajongók fantáziáját ez a figura, hogy az angol színészt már többször összeboronáltak a Doktorral, mint bárki mást a brit színjátszás berkein belül? Ehhez megnézem, hogy ki is ez az aktor, mi köze egyáltalán minden idők legrégebb óta futó sorozatához és hol is helyezkedik el az „Időlord-történelemben”.

Első találkozásom Paul McGannal azt hiszem örökre meghatározó volt: ő játszotta Patyomkin grófot a Catherine Zeta-Jones főszereplésével fémjelzett Nagy Katalin minisorozatban (Catherine the Great, 1996). Ekkor még nem bizonyult olyan igézőnek, mint az Őfelsége kapitánya című, C. S. Forester regényeiből készült széria Bush hadnagyaként. Fiatal lánykaként imádhattam remek kiállásáért és gyönyörű kék szemeiért annyira, hogy később sem felejtettem el kíváncsi lenni a filmjeire. Persze, igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy külseje mellett 33560valóban kiváló színészről beszélünk, amiről leginkább a Mi ketten (Withnail and I, 1987) című, az alkoholizmust és a ’80-as évek Nagy-Britanniájának kiábrándító valóságát viccesen, egyúttal mélységgel ábrázoló, nagyszerű film egyik címszerepében bizonyított leginkább (érdekesség, hogy a filmbeli szereplőtársa, Richard E. Grant maga is szerepelt a DW-ben: a The Curse of the Fatal Death paródiában, valamint a Scream of the Shalka animációs sorozatban magát a Doktort játszotta, míg a 7. évadban egy lényeges szereplőként tűnik fel). A tehetség és a ragyogó kinézet kézben járt tehát, mégsem vált sztárrá, noha jó pár olyan moziban is láthattuk, amivel dobbanthatott volna az első ligába: A végső megoldás: Halál (Alien3, 1992), A három testőr (The Three Musketeers, 1993), A kárhozottak királynője (The Queen of the Damned, 2002)… Persze, azt hiszem, hogy a hiba talán ott lehetett, hogy ezek egyike sem robbantott kasszát, sőt, leginkább a borzalmas szót használhatjuk, ha egy-két film minőségét kívánnánk elemezni. Maradt tehát a megbízható középszer, jó sorozatok mellékszerepei, amelyek ugyan nem hoznak nagy sikert, de a köztudatban tartják a nevét. Szóval erről az oldalról érthető az érdeklődés, egy szimpatikus és jó színészt bármikor szívesen üdvözlünk Doktoraink sorában.

De akkor most lépjünk tovább és nézzük az ominózus Doctor Who mozifilmet. Vagyis a legjobb, ha nem nézzük. Hollywood ugyanis úgy akart újraéleszteni egy brit sorozatot, hogy tipikus álomgyári cukormázzal vonta be és klisékkel ízesítette a történetet.

A hetedik Doktor (Sylvester McCoy) éppen útban van az Időlordok bolygójára, a Gallifrey-re nemezise, a Mester hamvaival. Természetesen a főellenség nem halott és manifesztációja eltéríti a Tardist, lezuhannak a Földre. Itt a Mester elmenekül, testet szerez (Eric Roberts), a Doktor pedig, immár új inkarnáció formájában (Paul McGann) próbálja visszaszerezni az emlékeit, majd megakadályozni, hogy ellenfele megszerezze a DrWhoMoviehajót és azzal elpusztítsa az emberiséget.

A fentiekből is látható, hogy a történet mentes mindenféle eredetiségtől, a tipikus B-filmes megoldások mentén halad az elkerülhetetlen végkifejlet felé, azaz a világ megmenekül és a hős is megszerzi a nőt. Már ez utóbbi megoldás is teljesen idegen a Doctor Who-világától, de akkor még nem is beszéltünk a kötelező kisgyerek-kísérőtől és az idétlen poénoktól. Annyira jellegtelen az egész, hogy egy évvel a megtekintése után gyakorlatilag semmire nem emlékszem belőle. A színészek szót sem érdemelnek, egyedül a főhősünk, jelen cikkünk tárgya, Paul McGann emelkedik ki, aki tényleg tud valami eredetiséget vinni a figurába, tőle lesz igazán „Doktoros” ez az elcsépelt ötleteket puffogtató tákolmány. Arisztokratikus ruhája, bohókás viselkedése illik kedvenc Időlordunk személyiségéhez, így képes volt valami pluszt hozzáadni a régi karakterhez.

Összességében vízválasztónak bizonyult ez az alkotás: ugyan nem eredményezte a sorozat folytatását 1996-ban, erre még éveket kellett várni, de felkeltette az érdeklődést, ráadásul mérsékelt sikert is aratott a briteknél. Ez részben biztosan köszönhető McGann munkájának, hiszen azóta is rendre felbukkan különböző találgatások során, amik a következő Doktor személyét taglalják, de kívánságlistákon is, hiszen sokan szeretnék, ha ő bújna ismét a rejtélyes főhős bőrébe.

Másodrészt azért fordulópont, mert a 2005-ben indult új széria szakított a régi részek szellemiségével, és egy új, karcosabb Doktort adott a nézőknek. A főszereplő személyiségét ugyanis az Időháborúban, a dalekok és az Időlordok nagy csatájában, melyben ez utóbbiak teljesen megsemmisültek, átéltek határozzák meg, több mint 4 évadnyi cselekmény kellett ahhoz, hogy túllépjen tettén. Ebben a kontextusban pedig korántsem lényegtelen a nyolcadik megtestesülés szerepe, hiszen, kronológiai sorrendben ő volt, aki ezt a nagy harcot végigélte. Így, az új epizódok fényében nagyon is felértékelődött a film utáni események története, hiszen a sorozat a mai napig nem lebbentette fel a fátylat arról, mi doctorwho_mcgann2ais történt a vészterhes időkben.

Ebben viszont fordulópontot hozhat a The Night of the Doctor című miniepizód, amelyben McGann újra felbukkan. Ez egyértelműen igazolja azt, hogy a nyolcadik inkarnáció vett részt az Időháborúban, ugyanakkor egy eddig teljesen ismeretlen cselekményszálat is behoz: a John Hurt játszotta „War Doctor” alakját, akiről többet valószínűleg a jubileumi epizódból tudhatunk meg. Ez a rövid rész gyakorlatilag azt a pillanatot rögzíti, amikor a nyolcadik Doktor felvállalja a részvételt a háborúban, így újra érdekes, régen látott hangulat feléledésének lehetünk tanúi (a Matt Smith játszotta tizenegyes történeteiből eddig ez a vonal teljesen hiányzott).

Levonhatjuk tehát a tanulságot: a körülmények szerencsés összejátszása, McGann személyisége és színészi képességei, valamint az általa alakított főhős különleges helyzete egyszerre eredményezte azt, hogy figurája valamennyi rajongó képzeletét felgyújtja és a mai napig megfogja őket, köztük természetesen engem is. Kíváncsian várom tehát, hogy a jubileumi epizód mennyire fogja átírni az eddigi Időlord-történetet és hogy terem-e babér a továbbiakban a fess nyolcadiknak. Addig is megnézem újra a The Night of the Doctor-t, hiszen az utóbbi év harmatos epizódjai után ez végre valamit visszacsempészett a régi idők izgalmaiból. Irány a TARDIS!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 3 hozzászólás.

  1. DBL szerint:

    Ártatlanul tágra nyíló szemmel érdeklődnék: ki mondta, hogy érdekes a nyolcadik doktor?… 🙂

  2. makitra szerint:

    Kedves DBL! Valószínűleg azok, akik még most is azt szeretnék, hogy vele készüljön új sorozat, illetve, hogy az adott színész játssza a Doktort 🙂

  3. zriff szerint:

    A 8-as alapból war doctor mert a második háborúban a mennyekben ő volt az aki felrobbantotta a faction paradoxot, paradox nagypapástól, 11-napos birodalmastul az ancestor cellben.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon