Te, magyar szerző, bűnös vagy.

Ha nem inged, ne vedd magadra az itt következőket! De ha szépen rásimul a vonalaidra, akkor, nos, ideje elfogadnod a „valóság sivatagát”. Ne csinálj úgy, mintha nem neked szólna. Itt a kék pirula.

Sok-sok évnyi intenzív angolszász és magyar fantasztikus regények befalása után eljött az ideje, hogy tisztázzunk valamit. Sajnos kevés az, amit csinálsz. Olyan vagy, mint a magyar fociliga: önmagában nem rossz, de ha összeeresztjük a külföldiekkel, nyolc-egyeket kapunk.

Pedig lehetnél akár az Aranycsapat tagja is.

Az alábbi felsorolást nem egy bizonyos magyar regény vagy író váltotta ki belőlem, régóta érlelődött már. Következzen tehát a magyar fantasztikumot írók hét főbűne:

1. Unalom

konyves_logoAz érzés gyakori: csak lapozni akarok, túlélni azokat az oldalakat, amelyek semmi izgalmat nem tartogatnak. Figyelj, nem akarsz engem elbűvölni, elvarázsolni, magaddal rántani egy sosemvolt világba, amelybe úgy belefeledkezem, mint a takaró alatt zseblámpával olvasó kisfiú? Látom rajtad, nem tiszteled az érzéseimet. Számodra fontosabb, hogy te kifejezd magad, hogy a hétköznapi gondolataidat rámerőltesd, mint hogy a pénzemért önfeledt szellemi izgalmat adj.

Pedig és noha. Biztosan tudod, hogy kedvenc regényed mitől köt le annyira. Érzed, hogy mi okozza azt az érzést, hogy még! Ha tisztában vagy az általad favorizált írás hatásmechanizmusával, miért ne építhetnél hidakat te is az Unalom-tengerben, amely átvezeti az olvasót a Letehetetlen-fennsíkra? Tanulj a legjobbaktól! Például attól a brit szerzőtől, aki egy darab mágus, sárkány és varázslat nélkül két szereplővel írt szívdobogtatóan izgalmas könyvet, amely egy üres városban játszódik.

2. Ötlettelenség

Te, nem mondhatod komolyan, hogy ez az ötlet – ezt már olvastam valahol. Nem, várj: ezt olvastam már tucatszor. Nagy valószínűséggel az ötvenes évek sci-fi novellái között, ha pedig fantasyt írsz, csak visszatükrözöd a tolkieni kliséket. Ja, hogy te modernebb vagy, és vámpírok meresztik romantikától csöpögő szemfogaikat? Vagy még modernebb vagy, és boszorkákról írsz? Ne viccelj már. Hát hol van az az eredeti, csak a te fejedből kipattanó és a te regényed lapjain megelevenedő invenció, amit máshol nem találok? Mi? Hogy szerinted nincs új ötlet a nap alatt? Akkor rossz hírem van: más hobbi után kell nézned. Dolgozz meg a regényedért! Kapcsold ki azt az átkozott fénymásolót, amit egy-egy Asimov, Clarke, Twilight-regény kopizásához használsz. Ne keresd a trendeket, csinálj te trendet. Vagy ha ez nem megy – nem lehet mindenki zseni – akkor legalább valami ötletes iparosmunkát tegyél le az asztalra.

A kreativitás valami váratlant jelent. Például összemixelsz egy csomó dolgot, amelyek együtt mégis működnek. Vagy egy jól ismert klisén – legyen ez az apokalipszis – csavarsz egy picit. Vagy csak logikusan és magadat elengedve végiggondolod, hogy egy változás a világban mihez vezetne.

3. Barkácsolás

Mondta már neked valaki, hogy a zsánerregény írása leginkább technika? Szinte minden része az, kezdve a címadástól az első bekezdésig, az első oldal berántó módozataitól kezdve az olvasói érzelmek kicsalásáig, a nem kiszámítható vég megírásáig, a csavaros, dinamikus, sallangmentes szövegig, a ritmus, a mellékszereplők, a másodlagos sztoriszál, az információ adagolása mind-mind csak technika, semmi más. Hogyne, képzeld csak magad művésznek, ha úgy jobban tetszik. De amíg a mindenki által elérhető eszközöket nem használod rendesen, addig csak egy barkácsoló Mekk mester vagy, aki éppen regényt ácsol.

Holott csak meg kéne nézned, milyen egy pompás első fejezet. El kéne mélyedned abban, hogy mitől lesz feszes ritmusú és változatos egy szöveg.

4. Lustaság

Ez egy echte főbűn, ne is tagadd! Több kisebb vétked is ebben testesül meg. Ha rest vagy rendes ötletet összedobni, eredeti világot felépíteni, felejthetetlen karaktereket megalkotni, valami gondolatféleséget belepréselni a művedbe, akkor te ebbe a főbűnbe estél. Ha a járt utad választod, nem kísérletezel, nem viszel engem csodálatos ösvényekre, nem engedsz belelátni lenyűgöző sorsokba csak azért, mert jó lesz ez így is ide, a magyar ugarra. Ennyire lenézel?

Néha a díjnyertes regények mögött csak több évnyi szenvedés, kétely és kísérletezés áll. De ha a becsületes munkát lespórolod, akkor olyan házat építesz, amely beázik, átfúj rajta a szél, majd összeomlik a rossz statika miatt.

5. A nagy kérdés fel nem tevése

Ez így szól: kinek írod és miért? További plusz kérdés: miért pont a te regényedet fogják megvenni, amikor – mondjuk – egy Scalzival, egy Gaimannel, egy Reynoldsszal kell versenyeznie? Tudod, hogy mitől lesz a tied egyedi és értékes, mi az a plusz, amiért örömmel nyitom ki a bukszámat? Kinek írsz valójában?

A szellemes regények kedvelőinek? A borzongásra vágyóknak? Az űrkalandok rajongóinak?

6. Olvasástalanság

Látom a regényeden: te nem olvasol kortársakat. Pardon, talán néha olvasol, de akkor is csak a saját alzsáneredbe tartozót. Megértem a regényedből, hogy fogalmad sincs, miféle művek tartják lázban a kinti közvéleményt, milyen áramlatok mozognak a fikció tengerén. Emiatt valahogy olyan ósdinak érzem a tiedét. Mintha az idő megállt volna, te meg szépen valami hősi pózba merevedsz ebben a mozdulatlanságban. Igen, úgy tehetsz, mintha a te kis ötletedet nem írták már volna meg előtted tucatnyian. Vagy ha senki sem írta meg, jó oka van rá: az ötleted nem életképes, még csak egy szedercsíra, ami nem indulhat növésnek abban az állapotban, ahogy te mégis könyvbe szuszakoltad.

Ne kezdd, hogy akkor most mindenkinek egyféle, ámerikai típusú regényt kéne írnia (nem), meg hogy te magyar olvasókhoz szólsz… akkor egy magyar olvasónak nincs joga, hogy a pénzéért eredetiséget, kimunkált szöveget, gondtalan órákat kapjon? Az utóbbi időben szinte csak angolul olvasok, és állíthatom, nincs két egyforma regény, csak változatos, szédítő regényuniverzumok sokasága. Neked is angolul kéne olvasnod, hogy képben legyél.

Az írósággá válás első és legfontosabb szabálya: olvass sokat, lehetőleg a saját érdeklődési körödön kívül. Olvass hard sci-fit, heroikus fantasyt, kortárs magyarokat és németeket, orosz költőket és dél-amerikai regényeket – rajtad áll, mennyi eszközt szerzel be a regényed felépítéséhez. De ha nem lesznek nálad szerszámok, akkor még a pattintott kőkorszakod sem éred el.

7. Lelketlenség

Az nem lehet, hogy írtál vagy 300 oldalt, és nincs mit mondanod. Az nem lehet, hogy a szórakoztatás közé nem csempésztél be valami gondolatot, mondjuk a világról, ahogy csak te vagy a szereplőd látja, valami felemelőt, elméset, szellemeset, további gondolatok ihletőjét. Még az olyan gondolatokat is hálásan fogadja a közönség, mint hogy „a háború rossz dolog”, ha jól van becsomagolva. Tényleg nem akarsz semmit mondani, csak fecsegni?

Ui.: Az egész jelenségben a legelkeserítőbb, hogy ellentétben mondjuk a filmgyártással, itt nem szükséges nagy befektetés. Az íráshoz egy szék, egy asztal meg valami íráshoz készült mezei vagy digitális eszköz kell. A bestsellerírók is üres lappal indulnak. És bár mi, magyarok kreatívnak és tehetségesnek látjuk magunkat (ld. legenda a Nobel-díjasokról, találmányok és olimpia), az írás terén óriási a lemaradásunk. Legalábbis ami a minőségi zsánerirodalmat jelenti. Nem kéne ezen változtatni?

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 31 hozzászólás.

  1. picidzé szerint:

    +1nek fel lehetne venni a modorosságot is, soha ne verjen senki hidat az unalom-tengeren.

  2. Sagasta szerint:

    11 éve írok hobbiszinten ezt-azt, kíváncsi voltam, hány illik rám. Egy tagadhatatlanul, a 6-os (bár ettől az “olvasástalanság” szótól felállt a szőr a hátamon, annyira magyartalannak érzem), ami írástól függetlenül is zavar. DE.
    Szép dolog naprakészségre törekedni, ami az irodalmat illeti, csak éppenséggel lehetetlen. Az emberi élet véges, de a könyvek száma végtelen. Nyilván többek is el tudnák költeni új megjelenésekre a fizetésüket, de élni is kell valamiből… amikor pedig az átlag magyar könyvmoly összekuporgat egy könyvre valót, bocsáttassék meg neki az a bűn, ha olyan könyvet vesz, ami érdekli.
    Tudom, persze, könyvtárba kell járni. A közkönyvtváraknak nem fő területük a sci-fi és a fantasy, a vidéki könyvtárak kimondottan szerény anyaggal bírnak e területen. Ha vidékiként akar az ember mívelődni és célirányosan keresni könyveket, Pestre kell járnia, ami szintén sok pénzt felemészt, az előjegyzésről nem is szólva, amiért újabban szintén fizetni kell.
    Még lennének gondolataim az angol nyelv preferálásáról, amit sose néztem jó szemmel, valamint arról a bizonyos fickió tengeréről (csak a döglött halak úsznak az árral), de így se írtam keveset.

  3. sfinsider szerint:

    Sagasta: köszi a hozzászólásodat!
    Az olvasástalanság tényleg nem szép szó, de gondoltam, egy szószörnyeteg egy cikkben még elmegy:)
    A naprakészséghez pedig annyi, hogy ott (itt) a net: mindenről tudomást szerezhetsz, a legfrissebb megjelenésektől kezdve a vitákon át a díjakig. Ráadásul egyre több regényt tesznek ingyen olvashatóvá vagy legalábbis egy részüket a kiadók.
    Drukkolok neked, hogy kiforrj, de hidd el, a 6-os pont a legfontosabb:)

  4. Crei szerint:

    Idegennyelv magas szintű ismerete nemcsak a zsánerirodalomban elengedhetetlen manapság. Lehet utálni, de ez nem sznobság: Üldögélünk takarosan berendezett házikónkban, és irígykedve szemléljük az ablakokon túli Nagyvilágot. Ki kell menni és körül kell nézni. Az angol meg történetesen a legfontosabb nyelv a világon.

  5. e(x) szerint:

    Az Ui. gondolatát továbbfűzve, számomra épp ez a fájdalmas a mai filmekben: a jó sztorihoz nem kellene sok pénz. Ehelyett fognak egy rakás ganét, szépen áthúzzák millió dolláros CGI aszpikkal, nyomnak rá 3D tejszínhabot, és a tetejére tesznek egy szem sztárcseresznyét. De, ettől sajnos még a ganyé az ganyé marad.

    Kortárs magyart a Markovics-László duó könyvein kívül nem fogyasztok, esetleg a Galaktikában ímmel-ámmal, bár amióta valami folytatásos, űrutazós-gyerekáldozós – amúgy Zsoldos-díjas – novellában a gyomorforgató részleteken és felesleges brutalitáson áthaladva nem sok engem érdeklő ötletet találtam, azóta ott is óvatos vagyok.

  6. DBL szerint:

    Előzetes megszólalás… 🙂
    Igen nagy örömet okoztál..már gyűjtöm a gondolatokat, hogy mondjak valamiket…
    Csak ki ne moderáljanak majd… 🙂
    Fincsi kis cikk…

  7. Marschl'Tof szerint:

    e(x): Nem szép hozzáállás ez egy olyan cikk mellett, ami pont arra buzdít, hogy olvass MINDENT, és úgy ítélj 🙂
    Az angol tényleg igen fontos, de kell egy döntést hozni: milyen nyelven akar alkotni az alkotó? Ha magyarul, akkor a hajára kenheti az angol olvasást, az nem fog sok írástechnikai trükköt tanítani neki, és a szókincsével se tesz túl sok jót, legfeljebb a kompozíció és az ötletek terén segít (ami szintén fontos, az igaz). Egyensúly: akármennyire fáj, ha magyarul akarsz alkotni, magyarul olvasni is muszáj, akár a “borzasztó” magyar szerzőktől is, urambocsá (akik egyébként tengernyi sok nyugati szerzőnél jobbak azért, csak nyugaton több a szerző, így több a jó szerző is).
    Viszont a hangnem a cikkben igen bicskanyitogató. Gondolom, ez volt az alap szándék is, de attól még nem érzem szerencsésnek.

  8. Kocsis Ferenc szerint:

    Egy újszülöttnek minden SF új. Ha viszont már öreg róka vagy és túl sokat olvastál, kialakul egy áttekintő képed a témakörökről és valóban egyre nehezebb újat mondani neked. Ez is csak olyan, mint a kábítószer: egyre nagyobb és erősebb adagok kellenek ahhoz, hogy ugyanazt a hatást kiváltsák, mint régen. Fiatal koromban évi 100 könyvet olvastam el és ebből 40-50 tetszett igazán. Most jó, ha 25-30-at és abból csak 4-5 van, ami tényleg emlékezetes. De nem panaszkodom erre. Ugyanez van a filmekkel. Még mindig megnézek évi 300-350 filmet, de a 99%-uk bizony felejtős. A maradék az, amire azt tudom mondani: hűha! És nem a látvány, hanem a sztori miatt. Lassan 30 éve írok SF-et, tucatnyi regényen és több tucatnyi novellán vagyok túl és csupán az utóbbi pár évben jutottam el odáig, hogy kezdek elégedett lenni a saját műveimmel. Mármint, hogy utólag, pár év múlva újraolvasva őket még mindig igazán tetszenek és izgalmasak, nincs miattuk olyan érzésem, hogy ezt még egyszer át kéne írni, mert nem jó. De több, mint 25 évembe telt eljutni idáig (önerőből). Vajon hányan vannak ma Hunniában, akik eljutnak idáig? Szerintem a többség 10-20 éven belül föladja és más, jövedelmezőbb elfoglaltság után néz. Mire kiforrott, jó íróvá válhatnának, otthagyják az egészet. Írónak lenni sajnos befektetés, nem pedig jól jövedelmező szakma. És lehet, hogy sosem térül meg. Ha valaki kíváncsi a műveimre, akkor itt találja őket: frankwinking.van.hu Vannak köztük fizetősek és ingyen letölthetőek is. És a fiókomban jelenleg is van még vagy 50 regény vázlat, amik csak arra várnak, hogy megírjam őket. Ez legalább 25 évnyi meló lesz, de mire a végére érek, újabb 100 ötletem lesz a fiókban. Brr!

  9. e(x) szerint:

    Marschl’Tof: ha itt jót írnak valamiről istenbizony elolvasom, de azért van, ami fáj..:)

  10. Balfake szerint:

    Egyre kevésbé érdekel a gimnazista szinten előadott rövidnadrágos képzelgés, ami hazánkban ma zsánerirodalom néven megy. Kivételeknek tényleg örülnék, mondhatnátok.

  11. DBL szerint:

    Ha felvilágosítanál, számodra melyik mű hosszúnadrágos ebben a zsánerben, amiről beszélünk… 🙂

  12. Andris szerint:

    Egyetértek a poszt tartalmával. Egy valamit viszont hiányolok belőle. Nehéz megfogalmaznom, de azért neki kezdek, aztán remélem a lényeg érthető lesz.
    Szerintem egy magyar író regénye (bármely zsánerben) akkor lesz sikeres, ha a világába bele tudja vinni azokat a magyar társadalomra, életre stb. jellemző sajátosságokat, amitől a magyar olvasó magáénak érezheti a regényt.
    Ez az amivel egy magyar szerző többet tudna nyújtani. Ehhez viszont nem elég angol kortársakat olvasni.
    Az hogy valaki öljön bele sok munkát a regényébe, alkalmazza az írástechnikai eszközöket, olvasson kortárs angol irodalmat persze mind jó dolog, de önmagában maximum arra lehet elég, hogy újra megírja a felhúzhatós lányt, vagy rosszabb esetben a csillagok háborúját.
    Pár példa hogy mire gondolok pozitív példaként: Kiálts farkast 1-2, Ezüstfélhold blues, Hiperballada, Szintetikus álom, Egyenlítői Magyar Afrika (nyilván ez utóbbi nem SF de a világa miatt beleillik a sorba.)

  13. Belánszky István szerint:

    Olvasástalanság+lelketlenség — néhai Gerelyes Endre Isten véled Lancelot-ját ki olvasta?
    -Valóban kell angolul is olvasni, és nem pusztán a angolszász irodalom de a temérdek egyéb idegen nyelvű szerző miatt akik így hozzáférhetőek, azonban anyanyelvünkön is többet és jobbat olvashatunk némi könyvbúvárkodás árán.

  14. Sam Reed szerint:

    “Szerintem egy magyar író regénye (bármely zsánerben) akkor lesz sikeres, ha a világába bele tudja vinni azokat a magyar társadalomra, életre stb. jellemző sajátosságokat, amitől a magyar olvasó magáénak érezheti a regényt.”

    Ez egy tévedés. Ettől még jó lehet a mű, de ez nem egy szükséges feltétel.

  15. setni szerint:

    Érdekes a vélemény…tele van általánosságokkal hiányolom a példákat hisz ez mutatná meg hogy mire illetve kikre gondol…így minden magyar fantasztikus művet írót véleményez A válaszokból az derül ki hogy köszönik szépen de Ők megvannak….

  16. Andris szerint:

    Sam Red: persze, elvileg nem feltétlenül szükséges.
    De a másik oldalról nézve a dolgot:
    Vajon az orosz fantasztikus irodalom miért sikeres? Szerintem nem azért mert azt mondták, hogy na akkor most mi nekiveselkedünk és angolszász fantasztikumot fogunk írni.
    És a skandináv krimik? És a BBC sorozatok? Íróként vajon nem könnyebb abból világot teremteni, amit tényleg ismersz? Nem lesz hitelesebb az a világ?

  17. Noro szerint:

    Andris: ha az író olvas angol irodalmat, annak éppenséggel az kéne legyen a következménye, hogy _nem_ írja meg újra a Csillagok Háborúját. Mert látja, hogy azt már megírták.
    Ne mossuk össze egy problémává könyvek származását és az életkorát. Magyar vonatkozásokat én is szívesen látnék, de emellett azt is elvárom, hogy ne 20 évvel ezelőtti SF klisékkel kombinálja azokat, mint pl. a Szintetikus álom tette. Inkább olvasok modern amcsi regényt, mint olyan magyart, ami megjelenése pillanatában már régen elavult 🙂

  18. DBL szerint:

    Gyerekek,…megy az idő…
    Tehát, ha ki-ki megvillantotta hatalmas egyéniségét, el kéne` kezdeni a munkát…

    Nos…
    Van-e baj a magyar fantasztikus irodalommal,
    avagy nincs?
    Utóbbi esetben Andris cikke okafogyottá válik… 🙂

  19. solymosgyu szerint:

    Bűne nincs. hiányossága van. Mert:nem foglalkozik a scizofreniával. Ez amerikai részről is baj. Az sf el fog tunni. Főleg ha vámpírokkal foglalkozik.

  20. Hanna szerint:

    Gyu, olvasd el a The Drowning Girl-t.

  21. Sagasta szerint:

    sfinsider: Köszönöm a válaszod. Ezek szerint félreértettelek: ha tájékozottnakm naprakésznek lenni annyi, mint eligazodni a SF-ben manapság, ez részemről megvan, de szörnyen kevésnek érzem, mert egy dolog olvasni a könyvekről és egy másik elolvasni őket… Gyújts fáklyát a sötétben, és kiderül, mekkora sötétséget kéne még bevilágítani. Egy szó, mint száz: ez a fajta tájékozottság nekem kicsit olyan, mint úgy irodalmi műveltséget szerezni, hogy az ember végiglapozza a Kötelezők röviden-t. Részleteket olvasni meg annyira fáj… de ez én vagyok. 🙂
    Crei: Angol, mint legfontosabb nyelv…? Mi az anyanyelved, tündérbogaram…? Ki kell, hogy ábrándítsalak, de a Föld túlsó felén sokkal többen beszélnek kínaiul, mint az innensőn angolul. (Hogy a földön kívüli civilizációkról ne is ejtsünk szót…) Az idegennyelvi ismeret fontos, de szerintem le kéne akadni erről az angolmajmolásról, mert nagyon ártalmasnak tartom. Bőven akadnak német és orosz szerzők például, akiknek az anyanyelvei részemről ugyanolyan joggal küzdhetnek a “fontos” jelzőért. (De nem a legfontosabbért.) És egyik sem angol ám… -.-

  22. Sagasta szerint:

    Nem is beszélve a tavalyi Nobel-díjas Mo Jenről, akinek a neve hallatán csak hümmögött a magyar közvélemény, mert nem jelent meg tőle azidőtájt még semmi magyarul… mert túlságosan nyugat felé nézünk.

  23. Crei szerint:

    Sagasta: Azt nem tudom, hogy Te milyen angolmajmolásról beszélsz, én idegennyelv magasszintű ismeretéről írtam. Természetesen a német és a kínai is idetartozik, meg sok-sok másik nyelv is. Az angol ettől függetlenül a legfontosabb nyelv keleten és nyugaton egyaránt, és nem csak azért, mert többen beszélik, mint bármelyik másik nyelvet.(Igen, a kínait is beleértve.) De hadd ne menjek már bele ezen a fórumon, hogy miért. Ha szeretnéd, készséggel leírom privátban, miért gondolom így.

    A tündérbogaramozás aranyos, nyilván a leereszkedő hangnem a legjobb kiindulás egy épitő jellegű eszmecseréhez. Mert gondolom ez a cél…

  24. sfinsider szerint:

    Sagasta: azt írod, hogy “de szerintem le kéne akadni erről az angolmajmolásról, mert nagyon ártalmasnak tartom. Bőven akadnak német és orosz szerzők például, akiknek az anyanyelvei részemről ugyanolyan joggal küzdhetnek a “fontos” jelzőért. ”

    Ez nem majmolás. A legnagyobb piac, a legbefolyásosabb zsánerregény-szerzők, a legbefolyásosabb magazinok (offline, online),a legnagyobb verseny az USA-ban van. Ha ezek például Németországra és Oroszországra lennének igazak, akkor természetesen azt mondanám, hogy a német vagy az orosz a legfontosabb.
    De nem így van.
    Ezért tehát ha egy magyar szerző arra kíváncsi, hogy hol tart ma a zsáner, kik az igazi, könyvesboltokban is megjelenő versenytársai és mit jelent a minőség (a nagy verseny óhatatlanul kitermeli a jobb regényeket), vagyis valamilyen szinten tanulni akar vagy szélesíteni az anyanyelvéhez kötött ismereteit, akkor bizony angolul kell olvasnia; és nem részleteket, ahogy megjegyezted, hanem kerek, egész műveket.
    Az európai szerzők véleményem szerint nem azért nem jelennek meg az USA-ban, mert gonosz nyelvi összeesküvés zajlik ellenük, hanem mert sokszor öregesnek hatnak, amiket írnak, idejétmúlt régiségnek, amelyet az ottani piac mind olvasói, mind írói szinten már rég meghaladott.
    Érdekes kivétel a finn Rajaniemi, de ő is angolul alkot, abban az alkotói és kritikai miliőben él.

  25. DBL szerint:

    Minden, a gondolatiban rejlő ellentmondásossága ellenére igazat kell adnom sfinsidernek. Ráadásul egyáltalán nem a ti irodalmár-bölcsész szemszögetekből nézve a dolgot.
    Én a nyugati határszélen élek, Sopronban. Evidens, hogy németül kellene jól beszélnem a magyaron kívül 🙂 …(szándékos szósorrend…). Beszélek németül, de rosszul, és hiányosan is értem meg, amit mondanak németül.
    Ez elég nagy baj. Csakhogy engem – a koromból adódik – nyolc éven keresztül oroszra tanítottak az iskoláimban. Olyan 8-10 évig még beszéltem is oroszul viszonylag jól – no mondjuk, úgy, ahogy németül, – de aztán ez teljesen kikopott az életemből, mert nem volt szükségem a használatára. Ennyi.
    A fiamat viszont már tudatosan úgy irányítottuk nyelvtanulás szempontjából, hogy legyen értelme. Negyedikes általános iskolás korától angolt, aztán két évvel később németet kezdett tanulni, és nem hagytuk addig nyugodni a lurkót, míg mindkettőből eljutott addig, ameddig szükségesnek tűnt. Jelenleg csaknem anyanyelvi szinten beszéli a németet – ennek érthető oka van a környezet miatt, – és remek tárgyalási szinten az angolt. Ráadásul a munkája meg is követeli ezt a nyelvtudást. Ezért örülök, hogy sikerült ezt a gyerekünknek jól átadni. Amit én elvesztettem, azt megkapta a fiam.

    Az élet más preferenciákat is megkövetel, mint a szigorú értelemben vett kulturális nyelvtudás.
    Sagasta gondolatmenete többet jelent, mint amennyi elsőre kivehető belőle. Ma munka szempontjából legalább annyira jó oroszt vagy kínait tudni, mint angolt és németet. Ráadásul még ott van a spanyol is, amit sokan kihagynak a buliból… 🙂

    Ami viszont nekem nagyon nagy gond, az sfinsider alábbi gondolata:
    “Az európai szerzők véleményem szerint nem azért nem jelennek meg az USA-ban, mert gonosz nyelvi összeesküvés zajlik ellenük, hanem mert sokszor öregesnek hatnak, amiket írnak, idejétmúlt régiségnek, amelyet az ottani piac mind olvasói, mind írói szinten már rég meghaladott.”

    Nos, ez a nyelvi akadályokon túl, valami mást is jelent, és ez óriási gond. A kultúra egy civilizációs alkotóelem, amely egyértelműen utal is annak jellegére, és jövőjére.
    Ha ez igaz, amit mondtál, akkor Európa valóban elöregszik, ahogy azt az élet egyéb megnyilvánulásaiból is levezetik a mai gondolkodók…
    Elég rossz érzést kelt az emberben…

  26. Sagasta szerint:

    Crei: az idegennyelv ismeret szükségességében egyetértünk, de a “legfontosabb nyelv” státusszal továbbra is vitatkoznék. Állnék elébe, hogy ezt privátban folytassuk, de egyelőre csak vadászom, hogy hogyan lehet regisztrálni az oldalon. 😀 A “tündérbogaram”-mal nem leereszkedő hangnemet akartam megütni, elnézést, ha úgy sikerült; inkább afféle vitapartneri iróniának szántam, nem sértésnek. 😉
    DBL-lel egyetértek abban, amit sfinsider gondolataira írt. Nem csak a kultúrát, a nyelvet is hozzácsatolnám ezekhez az alkotóelemekhez, s az egyesült államokbeli irodalom ismeretének nem kéne feltétlenül azt maga után vonnia, hogy követni is kellene őket. Úgy látom, hogy Európa “túl régre” visszanyúló történelme az egyik kerékkötője a kitörésnek. Mert Európa tényleg öregebb az USA-nál pár ezer évvel. De ki lehetne aknázni ezt a lehetőséget, mert olyan múltunk van, amilyen Amerikának még sokáig nem lesz. Nem muszáj a “magyar sci-fi”-nek oxymoronként vagy szitokszóként csengenie. Ha mások nyomait próbáljuk követni, ne csodáljuk, hogy csak másodikak vagyunk… szerintem.

  27. Hackett szerint:

    Sagasta:
    “Úgy látom, hogy Európa “túl régre” visszanyúló történelme az egyik kerékkötője a kitörésnek. Mert Európa tényleg öregebb az USA-nál pár ezer évvel. De ki lehetne aknázni ezt a lehetőséget, mert olyan múltunk van, amilyen Amerikának még sokáig nem lesz.”

    Szerintem sci-fi esetében totálisan lényegtelen a múlt és a történelem, ez nem az a zsáner, ahol a múltunkból építkezünk.
    De ha megnézed és nem csak az USA-t, hanem tegyük ide mondjuk a brit zsáner írókat (pl. kortárs Miéville, Banks, Reynolds, Adam Roberts, Baxter vagy akár Gaiman – igaz, ő fantasztikum, de lehet Clarke, Mary Shelley, stb. végtelenségig sorolni) én semmi olyat nem tapasztalok, amit Te, csupán csak egyedi gondolatokat, ötleteket, történeteket. Sfinsider ezt keresi idehaza is.
    (Fura, hogy újra előjött a “nem kell másokat követni” félreértett gondolat, amikor ilyet _nem mondott_ senki. Nem angol nyelvű regényeket kell másolni, hanem pl. hozzájuk hasonlóan egyedi történeteket megpróbálni írni.)

  28. Attila szerint:

    Amellett, hogy hősiesen belemondtad a kihúzott mikrofonba azt, ami már hosszú évek óta egészen nyilvánvaló, konkrétan volt valami célja ennek az írásnak?

    Az érintettek – ha elolvassák – megvonják a vállukat, elvégre ez nem rájuk vonatkozik és/vagy nem érdekli őket…

  29. DBL szerint:

    “Az érintettek – ha elolvassák – megvonják a vállukat, elvégre ez nem rájuk vonatkozik és/vagy nem érdekli őket…”

    No látod kedves Attila….ez az egészben a legrosszabb… Nem ezt a szót akartam használni, de nem szeretném magam kimoderáltatni… 🙂

  30. Gödri Botond szerint:

    Kedves Barátaim!
    Felfedeztem vitájukat a net-en, ahol is az SF írás témakörét járják körül. Evvel kapcsolatban, ha megengedik, én is megosztanám Önökkel néhány gondolatomat. Az alábbi írás a 2013. ZsP pályázaton indult OSIRIS FIAI regényem, a zsűri elnökének és a zsűri egyik tagjának kritikai észrevételeinek néhány pontjára adott válaszom. (Mindkét teljes kritikai értékelés olvasható a net-en.)

    Kedves Asszonyom! Tisztelt Uram!
    Dr. S. Sárdi Margit és Vásárhelyi Lajos!

    Mindenek előtt megköszönöm Önök, és a többi zsűri tag fáradozását, hogy ezt a nem kevés türelmet és kitartást igénylő értékelési munkát voltak szívesek elvégezni.
    Értékelésük lehet jó is, lehet kevésbé jó is… Önök nyilván kiváló szakemberek, akik tökéletesen tisztában vannak az írás, mint szakma, fortélyaival. Evvel én nem vitatkozom.
    Viszont, megkülönböztetett tisztelettel, vitatnám néhány kritikai észrevételüket.

    „A regény:
    Hagyományos sf attribútumok gyűjteménye. A történet is elég hagyományos.”
    – írják. – Igen! De hát, mi is lenne más? A science fiction, a világot megújítani szándékozó ideák hömpölygő, sziporkázó írás-folyama, mindig is ötletparádé volt. Nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan SF, futurológiai vagy technológiai ötlet, amivel ne foglalkozott volna már valaki. (Tekintve, ha mást nem is: az évente megjelenő több ezer, sőt több tízezer írást.) Különben sem hiszem, hogy úgy kell novellát vagy regényt írni, hogy az ember szerez egy „Témák az íráshoz kisokosoknak” tipp füzetet, abban megnézi van-e még olyan tétel, ami nincs kipipálva. Ha talál ilyet, nagyboldogan megfejeli egy akár ezerszer feldolgozott – mondjuk vadnyugati vagy kvázi vadnyugati – történettel… és már készen is van a nagy „mű”. A másik stratégia: az író jelölt körül pillog, megnézi mit ír más. Mi most a menő? Mi a trendi?… Akár összebeszélünk, elosztjuk az anyagot – gondolja. Az a legfontosabb: új stílust találjunk. És gyorsan, gyorsan!… Új stílust, úgy írjunk, ahogyan még nem írt senki! Modernül! Még és még modernebbül! Divatosabb legyen a divatosnál… amerikaibb az amerikainál. Mátrixosabb a mátrixnál… hogy a nagy Philip K. leszédüljön irigységében a magasságbeli felhőkről.
    De hát nem ez a lényeg! … Mert ez nemigen fontos! Sőt! Nem is fontos!
    A mondanivaló, az elgondoztatni való: az, ami a lényeg!

    „Viszont rengeteg benne az ellentmondás.”
    – írják Önök!… Ez így van! Az egész könyv, az „Osiris fiai”, másról sem szól csak erről. Az ellentmondásokról. Pontosan arról, hogy a világunk milyen elképesztően bonyolult, mennyire átláthatatlanná és veszélyessé válhat, a megszokottnak mennyire ellentmondó, azaz ellentmondásos lehet.
    Mellesleg: ebben a témában tudom ajánlani Brian Greene – Az elegáns univerzum – szuperhúrokat népszerűsítő könyvét. Igazán érdemes elolvasni. Akár többször is. A könyvből megtudjuk a mai tudomány álláspontját a világunk mélyszerkezetéről, megtudjuk a ma legvalószínűbbnek tűnő fizikai igazságokat.
    Ebből néhány „ellentmondás”.
    Ha az egyébként is eszméletlenül kis méretű dimenziókat, minél jobban megtekerjük, minden kisebbnél kisebb helyre szorítjuk őket, mi történik: a dimenziók nőni kezdenek. Egyre nagyobbak lesznek. Valami minél kisebb, annál nagyobb! Ez is ellentmondás! A végén a legkisebb nagyobb lehet akár az Univerzumnál is!
    Aztán ahol egy ok bármilyen okozatot előidézhet. Még saját magát az okot (!) is. Sőt! A múlt eltörölheti a jelent, mi több, a jövőt is! Ellentétben a materialisták célkitűzésével, akik a múltat szerették volna végképp eltörölni… Ellentmondás? Igen!
    Ahol a részecskék csupán csak apró lehetőségek, és annyival kisebbek az atommagnál, mint az atommag a Tejútrendszerünknél. Ez nem ellentmondás, hanem a meghökkentést előidéző tény. Mert ez a valódi valóság! Az én könyvem eseményei meglepőek, meghökkentők, mert olykor nem a látszat valóság, hanem a „valódi valóság” közelében vannak.
    Egy elképesztően kicsi térkapszulában nem maradhat tovább a részecske, mint egy időmomentum! Tovább kell lépnie. Lehet, hogy ide fog kerülni a következő pillanatban, lehet, hogy oda! Lehet, hogy az Androméda-köd egyik gázfelhőjének egyik elektronjába!
    Ahol egy leszakadt részecskehab apró buborékából hatalmas univerzum sarjadhat ki.
    … Mi ez ha nem a tökéletes, teljes káosz?!
    … És mégis? – erről jut eszembe – Kvázi rendezett kozmoszban élünk! De mi hidalja át ezt az iszonyú különbséget, ami a káosz és a mi kozmoszunk között van?
    … Ki a Nagy Áthidaló?… Ki határozza meg a minden irgalmatlanul nagyszámú részecske következő lépését? Vagy csak a tudatnélküli valószínűségek dolgoznak? Nem lehet, hogy esetleg szisztematikusan épít Valaki?
    … Hát mégis csak Ő lenne?
    … Hát bizony az Univerzum ilyen bonyolult, szövevényes lehet. Ezt a SF irodalomban is meg lehet próbálni visszatükrözni!

    „A szerző nem figyel arra, hogy az idegenek nem használhatnak földi kifejezéseket.”
    Hűha! … Idegenek? Végül is emberek, nem? Még akkor is, ha szerencsétlen génmanipulált, hátukból, az oldalukból kiálló szuperkopoltyúik ellenére is – anathbeli, eltorzított emberek!!!… A történet a Sirius rendszerben játszódik. A Nap szomszédságában. A Sirius – a Földtől mért irdatlan nagy távolsága ellenére is – elképesztően közel van, mondjuk egy másik galaxishoz képest. A majdani földi kirajzás nagy valószínűséggel, a közelség miatt, a nevezett Sirius irányába terelődik majd. Tehát az osirisbeli emberek: „nemrég a Földről érkezett” emberek és nyilván földi szokásokat, mértékeket használnak. (Például akár a Föld forgását idéző órát.)

    „Tehát nem lehet egy munkagép 10 kilométerre, és hasonlók. De ez másoknál is megtörténik. Inkább mesélnek, minthogy a szövegre is figyelnének.”
    Nem értem? Mivel kellene mérni az Osirisen a távolságokat?… Az Osiris negyed délkörének 10 milliomod részével? Vagy a Egyes bura Grandjának könyök hosszával? Miért nem jó a jó öreg kilométer? Lehet, hogy bennem van a hiba? Talán nem tudok róla, hogy a SF írók megállapodtak, ezentúl a távolságot, kiterjedést műveikben köbfényév per hektopaszkálban adják meg!… Vagy esetleg a Prométheusz StarGate űrhajó hosszának századrészével?…
    Nem tudom! Fogalmam sincs.
    Inkább mesélek? De hát ez a dolgom. A szövegre persze tényleg figyelni kell! Különben irtó nagy zöldségeket ír le az ember.

    „Idegenszerű és megalapozatlan a Grand arctalan, despotikus uralma a Velencei Köztársaság legsötétebb évtizedeinek szellemében”
    Demokrácia vagy diktatúra? A társadalomműködtetés több évezredes talánya. Én nem vagyok elmosva a demokráciától. A megoldás: talán egy közjót megvalósító szerkezet lehetne, aki/amely egyszemélyben, diktatórikusan működne.

    „a regény mindenekelőtt az olvasó érzéki lehengerlésére törekszik, a művészi megvalósítás minden más elemét háttérbe tolja.”
    Attól, hogy valaki ismeri a különböző vésők használatát, megtanulta a munkafogásokat… még nem fafaragó művész… Az alkotó tevékenység rendkívül szubjektív dolog. Csak egy darab „papír” és egy „toll” áll rendelkezésére, és evvel kell „csodát” tennie. Az ember valójában teljesen magára van utalva. Igazából nem segíthet a legjobb barát, a legjobb tanács, a legjobb mentor sem! Mindenképpen meg kell ragadnia az olvasó figyelmét! Ehhez jó egy szimpatikus hős jellemfejlődésének ábrázolása, jó egy izgalmas történet, de jó lehet az érzéki lehengerlés vagy a meglepetések ereje is.
    Még valami: az embernek meg kell lenni a szilárd meggyőződésének… hogy a művével segíteni akar! Nem sikert elérni, nem pénzt szerezni, nem feltűnni… hanem segíteni! Lehet írni bármiről, sőt szinte bárhogyan is lehet írni, mégis minden olvasásra szánt alkotásnak küldetése van!
    Igen! Küldetése…
    A legbelső és általában ki nem mondott cél: a világunkban mindenütt meglévő és rendkívül pusztító diszharmónia elleni küzdelem!… és még van ennél is fontosabb dolog: sőt az igazán és egyedül fontos dolog: az alkotást mély és valódi humánumnak, igazi emberféltő humánumnak kell áthatnia és az alkotásnak ezt a humánumot kell szolgálnia!!!!!! Ha ez nincs: egészen biztos: a mű nem sokat ér!… Bármennyire is csillog egyébként! A mű többi jellemzője: másodlagos. Csak a belső logikájának kell megfelelnie.

    „Antea jelleme következetlen: a Grand és az egykori feleség funkciója elhihetetlenül gyorsan váltja egymást.”
    Ezért SF az „Osiris fiai”.
    A külső történések is roppant felgyorsulnak. Nagy sebességű óriási tömegek, hihetetlenül gyorsan megállnak, elindulnak, vagy eltűnnek. Ilyen jelenségek a fizika törvényei szerint nem lehetségesek. Erre csak az Astarte űrhajó szupercivilizációja, vagy a „Hold”, mint bámulatos jelenség, dimenzió keverő ereje képes. Mindezek célja, hogy megmentsék Proitot. Ez a „mozgás” képződik le a főszereplők gyors jellemfejlődésére.

    „… és nagy pesszimizmusra vall, hogy az Anath történetének áttekintett évezredeiben minden vezető és politikus vagy buta, vagy önző, vagy hatalommániás, vagy ezek tetszőleges kombinációi.”
    Ez valószínűleg attól van, hogy igen rossz véleményem van a mai politikusokról.(Tisztelet annak az egy-két kivételnek.) De nézhetjük az utóbbi néhány évszázad jelentős politikusait is: Metternich, Napóleon, Hitler, Sztálin, Roosevelt vagy Churchill – valójában hatalomtól megszállott tömeggyilkosok voltak.

    „Ha az Anathon lehetséges milliárdokat pusztítani el bombával vagy mesterségesen előidézett természeti katasztrófával, hogy-hogy nem találták föl az anathiak a születésszabályozás legegyszerűbb módját, és dobálták le a leánycsecsemőket egy ottani Tajgetoszról?”
    Jókat mond, kedves professzor asszony! Tajgetosz?… Elképzelhetetlen és lehetetlen! A politikusok képmutatóak!… És jól leplezik a bűneiket! Erre való a demokrácia, a szemforgatók művészete. Ahol mindig minden disznóságot, aljasságot el lehet tusolni. A választókat meg állandóan becsapják a média segítségével. (A gulág rabszolgái lelkesen éltették Sztálint.) Sohasem ismernék be, hogy valójában tömeggyilkosok. A jövő politikusai a gyilkosságokat, a túlszaporodást elhárító népirtást mindig valami magasztos eszmével, fennkölt ideával fogják megindokolni.
    Az Anathon tulajdonképpen parlamentális demokrácia van. A városok lakossága retteg a „géptől”, amely demokratikusan, „azonos eséllyel”, bármikor kihúzhatja, és eutanáziára utalhatja őket. A városokon kívüli lakosság, pedig a szó szoros értelmében, emberbolyokban él, szörnyűséges módon.

    61. „Nem produkál napszerű jelenséget, ha a kupola alatt fúziós reaktort vontatnak keresztül.”
    Természetesen nem az ITER-X625.-öt vontatják keresztül, hanem egy nagyteljesítményű Napot imitáló világító testet.

    85. „A rengeteg fémhulladéktól használhatatlan az iránytűje.” Ez a szupermodern civilizáció nem használta a giroszkopikus iránytűt?
    Persze, hogy használta. Továbbá az Anathon használtak szuperszonikus csodákat, földalattjárókat, 45-ös coltokat és pléh darabokból eszkábált bugyli bicskákat is. A gazdag városi rabszolgatartók mindent elkövettek, hogy az emberbolyok lakóit (a népet,) egyre csak a kőkorszak szintje alá nyomják. Ne jussanak sem modern, sem elavult fegyverekhez. Ez létérdekük volt. A nép pedig mindent felhasznált elemi érdekei védelmében, még régészeti ócskaságokat is. Az Anath civilizációja erősen retrográd civilizáció. Egyre nagyobb értéke volt még a legócskább fém szerszámnak is.

    148. A Mars és a Vénusz szintén földszerű bolygók! A földszerű–nem földszerű megkülönböztetés a gázóriásokat választja le a bolygók csoportjáról
    Továbbá vannak erős mágneses térrel rendelkező, lemez tektonikai mozgást mutató, vastag szilárd kéreggel (min. 100 km) rendelkező, nagynyomású atmoszférát birtokló vulkanikusbolygók, szénhidrogén óceánokat hordozó bolygók is. A gázóriásokkal a szilárd felszínű (kérgű) bolygókat kell szembeállítani.

    Még egyszer a könyvről.
    Tulajdonképpen az „Osiris fiai”: antiutópia. Nagyon sok minden van benne, összezsúfolva.
    Sokszor eléri a regénybe önthető alkotás határait. Cselekménye abszurd történet, itt-ott iróniával megspékelve. Végül is célja figyelemfelkeltő felkiáltójelet képezni!
    Vigyázzatok, mert elaltatnak benneteket!

    Végül is:
    Asszonyom! Már bocsásson meg! Ki kell mondanom, de nem tudom udvariasabban.
    Ahogy az értékelését olvastam, Ön azt érzékeltette velem, hogy az adott témában ön milyen megoldásokat választott volna, ha történetesen nem én, hanem ön írja ezt a regényt. Hogyan bonyolította volna a történetet, hogyan kreált volna, és hogyan oldott volna meg konfliktusokat, milyen jellemeket szerepeltetett volna… stb.
    De én más vagyok.
    A munkát elvégeztem. Pénzt, sikert, vállveregetést, jó szót, vagy akár apró elismerést… sosem vártam. Nem ez volt a dolgom. Én a munkát féltésből végeztem. Mert féltem ezt a vacak bolygót! … Féltem a sok gonosz embertől, féltem a kiirtott őserdők miatt, féltem az elpusztuló talaj miatt, féltem az ostoba, lelketlen, felelősséget nem vállaló génmanipulátoroktól. Féltem az eszelős túlszaporodástól. Féltem azoktól a 90 éves politikus varangyoktól, akik könnyedén odavetik: márpedig háborúra szükség van!!!
    Én a feladatomat teljesítettem… a munkát elvégeztem.
    A többi már nem rajtam múlik….

    Budapest, 2014. január 9.

    Szeretettel és barátsággal üdvözli Önöket
    Gödri Botond

  31. Zoltán Sz szerint:

    Van benne némi igazság.
    De most már kiváncsi lennék az olvasók hét főbűnére is. Kezdeném én a listát. Éppen minap futottam bele: általános és/vagy történelmi ismeretek hiánya.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon