China Miéville: Railsea

Közzétette: juhaszviktor 4 hozzászólás

Két rétege van az égnek és négy a földnek. A világ mélyén, a gyökerek, barlangok és letűnt civilizációk fémhulladékai között roppant bestiák túrják a talajt. A második réteg már a felszín, ahol sok millió sínpár kanyarog a végtelen síkságon. A harmadik szint a lapályból felmagasodó fennsíkoké, ahol a biztonságos, szilárd talapzaton már városokat és országokat találunk, és innen törnek még magasabbra a hegyek, az égbolt mérgező felhőkkel elválasztott két rétegén keresztül a gyér légkörbe, ahol már csak hatalmas, idegen szárnyas lények gyilkolják egymást.

US_cover_of_Railsea_by_China_MiévilleSzámunkra azonban leginkább a síkság az érdekes, az egymás mellett futó, összefonódó vagy szétváló sínpárok tengere. Az istenektől kapott sínekről lelépni tabu: elég egy rossz mozdulat, és bárkit elnyelhet a talaj, vagy felfalhatják a föld alól előbukkanó szörnyetegek. Itt száguldanak a dízel-, gőz-, villanymozdonyok, vagy éppen vitorlákkal, óraművekkel, hajtányokkal mozgatott szerkezetek, hadivonatok, kereskedők, kalózok és roncsvadászok, akik az egykori kultúrák és a bolygóközi, idegen civilizációk hátrahagyott roncsai között keresik a szerencséjüket. De nincsen veszettebb vándor a sínek óceánján a vadászvonatok kapitányainál, akik szent őrültekként hajszolják életük úgynevezett filozófiáját – a Nagy Zsákmányt, amíg valamelyikük el nem pusztul.

Nincsen ez másképpen a Medes nevű vakondvadász fedélzetén sem, ahol főhősünk, az ifjú és árva fiú, Sham Yes ap Soorap szolgál újoncként. Naphi kapitány évek óta hajszolja Mockerjacket, az óriás fehér vakondot, hogy szigonyvégre kapja, amiért valaha leharapta a karját, de Sham sokkal többre vágyik, mint mitikus föld alatti rémekre vadászni. Kívánsága váratlanul teljesül, amikor egy lokomotívroncs átkutatása közben igazán furcsa dologra bukkan. Mert bármennyire is felfoghatatlan a puszta gondolat, de hirtelen fényképes bizonyítékot talál arra, hogy létezik olyan hely, ahol véget érnek vagy éppen elkezdődnek a sínek. Ezzel pedig természetesen megkezdődik a bonyodalmak egész sorozata, ami néhány hasonló korú kamasszal együtt egészen a kalandfilmes csúcspontig és a meglepő befejezésig sodorja hősünket.

China Miéville egyike azoknak a szerzőknek, akiknél sohasem lehet megtippelni, miről szól majd a következő regényük. Ha csak az utóbbi néhány évet nézzük, akkor írt borgesi hangulatú, minimalista krimit (The City & the City), teljesen őrült londoni urban fantasyt (Kraken), és egy klasszikus sci-fit (Embassytown / Konzulváros), és az eddigi utolsó, 2012-es Railsea ismét meglehetősen… egyedi mű. Besorolása szerint ifjúsági kalandregény, amiben akad scifi, fantasy, steampunk, clockpunk, cyberpunk, a szerző saját definíciója pedig egyszerűen salvagepunk (roncspunk)

A Railsea, ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor a Moby Dick újramesélése hajók helyett vonatokkal, megspékelve egy kis Kincses szigettel. Viszont ennyivel igazán igazságtalan lenne elintézni, szóval lássuk bővebben: mind a sztori, mind a szereplőgárda a klasszikus hajózós-felfedezős-menekülős kalandregényeket idézi. Még stílusában is archaizál egy kicsit (amire még inkább ráerősít, hogy az „és” helyett következetesen az „&” jelet használja). Miéville-től nyilván nem különösebben meglepő, hogy néha kifejezetten metába vált, és nem fél kiszólni a szövegből, mint mondjuk a kapitányok filozófiájánál vagy annál a résznél, ahol narrátorként elmagyarázza, mi az „&” jel jelentősége. És mint azt a bevezetőből már kiderülhetett, a történet világa minden, csak nem szokványos.

Railsea-HBAki olvasott már legalább egy Miéville-könyvet, tudhatja, hogy a szerző legnagyobb erőssége a világteremtés, és ezt a jó szokását itt is megtartotta. A Railsea következetesen bontja ki a sínek óceánjának koncepcióját, rengeteg ügyes megoldással emeli át a tengeri élet toposzait és legendáit, megismertet a pályaudvar-kikötőkkel meg a vonatok legénységével, a váltóállítóktól a felderítő kézihajtányosokig. Ez egyben a Railsea hatalmas előnye és egyben hátránya is. Mert egyszerűen lenyűgöző ez a teljesen képtelen ötletre épülő, őrült világ, másrészt viszont mesevilágnak túl realista, realistának meg túl mesés, ezért még nálam is kikapcsolt néha az úgynevezett suspension of disbelief, pedig engem egy hangulatos alapkoncepcióval (meg lokomotív-angyalokkal) bármikor le lehet nyűgözni, és nem teszek fel menet közben kellemetlen kérdéseket. Ezt leszámítva a világ berántja az olvasót, és mint a végén kiderül, az esetleges zökkenők ellenére logikusan végiggondolt eredetmítosszal rendelkezik.

Mondhatjuk, hogy Miéville könyveinek általános jellemzője, hogy a világuk sokkal színesebb és érdekesebb, mint a szereplői, és ez itt is így van. Természetesen egy bevallottan kalandos ifjúsági regényen nem ér számon kérni a drámai konfliktusokat, és a világrengető titkot hajszoló, üldözőik elől menekülő kamaszok sztoriját sem kell feltétlenül túlbonyolítani. Közben viszont egyáltalán nem bírtam szabadulni a gondolattól, hogy a Railsea bármennyire is ifjúsági (avagy young adult) regényként került a boltokba, ez a regény inkább szól a felnőtteknek, akiknek ez a történet kicsit kevés. Míg Miéville másik ifjúsági regénye, a sokkal mesésebb UnLundun felnőttként is fergeteges szórakozás volt, és valószínűleg a megcélzott korosztály is kedvelte, a Railsea több okból, például rögtön a prózája miatt sokkal nehezebben befogadható.*

A végére maradt a szokásos értékelés: a Railsea egy különleges regény teljesen egyedi alapötlettel. Bátran ajánlható azoknak, akik eddig is kedvelték Miéville-t, akik tényleg újszerű világokra vágynak, vonatmániásoknak, a Moby Dick című regény rajongóknak és a tengeri kalandok híveinek. Részemről pedig nagyon nagy érdeklődéssel várom, mivel fog előrukkolni legközelebb.

* Angolosoknak illusztrációként álljon itt egy aprócska részlet az eredeti szövegből: „(…) ferroviaoceanology, the study of the railsea’s iron lines themselves. (…) To study the rails means not only the metallurgy of their substance, but the applied theology of their maintenance, sustained, cleaned & fixed as they are by the secretive ministrations of the locomotive-angels.”

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

  1. spivak szerint:

    A Moby Dickre tesz még pár direkt utalást, de biztos nem vettem mindent észre: a kapitány neve (Abacat Naphi), a Captain Ahab anagrammája, illetve a vakondokvadász vonat neve, a Medes is a bálnavadász Pequod-ra reflektál, mindkettő kipusztult törzs neve volt eredetileg.

    Szerintem a szöveg befogadhatóságával nincs baj, persze olykor nekem is küzdenem kellett vele, de pl. az idézett rész nehézsége is azt a célt szolgálja, nekem úgy tűnt, hogy a gépeket és a technológiát szakrálissá tegye a nyelv által. Emellett még jó lüktetési is van a szövegnek, amitől szintén “imásabb” és nem mellesleg a vonatozást is szépen idézi. (De ez tényleg szigorúan IMHO.)

    A többivel egyet értek, jó kis ismertető!

  2. juhaszviktor szerint:

    spivak: szerintem is nagyon szép szöveg, az idézettel csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem tipikusan young adult prózáról van szó. És ezzel nem a YA szövegeket akarom leszólni, olvastam nem keveset, viszont ennél azért jóval visszafogottabbak és befogadhatóbbak voltak…

  3. spivak szerint:

    Na igen, Miéville még ebben sem tud tipikus lenni :)

  4. Belánszky István szerint:

    Egy másik Moby Dick újraértelmezés-átdolgozás, ám a keleti végekről:
    http://www.imdb.com/title/tt2318405/

    A zárójelenete kiemelkedően remek.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon