A Goodreadsen az elmúlt év legjobb fantasy könyvei között szerepelt az Alif the Unseen, G. Willow Wilson első regénye, amely egyszerre zsonglőrködik dzsinnekkel, referál az arab tavaszra és kacérkodik a cyberpunkkal. És most esélyes a hétvégén kiosztásra kerülő World Fantasy díjra is.
Alif, az arab–indiai származású hacker srác egy meg nem nevezett arab országban nyújt kriptográfiai védelmet mindazoknak, akik a világhálón a hangjukat akarják hallatni. Ez már önmagában is veszélyessé tenné az életét, hiszen az állami információbiztonsági guru, a Kéz égre-földre keresi a bitek között, de amikor Alif szerelme, Intisar a családja nyomására egy másik férfihoz készül feleségül menni és búcsúzóul egy különös, ősrégi könyvet küld el a fiúnak, nyomban égni kezd a talpa alatt a föld.
Ahogy menekül a Kéz és néhány túlvilági csatlós elől, Alif belebotlik a látható világ mögötti láthatatlan birodalomba, a dzsinnek és szörnyek otthonába, és közöttük kell szövetségeseket találnia. A rá bízott könyvről pedig kiderül, hogy nem emberi szemnek és agynak szánták; a kód pedig, ami benne van elrejtve, gyökeresen meg tudja változtatni nemcsak mindazt, amit addig a programozásról sejtett, hanem magát a világot is.
A regény tobzódik a pompás ötletekben, és a felvezetés remek: Intisar és Alif kapcsolata mélyen bele van ágyazva a kultúrájukba, ezért esély sincsen arra, hogy valaha együtt legyenek, csupán a fiú fantáziál erről – a lány nagyon is tisztában van azzal milyen lehetőségei vannak egy nőnek az arab világban. Wilson kiváló érzékkel válogatja össze a képeket, amik mozaikként kiadnak egy számunkra idegen világot: ahogyan a két szerelmes utoljára találkozik, ahogyan Alif elküldi Intisarnak az első együttlétükből maradt véres lepedőt, mert szüksége lesz rá a nászéjszakáján, ahogyan a társadalom emelte falakat átírja és ledönti az új világ, a cyberkultúra meritokrácián alapuló, egyének közé egyenlőségjelet tevő hulláma.
Részben cyberpunk, részben fantasy, arab világban, arab szereplőkkel, szépen beleágyazva egy nyugatitól teljesen eltérő kultúrába. Különösen érdekesek a női szereplők, hiszen a világ, amelyben élnek, erősen elnyomó velük szemben, Dina, Alif gyerekkori játszótársa és segítője azonban úgy tudja megmutatni erejét, hogy nem fordít közben hátat vallásának és neveltetésének. A két főszereplő között kibontakozó, testiségen túlmutató kötődés leírása döbbenetesen erős és megható, és egy kézfogás vagy egy fátyol érintése többet jelent, mint sok más könyvben a csók és a kötelező ágytorna.
A könyv ugyanakkor messze nem tökéletes; a cselekmény kissé számítógépes játékra hajazóan halad előre, állomásról állomásra, és Alif rendre új segítőket talál, akik az adott „pályán” átvezetik, ugyanakkor ezeket a szereplőket az írónő képtelen elengedni azután, hogy szerepüket betöltötték, ezért végig ott csetlenek-botlanak, és már inkább csak zavarják a történetet (az áttért amerikai nőben félig-meddig a szerzőre ismerhetünk, de jelenlétét valójában nem indokolja az, amit a történethez hozzátesz). Más karakterek pedig túlságosan könnyen kiíródnak a sztoriból (Vikram és Intisar), és távozásuk inkább írói döntés, mint a saját motivációik eredménye, karakterük és történetük súlytalan marad, és akkor sem képes kellő hatást gyakorolni az olvasóra, amikor a szerző szándéka az lenne.
G. Willow Wilson
G. Willow Wilson (aki egyébként korábban képregényt írt, ez az első regénye) nagyon erős debütáló kötettel állt elő, ami, bár vannak gyerekbetegségei, mégis érdekes. Hitelesebbnek érződik, mint a Throne of the Crescent Moon, ami az arab világot és gondolkodásmódot illeti, és bár helyenként leült és egyenetlennek éreztem, érdemes volt elolvasni, mert elsősorban részleteiben nagyon erős, lényeglátó és merész.
Hozzászólások
[hanna további írásai]
Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az eredmény, de az Alif nyerte a World Fantasy díjat…