Eljön az a pont, amikor elegünk lesz a pontosan kiszámított fordulatokból, a hideg mérnöki fejjel megcsinált CGI-egyenletekből. Olyan filmet keresünk, amely nem három-, négy- vagy akármennyi dimenzóságával, érzékszerveinkre ható csinnadrattáival akar levenni a lábunkról, hanem egy manapság egyre furcsábbnak és ritkábban tűnő eszközzel.
Emberi történettel.
Ezt könnyű felismerni: megindít minket, amit a vásznon látunk; magunkra ismerünk; az emberi élet egy részéről kapunk pontos, elgondolkodtató vagy meghökkentő kinyilatkoztatást. A főszerepet pedig nem a számítógép-animációs osztály játssza, hanem hús-vér színészek.
Éppen ezért: hála az égnek, hogy olyan science fiction mozik is készülnek, mint a tavalyi Robot és Frank című film.
A két és félmillió dolláros költségvetésű, közeljövőben játszódó alkotás főhőse Frank (Frank Langella), a magányosan élő, magának való öregember. Régen ügyes ékszertolvaj volt, és kétszer börtönben is ült emiatt. De ez régi história. Most a nagy semmivel telnek napjai, messze élő fia látogatásai sem hozzák lázba. Fiánál ráadásul betelik a pohár: egy szép nap kenyértörésre viszi a dolgot, mondván, hogy az apjához történő utazások a saját családja elől rabolják el az idejét. Franknek döntenie kell, vagy bevonul egy modern idősotthonba, vagy elfogadja társul a VGC-60L típusú egészségügyi robotot. A morgó vénember a másodikat választja.
Kapcsolatuk kezdetben nem jól alakul, hiszen a robot diétás kosztot és mozgást ír elő az öregnek, aki olyan utálatosan bánik vele, mint egy rabszolgával. Franknek viszont tetszik a közeli könyvtárosnő, Jennifer (Susan Sarandon), aki szintén nagy változások előtt áll, ugyanis munkahelyét egy alapítvány átépíti, ezzel a hagyományos könyvtár korszaka is véget ér. A férfi imponálni szeretne a nőnek, ezért kiterveli, hogy egy éjjel meglovasítja a legértékesebb ottani könyvet, egy régi Don Quijotét. Kapóra jön, hogy kiderül, a robot nagyon ügyes a zárak felnyitásában. Újsütetű társával a könyv ellopása könnyebben megy, mint gondolná, és hamarosan új célpontot talál: a könyvtár átépítését végző alapítvány irritáló yuppie-párját, akiknek otthonában mesés gyémántok rejtőznek.
A Robot és Frank hihetetlen erejét elsősorban a főszereplő játéka jelenti. Frank Langella minden mozdulatában, minden arcrezdülésében ott van a múlttal küzdő, jelentől menekülő demenciás öregember kínlódása. Átváltozása is pontos és hihető, ahogy a robot segítségével új célt talál, és ismét bűnözővé válik. A mellékszereplők is készségesen segítenek a főszereplőnek. Különösen a tüneményes Susan Sarandon brillírozik, a 66 éves színésznő simán lejátssza a vászonról a sokkal kiéltebbnek és fáradtabbnak tűnő Liv Tylert, aki Frank lányát formálja meg.
Az elsőfilmes rendező, Jake Schreier hatásos képi világot álmodott meg. A modern dizájntervezésből ismert fehér színek dominálnak, ellenpontként pedig a barna melegebb tónusait láthatjuk. Szépek a beállítások, a rögzített kamerás képek mellett dokumentarista kézikamerás felvételekkel dolgoztak, ettől az egész még inkább életszagú lett.
A közeljövő világát néhány kütyü, és persze a robot jelzi. Frenetikus például az a párbeszéd, amikor Frank segítője és Jennifer könyvtári robotja beszélgetést imitál egy partin gazdáik kérésére.
A film megható csavart is tartalmaz a vége felé.
A Sundance fesztivál Alfred P. Sloan díját érdemelte ki ez a science fiction mű. Ezt csak azok a filmek kaphatják, amelyeknek témája a technológia vagy a tudomány.
A Robot és Frank visszaadja a hitet, hogy vannak még eredeti, jó sci-fi filmek. Mivel egy tehetséges rendező és fiatal forgatókönyvírójának a munkája, sehol nincs benne az a ragacsos sziruposság, amely például A kétszáz éves ember című filmet jellemezte. A visszafogott, de erőteljes színészi játéknak köszönhetően a sci-fi egyik fontos mechanizmusa áll a középpontban: a technológia megváltoztatja az ember életét. Jelen esetben a világtól már semmit nem akaró öregemberét, aki a lassú leépülés stációiban fel- és megismeri az egyedüllét hiábavalóságát.
A film nagy része egy helyszínen játszódik, de a legmélyebb utazásra csábít: az emberi lélekbe, az emlékezés és a felejtés rettenetes ösvényeire.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
Ez egy szokatlanul kedves film, és bár felületesen szemlélve a SciFit csupán kellékként alkalmazza, visszatér oda, ahol a SciFi igazából gyökeredzik: az emberhez.