Februárban, a Kitschies-díj kapcsánmár írtunk Rachel Hartman első regényéről, de szeptember elején már meg is jelent magyarul, mégpedig a Scolar kiadó gondozásában, ezért felelevenítjük, hogy miért is érdemes elolvasni ezt a fantasy regényt, immár magyarul is.

A sárkányok (amint azt a sárkányos cikksorozatunk is mutatta) megunhatatlan elemei a fantasy történeteknek, de nehéz róluk újat mondani úgy, hogy közben felismerhető sárkányságuk is megmaradjon. A Kitschies Gold Tentacle díjra és az Andre Norton-díjra jelölt Seraphina, Rachel Hartman első regénye mégis erre vállalkozik.

 Hartman_seraphinaA sárkányok és emberek hosszú háborúságának a regény cselekményét megelőzően egy fajok közti egyezmény vetett véget: az emberi és sárkánykultúra azóta csak közeledett egymáshoz, emberi alakot öltött sárkányok tanulnak a goreddi egyetemen és látszólag békésen megfér egymás mellett a két nép: az érzelmeik által irányított, kérészéletű emberek és a hideg logika által vezérelt, mindent érteni akaró sárkányok.

A béke azonban ingatag: az emberek között, bár a sárkányok szigorúan betartják a szabályokat, egyre nagyobb teret nyer a fajgyűlölet, és úgy tűnik, a sárkányok között is akadnak, akik ferde szemmel nézik a két faj nagy összeborulását. Amikor a békeegyezmény több évtizedes évfordulójára várt sárkány uralkodó látogatása előtt Rufus herceget, a királynő fiát meggyilkolják, az indulatok kezdenek a felszínre törni, és egy összeesküvés is kibontakozni látszik – amelynek köze van a címszereplőhöz, Seraphinához is.

Seraphina csodálatosan élénken megrajzolt, önfejű és nagyon is szerethető hősnő, aki bár tizenhat éves koránál jóval érettebb, emberi viszonyok közti csetlése-botlása és felvágott nyelve érdekesen esendővé teszik. Nem szokványos lány: nemcsak hogy a királyi udvar zeneszerzőjének segédje és zenei zseni, de szörnyű titkot is rejteget: anyja sárkány volt, ő maga pedig félvér, akit mindkét faj elpusztítani való szörnyetegnek, torzszülött öszvérnek tartana, ha valaha is felfednék valódi természetét.

Esze, meg nem alkuvó természete és makacssága azonban nem hagyja, hogy elrejtőzzön az idegenek és a sorsa elől. Miközben a regény történései kibomlanak és kezdetét veszi a nyomozás Rufus herceg gyilkosa után (aki minden jel szerint egy sárkány volt), Seraphinának ki kell bújnia az önként választott csigaházból, és meg kell tanulnia bíznia másokban rachelés hallgatni a szívére. Két gyökeresen eltérő gondolkodásmódú világ közé szorulva egyszerre kell elviselnie a két faj terheit és kell helytállnia mint kapocs közöttük, aki talán a béke megőrzésének kulcsa lehet.

Rachel Hartman különleges sárkányokat alkotott, és remek szereplőket mozgat a könyv lapjain. Nem Seraphina az egyetlen erős hős és színes karakter, Glisselda hercegnő, a száműzött sárkányölő lovagok, a nagybátyja, Orma és Lucian Kiggs, a fattyú herceg mindannyian a szívemhez nőttek a regény végére.

Kellemes, tempós, jó kérdéseket feszegető, de alapvetően szórakoztató, éjszakába nyúlóan ébren tartó fantasy volt ez, aminek a folytatását már most várom. Az utóbbi időben túl sok borongós könyvet olvastam, Seraphina kalandjai viszont felüdítettek. Ugyan a történetben akadnak olyan elemek, amelyek innen-onnan ismerősek (elég erősen érződik pl. Robin Hobb hatása, Robin Hobb kegyetlensége nélkül), a végeredmény mégis egységes és egyedi.

Ha valaki sárkányos, játékos és izgalmas fantasyra vágyna, a Seraphina jó választás.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon