Mindig kíváncsisággal vegyes félelemmel veszem kezembe az európai (nem brit) szerzők által írt sci-fi regényeket. Az általános érzésem a legtöbbször az, hogy mintha az öreg kontinensen még mindig az Aranykor esztétikája lenne a menő, és szinte semmit nem tanultak az Új Hullám és a cyberpunk óta eltelt amerikai regények legkiválóbb darabjaitól.

Pedig nagyon (?) egyszerűnek tűnik a képlet, két út állhat az európai írók előtt, ha az olvasókért való küzdelmet – saját országukban is – a maguk javára akarják billenteni: az első az, hogy elsajátítják az amerikai dramaturgiát, de megspékelik valami egyedi ízzel, stílussal a szöveget. (Egy kicsit úgy állnak hozzá, mint Luc Besson a hollywoodi klisékhez.) Science fictionben erre jó példa a Cosmos Incorporated, amelyben a francia Maurice G. Dantec sikeresen és rendkívül olvasmányosan egybegyúrta a cyberpunkot, a metafizikát és a popkultúrát. A másik út az lenne szerintem, amikor az európai író teljesen másféle történetet mesél el, mint angolszász társai; a másság itt a még élvezhető furcsaságot jelenti. Szerencsére erre is van példa, a lengyel Adam Wisniewski-Snerg szürreális látomása, A lator evangéliuma.

inkvizitor01b1A Metropolis Media új kiadványa, a híres olasz sci-fi sorozat első darabja az Indulj, inkvizítor! az előbb tárgyalt két megközelítés között foglal helyet. Legszebb pillanataiban az angolszász átlagot hozza, de nem emelkedik az Ian McDonald-, Kim Stanley Robinson– vagy Adam Roberts-féle minőség szintjére. Viszont azt is látni kell, hogy egyáltalán nem rosszabb az agyondicsért és díjesővel elhalmozott Connie Willis-könyvnél, az Ítélet könyvénél.

Az Indulj, inkvizítor! (eredetiben: Nicolas Eymerich inquisitore) címmel megjelent mű három idősíkon játszódik. Az első a jelen világa, amelyben a kissé egzaltáltnak tűnő, nőkkel bánni nem tudó Marcus Fruliffer azt állítja, hogy „logikus magyarázatot kínálok a kvantum-paradoxonokra, az univerzum sötét anyagának problémájára, a galaxisok vöröseltolódására, az agyi aktivitás mechanizmusaira és még a telepatikus jelenségekre is”. Fruliffer elmélete azt ígéri, hogy minden eddiginél hatékonyabb űrjárművet lehet építeni, amellyel az emberiség végre valóban kiléphet a világűr távolabbi részeire is. Persze nem hisznek neki, a professzor is kidobatja, de ő nem adja fel. A második idősík a jövőben, a 22. század vége felé játszódik, ahol is a Fruliffer által lefektetett elvek alapján megépített Malpertius nevű űrhajó balszerencsés utazása elevenedik meg. A harmadik idősík a sötét középkoré, amelyben egy energikus és elszánt pap, a címbeli – és a valóságban is létezett – Nicholas Eymerich lesz Aragónia királyságának új főinkvizítora. Rögtön egy nagy horderejű ügyet kell megoldania: óriási asszonyarc jelenik meg neki az égben, kétarcú csecsemők születnek, és mintha egy régi babonaság is újra felütötte volna a fejét, hogy pogány eretnekségével bomlassza a katolikus birodalmat.

Ahogy kell, a három szál természetesen egy történetbe fut össze.

Valerio Evangelisti könnyű kézzel ír, jól olvasható a regénye, és nincs benne üresjárat, végig sodró lendületű marad. Az az egy kár, hogy az ( egyébként itthon íródott sci-fi regények többségénél meg sem ugrott) átlag fölé szinte sosem merészkedik.

Mert vegyük csak a regény ötletét, a pszitronokat. Nem vagyok fizikus, de elég halandzsának tűnik az elmélet alátámasztása, még akkor is, ha nem lábjegyzetelt disszertációt várunk el, hanem csak hihetőséget. A regény főszereplője egyértelműen a legtöbb teret kapó Eymerich. Mit tudunk meg róla? Azt, hogy fiatal (32 éves, nem is érte még el a korhatárt, hogy főinkvizítor lehessen), már túlélt egy pestisjárványt, és mindenkin átgázoló fanatikus. Karakteres figura, de szinte nincs is másik oldala, nem gyötrik kétségek, másféle emberi érzelmek. A közeljövő világa nem lép túl az ötvenes évek űrhajós ábrázolásain, sehol egy ötletes invenció, egy meglepő részlet, egy fifikás megjegyzés. Csak megy a hajó az űrben, mint egy vitorláshajó az óceánon, még klerikális személy is utazik rajta, hűha.

evangelistiMégis, a regény gyorsan elolvasható, szórakoztató, és tudományosan megmagyarázza, hogyan teremt az emebriség isteneket, amelyek eléggé valóságosak. A végére szépen összeáll a sztori, a rejtély lelepleződik, és arra gondolhatunk: ha az Ítélet könyve Hugo-, Nebula- és Locus SF-díjat nyert, akkor az olasz szerző szintén középkorban (is) játszódó munkáját az angolszász közönség figyelmébe ajánlhatjuk – még ha nem is világmegváltó regény.

További információk:

  • A regény elnyerte Olaszország vezető sci-fi magazinjának, az Uraniának a díját 1994-ben.
  • Az Eymerich-sorozatban eddig összesen 10 regény jelent meg.
  • A regényt több nyelvre is lefordították, például németre, románra, portugálra és lengyelre.
  • A regényből számítógépes játék készült több platformra.
  • Az 1952-ben született Valerio Evangelisti a kortárs olasz sci-fi egyik legnagyobb alakjának számít.
  • Az író nyirokrendszerét 2009-ben rák támadta meg. Élményeiről szól a Day Hospital című könyve.
  • Evangelisti szenvedélyes heavy metal rajongó, főbb kedvencei: Pantera, Sepultura, Venom és Metallica.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. kwindu szerint:

    Oké tíz részes, de arra kíváncsi volnék minden rész külön olvasható vagy egybe függő sztori a tíz könyv? Nem vagyok, oda a sorozatokért mert, van már olyan, amit nem fejeztek be sajnos. Ja, és igen én is szeretem a metalt !! 🙂

  2. SFinsider szerint:

    Kwindu: ez az első rész kereknek tűnik.

  3. Noro szerint:

    Sztem a pszitronos szöveg az első fejezetben kifejezetten következetes & érthető halandzsa volt. Annyira, hogy én már a 11-12. oldalakon megsejtettem, kb mire fog kifutni az egész könyv

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon