Az idei Hugo-díjakat szeptember elsején osztják majd, a WSFS saját rendezvényén, a LonestarCon 3-on. Ezen a héten kísérletet teszünk az SFmag látószögébe került művek közül minél többet bemutatni. Mai két cikkünkben a Hugo-díjra jelölt képregényekről írunk.

A Hugo-hét korábbi cikkei:

Az idén a Hugo-díjra a következő képregényeket jelölték:

  • Grandville Bête Noire, Bryan Talbot (Dark Horse Comics, Jonathan Cape)
  • Locke & Key Volume 5: Clockworks, Joe Hill és Gabriel Rodriguez (IDW)
  • Saga, Volume One, Brian K. Vaughn és Fiona Staples (Image Comics)
  • Schlock Mercenary: Random Access Memorabilia, Howard Tayler és Travis Walton (Hypernode Media), 2011-ben az akkori jelölés kapcsán írtunk a sorozatról
  • Saucer Country, Volume 1: Run, Paul Cornell, Ryan Kelly, Jimmy Broxton és Goran Sudžuka (Vertigo)

Repülő csészealjak és politika: Saucer Country

Hugo_kepregeny_1Lássuk be, a bolygónkra látogató földönkívüliek soha sem mennek ki a divatból. Legutóbb az ezredforduló előtt voltak igazán felkapottak, amikor a csapból is ők folytak, ám népszerűségük utána sem kopott meg, legfeljebb kicsit alább hagyott. Dunát lehetne rekeszteni azzal a regimentnyi filmmel, tévésorozattal, regénnyel és képregénnyel, melyek központjában a földönkívüliek és földiek találkozása áll.

Bevallom, amikor először találkoztam a Saucer Countryval, pont emiatt húztam is a számat rendesen. Elvégre nem mondtak-e már el mindent erről a témáról? A jó/gonosz/kifürkészhetetlen idegenekről és a velük együttműködő/szembeszálló/róluk mit sem tudó kormányról, illetve a mindig kiszolgáltatott és mit sem sejtő egyszeri emberről?

A Saucer Country Hugo-díjra jelölt első kötete (mely a Run alcímet viseli) rácáfolt az előítéleteimre. Ugyanis bár a központban most is egy idegeneltérítés áll, az író Paul Cornell magába az ufó-jelenségbe veti bele magát. Akár léteznek ugyanis Földre látogató idegenek, akár nem, szerves részét képezik kultúránknak, akár egykor az istenek és szörnyetegek. Ennek megfelelően akadnak olyanok, akik Illés szekerét próbálják magyarázni egy korai találkozással, mások szerint viszont az ufókat pont annak az igénynek köszönhetjük, aminek a tündéreket és koboldokat.

Saucer Country1Cornell nem foglal állást, nem is áll szándékában. Pedig a Saucer Countryban történnek furcsaságok. Új Mexikó kormányzója, Arcadia Alvarado a fejébe vette, hogy indul a következő elnökválasztáson. A dolga alapból sem egyszerű, elvégre nemcsak nő, de nagyszülei mexikói bevándorlók voltak, márpedig egy átlag amerikainak már az egyik is sok lenne. Ám helyzete csak nehezebbé válik, amikor egy éjszaka volt férjével együtt egy elhagyatott autópályán tér magához autójában, onnantól kezdve ugyanis folyamatos látomások kísérik a kis szürkékről.

Rosszabb társaságban pedig nem is keveredhetett volna egy ilyen sötét ügybe, ugyanis bár Michael nem rosszindulatú, de alkoholista és akaratgyenge, ezért a kormányzó közvetlen környezetében mindenki arra gyanakszik, hogy a férfi bántalmazta egykori feleségét, aki neki falaz. A közelgő választások szorításában Arcadia igyekszik továbblépni a különös eseten, elvégre egy mexikói származású nőt talán megválasztanak elnöknek, azonban egy olyan személyt, akit állítása szerint elraboltak az ufók, biztosan nem. Ám a látomások arról győzik meg, hogy egy invázió van készülőben, így még jobban beleveti magát a hatalomért folytatott küzdelembe.

Ebben segítségére van Chloe Saunders politikai tanácsadó, akit republikánus létére alkalmaz a demokrata Arcadia, kíméletlen őszinteségéért és egy másfajta perspektíváért cserébe; a régi motoros Harry, Arcadia jobb keze; a kormányzó testőre, Fausto, aki tiszta szívéből félti férjétől főnökét; valamint Kidd professzor, aki a Harvardot hagyja ott Arcadia kedvéért. Persze, ami azt illeti, a jó professzornál már egy ideje rezeg a léc, és ugyanis nem képes teljes elfogultsággal viseltetni a földönkívüliek témáját illetően. De hát ki hibáztathatná, amikor rendre egy furcsa páros, a két Pionír látogatja meg – arasznyi, áttetsző lények, akik mintha egy biológiai tankönyvből vették volna alakjukat, és ennek megfelelően egy meztelen, tökéletes testarányú férfi és asszony képében jelennek meg –, hogy jobbnál jobb tanácsokkal lássák el?

Kidd azonban nem őrült meg, így természetfeletti forrásairól mélységesen hallgat mindenki előtt, amikor pedig szembesül Arcadia esetével, tapasztalatai ellenére igyekszik még elfogulatlanabb lenni. Jól is teszi, ugyanis előkerülnek a keselyűk, összeesküvés-hívők, illetve olyanok, akik egy külön oldalt képviselnek, azonban nem konspirálnak eleget semmitmondó baljóssággal ahhoz, hogy összeesküvőknek nevezhessük őket.

Saucer Country2Az ufós infódömping mellett a Saucer Countryt a karakterek viszik el a hátukon, meg a visszafogottan adagolt társadalmi kritika, amiből az egyik kedvencem, amikor az egytől-egyig mexikói származású kormányzói testőrök az egytől-egyig fehér angolszászokból álló elnöki testőrségével kerülnek szembe. Mivel felnőtt, felelős férfiakról van szó, ezért csak egy rövid pengeváltásról beszélhetünk, de éppen erről a visszafogottságról beszéltem, holott az ufók és a hatásvadászat kéz a kézben szoktak járni.

Mint mondtam, Cornell nem foglal állást, sokkal inkább érdekli magának az ufómítosznak a hatása kultúránkra, mint az, hogy most akkor valóban jártak nálunk szürkék vagy sem. Szép kis áttekintést kapunk tőle, igazából már csak Indrid Coldról hiányzott egy elmosódott fotó, amint a Molyember társaságában sétáltatja a chupacabrát.

Cornell történetéhez asszisztálnak Ryan Kelly rajzai. A panelkezelés lendületes, nem ritkák az egyoldalas panelek. Szövegből ennek ellenére nincs hiány, és az egyetlen ok, hogy egy szám mégis rövidnek érződik, hogy 22-24 helyett csupán 20 oldalból állnak. Ennek ellenére minden részben történik valami, ami előrébb viszi a cselekményt.

A Saucer Country 14 részt ért meg a Vertigo alkiadónál, mielőtt véget ért volna. Ezt később két gyűjteményes kötetben adták ki; aki teheti és érdekli a téma, legalább a Hugo-díjra jelölt első kötetet szerezze be.

(Pusztai Dániel)

Brian K. Vaughan és Fiona Staples: Saga

Brian K. Vaughan nem kezdő a képregényes szakmában, szerzőként számos díjnyertes és közönségkedvenc sorozat fűződik a nevéhez. Mindegyik közös jellemzője, hogy figyelemfelkeltően újszerű alapötletből épít tudatosan több évig tartó történetfolyamokat, előre megtervezett menetrend szerint. Y, the Last Man a teljes hímnemű populáció kihalásával indít, és a rejtélyes módon életben maradt Yorick kalandjait meséli el a teljesen megváltozott Földön. A Runaways a Marvel-univerzum főgonoszainak zűrös sorsú csemetéire fókuszál, akik egy napon megszöknek otthonról, az Ex Machina pedig a világ egyetlen szuperhősének történetét meséli el, aki egy napon ledobja a maszkot, és New York polgármesterévé választatja magát.

Az első kötet címlapja

Az első kötet címlapja

Az idén Hugo-díjra jelölt Saga már az első panelektől (vagy ha úgy vesszük, a címtől) kezdve nem hagy az olvasóban kétséget – teljesen egyértelmű, hogy itt bizony epikus, hosszan hömpölygő, kalandos történet kezdődik, narrátorunk ugyanis nem más, mint a képregény első lapjain megszülető Hazel, aki valamikor a jövőben, már felnőttként meséli el szülei hányattatásait, akik csecsemőjükkel kénytelenek menekülni egy háborútól sújtott galaxisban. Az alapvető konfliktus is ebben a háborúban gyökeredzik, ugyanis az ifjú szülők, Alana és Marko az értelmetlen háborút fenntartó két ellenséges faj tagjai. A szárnyas Alana a technológiailag fejlett Landfall bolygóról jött, Marko pedig Landfall Wreath nevű holdjának kosszarvas, mágiahasználó népéhez tartozik. Miután a két faj gyakorlatilag majdnem elpusztította otthonát, nemes egyszerűséggel kiszervezték a konfliktust a galaxis egyéb részeibe, és azóta az összes többi faj hathatós részvételével vívják véget nem érő, értelmetlen háborújukat. Egyszer azonban megtörténik a lehetetlen, a fogolytáborban raboskodó Marko és egyik őre, Alana egymásba szeret és meg is szöknek, ezzel pedig galaktikus bonyodalmak egész sora kezdődik és egyre többen próbálják elkapni a renitens párocskát.

A nemrégiben indult, a két kötetben összegyűjtött, tucatnyi epizódból álló Saga rendkívül szórakoztató, színpompás space fantasy vagy űropera. Mint a fentiekből talán már kitűnhetett, Vaughan eddig munkáival ellentétben most nem az alapötlettel variál. Gyakorlatilag egy Rómeó és Júlia-sztoriról beszélünk, ahol a szintén unalomig ismert mágia-technokrácia ellentét a konfliktus alapja. A Saga a részletei miatt lesz igazán remek. Ott van egyrészt a fokozatosan feltáruló galaxis, amelyet Fiona Staples kiváló rajzai keltenek életre, és ahol űrhajóerdőktől kezdve bolygóméretű bordélyokig tényleg minden létezik, és az olvasót minden egyes epizódban újabb váratlan fajok és világok várják. Másrészt meg a karakterek.

Rrince Robot IV

Rrince Robot IV

Az űropera-világ adná magát a klisékre, és Vaughan valóban minden sablont felhasznál, hogy aztán megtekerje és élettel töltse meg azokat. Rómeónk és Júliánk, Alana és Marko ábrándos tekintetű szerelmespár helyett gyakorlatilag két háborúba kényszerített, tájékozatlan kamasz, akik nagyjából Hazel születésekor (azaz a képregény első pár oldalán) kezdik el egyáltalán megismerni egymást – és menet közben, egy életveszélyes galaxisban menekülve kénytelenek kitanulni a gyereknevelés meg a párkapcsolat fortélyait. A „The Will” nevű fejvadász viszonylag stabilan hozza az elvekkel rendelkező kemény fickót, bár a kollégái már sokkal szokatlanabbak, és akkor nem beszéltünk még Hazel babysitteréről, egy háborúban elhunyt kamaszlány pimasz kísértetéről, vagy a IV-es számú Robothercegről, a félig ember, félig gép diplomatáról, aki egy modern problémamegoldó minden gondjával-bajával szembesül, miközben a párocska után takarít. A színes és őrült űrfantasy világgal szándékosan kontrasztban állnak ezek a teljesen mai, modern szlenget beszélő, káromkodó, gyarló karakterek, és szépen lassan mindegyiket megkedveljük.

A Saga tulajdonképpen csak mostanában kezdődött, de érezni benne az iszonyatosan erős potenciált. Remélhetőleg lesz ideje és lehetősége még jobban kibontakozni.

(Juhász Viktor)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Képregény

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Noro szerint:

    Én évek óta Schlock-függő vagyok, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ebbe a mezőnybe illik…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon