Az idei Hugo-díjakat szeptember elsején osztják majd, a WSFS saját rendezvényén, a LonestarCon 3-on. Ezen a héten kísérletet teszünk az SFmag látószögébe került művek közül minél többet bemutatni. Mai cikkünkben a kisregény kategória (17 500 és 40 000 szó közötti terjedelem) kerül sorra, Jay Lake kisregényének kivételével.

Legjobb kisregény:

After the Fall, Before the Fall, During the Fall,  Nancy Kress (Tachyon Publications)
The Emperor’s Soul, Brandon Sanderson (Tachyon Publications), erről írtunk korábban
On a Red Station, Drifting, Aliette de Bodard (Immersion Press)
San Diego 2014: The Last Stand of the California Browncoats, Mira Grant (Orbit)
The Stars Do Not Lie, Jay Lake (Asimov’s, Oct-Nov 2012)

 

Ugyanazt a skálát használtuk, amit még évekkel ezelőtt dolgozott ki szerkesztőségi tagunk, Bécsi József, alias orka, és amelyet a Zsoldos-díjra jelölt művek értékelésénél alkalmaztunk:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás.

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása.

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény.

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás.

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű.

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

Nancy Kress: After the Fall, Before the Fall, During the Fall

Radioaktív holokauszt, poszt-apokaliptikus világ, a Földet elpusztító idegenek, maroknyi túlélő elkeseredett harca a faj fennmaradásáért. Így lehetne pár szóban összefoglalni Nancy Kress 2012-es kisregényét, ami természetesen sokkal több annál, mint amit első olvasásra ez a felsorolás sugall. Bár ezek a toposzok lassan a gyakorlott olvasó könyökén jönnek ki, értő kezek között még mindig egy tartalmas és szórakoztató írás alapjai lehetnek. A művet egyébként Nebulára is jelölték idén, amit be is söpört, tovább gyarapítva az írónő tekintélyes díj gyűjteményét.

Ahogy a kisregény címe is sugallja, három idővonalon játszódik a történet. 2013-ban, 2014-ben, a Föld pusztulása idején, és 2035-ben, amikor az emberiség maradéka egy új kezdetért küzd elkeseredetten.

imagesA jelenben egy georgetowni matematikus, Julie életét követjük. Julie közel jár a negyvenhez, munkamániás és szingli. Ráadásul éppen meghozta élete legfontosabb döntését, miszerint megtartja egy futó munkahelyi viszonyból fogant babáját. Kereset kiegészítésként az FBI-nak készít sorozatos bűnesetek előrejelzéséhez matematikai modelleket. Ahogy gömbölyödik Julie hasa, úgy jut egyre közelebb egy rejtélyes emberrablás sorozat megfejtéséhez.

A távoli jövőben tizenhat ember él egy Héjnak nevezett, idegenek által épített komplexumban. Nem tudják, hogy rajtuk kívül vannak-e még túlélők, nem tudják, hogy foglyok, kísérleti alanyok, vagy esetleg pusztán trófeák. Az idősebbek próbálják életben tartani és továbbörökíteni az emberiség felhalmozott tudását, de a második, Pusztulás után született generáció már csak a Héj ezüstösen derengő falait ismeri. Ráadásul a nukleáris robbanások visszamaradt sugárzásának köszönhetően a később születettek mindannyian kisebb-nagyobb testi hibákkal és terméketlenül jöttek a világra. Pete egyike ezeknek a fiataloknak, telve a Tessliekkel – a feltételezett idegen faj – szembeni olthatatlan gyűlölettel. Egy nap aztán egy új szerkezet, egy fülke jelenik meg a Héjban, mely rövid időre a Pusztulás előtti időkbe küldi, majd visszahozza a Héj lakóit. Pete és a többi fiatal kapja a feladatot, hogy a múltból egészséges csecsemőket, gyerekeket raboljanak a szerkezet segítségével…

A történet szálai ezek után egyre jobban átfedik egymást, mígnem eljutunk a nem túl eredeti és sejthető végkifejletig.

Ha csak a szöveg minőségét, a szereplők kidolgozottságát, vagy a különböző idővonalak biztos kezelését veszem alapul, akkor teljesen megérdemeltnek gondolom a Hugo jelölést. Személy szerint valami újat, valami meglepőt azért szívesen vettem volna, mert bár a történet végén vár minket egy kisebb csattanó, ez igazából nem szólt semekkorát sem. Mégis, a tavalyi év egyik jobban sikerült kisregénye ez, és bár a díjat nem adnám neki, jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, kellemes élmény.

10/6,5

Aliette De Bodard: On a red station, drifting

A francia–vietnámi írónő kisregényét idén szintén jelölték a Nebulára is, amit végül nem kapott meg Nancy Kress műve ellenében.

 red_station_cover_smallA Dai Viet birodalomban polgárháború dúl. A külső planéták mind áldozatul estek a marakodó hadurak hatalomvágyának, miközben a Sárkánytrónus ezalatt késlekedik, kivár. Linh, a Huszonharmadik Bolygó egyik magas rangú prefektusa, felemeli szavát a császár halogató stratégiája ellen, ezért – és a közeledő front miatt – menekülni kényszerül. A történet kezdetén érkezik meg a Prosper űrállomásra, melynek legfőbb vezetői saját távoli rokonai.

Az űrállomás adminisztrátora, Quyen, ezalatt elkeseredetten küzd, hogy férje távollétében egyben tartsa széteső családját, és igazgassa a polgárháború elől menekülők áradatát egyre nehezebben kezelő űrállomást. Linh érkeztekor a két nő egyből egymásnak esik. Quyen megveti a feladatát cserbenhagyó, és a felelősségrevonás elől menekülő Linht, miközben Linh lenézi a mandarinvizsgákon elbukó, kevésbé kifinomult Quyent. Ezalatt az állomás MI-je, melynek feladata többek között a létfenntartás felügyelete és a család hagyományainak és vérvonalának őrzése, szépen lassan kezdi elveszíteni az ellenőrzést saját tudati folyamatai felett…

A történet a két főszereplő szemszögéből bomlik ki az olvasó előtt. De Bodard nagyszerűen érzékelteti a két nő egymással szembeni ellenszenvét, és ezeknek az erős érzelmeknek az eredetét. A nézőpontok váltakozásával mindig az aktuális karakterrel szimpatizálunk, mígnem a történet végére egy külső, semlegesebb narrációra vált az írónő, egyfajta szintézisben és a maga teljességében láttatva az eseményeket.

Az erős karakterek mellett a mű másik nagy erénye maga a világ. Akárcsak a szintén ez évben Hugora jelölt (csak a novella kategóriában) Immersion, ez a mű is de Bodard azték–kínai–vietnámi alternatív történelmi univerzumának jövőjében játszódik. (Saját teremtett világáról is beszélt nekünk korábbi interjúnkban) A miénktől gyökeresen eltérő kultúra távoli jövőnkbe és szuperfejlett technológiai környezetébe ágyazva is nagyon működik, nagyon hihető. Frissítő újdonság, és nem utolsó sorban egy kis betekintés a Távol-Kelet egyik általunk kevéssé ismert országának kulturális hagyományaiba.

Nem egy akciódús írás, de szerethető, és könnyű elmerülni világában.

10/7

Mira Grant: San Diego 2014: The Last Stand of the California Browncoats 

california-browncoats-grant1Mira Grant (Seanan McGuire) négy művével szerepel az idei Hugo-díj jelöltjei között, és várhatóan legalább egy kategóriában el is nyeri – aligha lehetne ez másként ennyire elkötelezett rajongótábornál.

A San Diego 2014 a Newsflesh trilógia világában játszódik, a kerettörténet szerint Mahir Gowda felkeresi a 2014-es San Diego-i Comic-Con egyik túlélőjét, Lorelei Tuttot, hogy a segítségével el tudja mondani a con igazi történetét. A beszélgetésrészletek között számos szereplőn keresztül követhetünk egy meglehetősen egyszerű történetet: a 2014-es Comic-Conra valahogyan bejut egy fertőzött ember, és a tömegben megharap másokat, láncreakciót indítva ezzel el. A kapukat bezárják, és a fertőzöttek és még mit sem sejtő egészségesek egy hatalmas, ámde zárt térben rekednek. A cselekmény az elvárások szerint halad: a zombik száma exponenciálisan nő, a jobbára fegyvertelen geekek pedig megpróbálják felvenni a kapcsolatot a külvilággal, hogy információhoz jussanak és tájékoztathassák a kintieket a kialakult helyzetről.

A szereplők egy átlagos con jellemző résztvevői közül kerülnek ki: egy csapat Firefly-rajongó, egy geek csaj meg egy kellékfegyver-árus, egy kocka házaspár, egy újságíró, egy sci-fi tévésorozat sztárja és még sokan mások. A San Diego 2014 valójában egy belterjes geg: a zombirajongó közönséget emeli a hősök szerepébe, és ezzel számos kikacsintásra ad lehetőséget, de mint megtudtam, ez az ötlet sem teljesen eredeti. A geek-azonosulási faktor kiiktatásával azonban sajnos azt kell mondjam, hogy egy teljesen átlagos zombitörténetet kapunk, sablonos jelenetekkel (megfertőződött és dramaturgiailag megfelelő ponton zombisuló baráttal, rejtőzködésekkel és sikoltozó embereket agyatlan hordaként eltemető zombiáradattal), amelynek a vége szemernyi meglepetést sem hordoz.

Sajnos a kerettörténet sem menti a történetet, ugyanis a meginterjúvolt túlélő azért élte túl az eseményeket, mert ott sem volt.

10/5

Creideiki és Hanna

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon