Akik kicsit is tisztában vannak a science fiction történetével, azok tudják, hogy a zsáner állandóan keresi a helyét, a szerepét az irodalomban. Hol mérnöki szigort erőltet magára (Aranykor), hol engedi kilengeni az ingát az elszabadult költészet irányába (Új Hullám), hol pedig jéghideg precizitással jelenti be az eljövendő kort, amelyben az információhoz való hozzájutás döntő jelentőségű (cyberpunk).

Az utóbbi egy – maximum két – évtized egyik sajátossága, hogy kintről egyre nagyobb rohamokkal omlasztják be a sci-fi gettó gernsbacki falait. A réseken át szépirodalmárok, mainstream kiváncsiskodók hada les be, és nézi, hogy mit tehet magáévá az eddig elzárt, csak a rajongók (fandom) számára felhalmozott kincsekből. A kinti felhozatalon és a legújabb hazai fejleményekből kikövetkeztethető: a sci-fi egyre kevésbé tartozik a megvetett tematikák körébe. Az írók új nemzedéke nem mindig csak a rajongóknak szeretne írni, de nem is tartja titokban vonzódását a zsánerhez, hanem büszkén felvállalja. És rögtön tovább is gondolja, feldúsítja.

Itt jön a képbe az olyan könyv, mint Charles Yu kitűnő novelláskötete, a Sorry Please Thank You. Ha ránézünk a borítóra, nem találjuk az űrhajót, az egzotikus bolygót, de még egy nyamvadt idegen létformát sem. A más világokba történő utazás belül kezdődik. A novellák a science fiction kliséit, racionális megközelítését használják, de a jó tollú írónak köszönhetően sokkal érzelmesebbek, sokkal jobban törődnek az emberi viszonyokkal, mint a megszokott sci-fik.

Néhány kiválasztott darabon mutatom meg, mire is gondolok.

Standard Loneliness Package

Az indiai főhős egy óriáscég egyik névtelen operátora. Feladata egyszerű: más fájdalmát kell átéreznie. Az emberek azért fizetnek, hogy mondjuk egy temetésen ők maguk ne érezzenek szomorúságot – a Delhiben található cég rájött arra, hogy technológiailag hogyan lehet ezt megoldani. A gazdag amerikai ügyfelek élnek is a lehetőséggel: a kolonoszkópia előtt álló kliens egyszerűen kikerülheti az élményt, hiszen a hatalmas irodahelyiségben, kockákban dolgozó indiaiak jó pénzért elviselik, átélik helyette a kellemetlenségeket. Ez a történet mély szomorúsággal mutatja meg az emóciók és az empátia hatalmát. A főhős letargikus munkanapjaiba csak akkor süt be némi napsugár, amikor új alkalmazott érkezik hozzájuk, és elindul közöttük valami, ami akár szerelem is lehet.

Hero Absorbs Major Damage

Egyszerű történet: egy fantáziavilág szereplői felfedezik, hogy az a szeszélyes istenség, akihez imádkoznak, akitől segítséget várnak útjuk során, egy kilencéves kisfiú. Magyarán ők egy World of Warcraft-szerű játék szereplői, akiket ez a gyerek irányít. Az utolsó, a 256. csata előtt állnak, klasszikus videojáték-módra a végső szinten a Nagyfőnökkel és hordájával kell megküzdeniük. Ez nem egy könnyű kis sztori, a végén egzisztenciális fejtegetésbe bonyolódnak a fantasy-harcosok, és a happy end helyett is furcsán végződik az egész.

Yeoman

Az űrhajó legénységének egyik tagja hétfőn megtudja az eligazításon, hogy ő lesz a Yeoman. Ez olyan, mint a Redshirt a Star Trekben – ő az, aki egy héten belül meghal. Az elbeszélés arról szól, hogyan próbálja meg kijátszani az elkerülhetetlennek látszó véget a főhős.

Designer Emotion 67

Ez egy éves jelentésben közzétett CEO-beszámoló a PharmaLife Inc. 2049-es pénzügyi évéről. Tripp Hauser elementáris bájjal és szarkazmussal jelenti be legújabb fejlesztésüket, a címbeli gyógyszert, amellyel minden emlék tökéletesen újraélhető. Az elbeszélés olyan, mintha a Tőzsdecápák híres monológját kereszteznénk egy befüvezett hippy hablatyolásával. Ironikus, szomorú, cinikus és éppen ezért nagyon hihető.

Charles Yu történetei tulajdonképpen sztorik a sztoriban. A hősök nem saját életüket élik, hanem valaki más sorsát. A novellák másik jellemzője a formai játék. Ritka és felüdítő, hogy nem a sokszor olvasott sablonos párbeszédek és sekélyes belső monológok várnak ránk, hanem ironikus, pontosan eltalált önreflexiók. Rövid mondatok, ismétlések, kérdések teszik izgalmassá a szövegeket, amelyek könnyen olvashatóak és jól pörögnek. Már ránézésre is különlegesek ezek az írások, olvasásra csábítanak.

Yu világképe nem valami derűs: cyberpunk módra a megavállalatok uralkodnak, az ember itt csak báb a zsinór végén. Az érzelmek, az erős kötődések emelnek ki minket a mindennapokból – nem véletlen, hogy szinte az összes írás egyes szám első személyben íródott.

Szórakoztató és változatos elbeszéléseket rejt ez a vékonyka kötet. Nyitottnak kell lennünk a science fiction efféle megközelítéseire, mert ahogy a Sorry Please Thank You esetében is, úgy máskor is találkozhatunk ilyen nem mindennapi, rendkívül érdekes könyvvel.

A szerző

A szerzőről: az 1976-os születésű Charles Yu több rangos lapban publikált (nem zsánermagazinokban), és 2010-es How To Live Safely in a Science Fictional Universe című regénye a 2011-es John W. Campbell-emlékdíj döntőjében 2. lett. Ebből a regényéből film készül, a Harry Potter-filmeket is jegyző 1492 Pictures opciózta le. Érdekesség, hogy a kétgyermekes családapa megtanulta a pi értékét 450 számjegyig.

További érdekesség:

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon