Trenka Csaba Gábor a hazai spekulatív fikció egyik különös alakja. Ritkán bukkan fel egy-egy könyvmegjelenés alkalmával, aztán megint nem hallunk róla egy évig, kettőig. Különc figura már csak megjelenésre is. De regényeiben, novelláiban van valami különös íz, ami miatt aki megkedveli, valószínűleg nem egykönnyen felejti el. Ezekért a művekért rajongani lehet, ami nem elhanyagolható tulajdonság.
Most megjelent műve, a Place Rimbaud sokáig hevert a fiókban. A szerző már egy 2009-es interjúban említette, de csak mostanra sikerült kiadót találni.
A regény az Egyenlítői Magyar Afrikához hasonlóan alternatív történelmet dolgoz fel és részben Afrikában játszódik. A háttér, a fiktív valóság kialakítása a szerző nagy erénye, itt sincs ez másképp. Egy részletesen kidolgozott világot kapunk, ahol a történelem Napóleon idején ágazott el, a hivatalos nyelv itt a francia, ők uralják a nyugati félteke nagy részét, befolyásuk talán a legerősebb, de már feltörőben vannak az új hatalmak is, az egyensúly átalakulóban van.
Ebben a világban él Askoni Gaabor, a turisztikai újságíró. A foglalkozása nem indokolná, hogy érdekes ember legyen, de érződik, hogy történtek események a múltjában, mint ahogy most, a jelenében is: egyik este beül egy taxiba, ami azonban nem a megjelölt kocsmába, hanem a sivatagba viszi. Természetesen meg akarják ezért ölni, de sikeresen elmenekül, de ezzel nem csak egy titkos konszern és a francia titkosszolgálat figyelmét kelti fel, hanem veszélybe sodorja a frissen megismert budapesti barátai életét is.
A regény a kém- és kalandtörténetek sablonjai mentén halad, minden tipikus lépcsőfokot megtalálunk itt, amit a zsáner további darabjai esetén is. Ugyanakkor, szerintem akaratán kívül, a könyv parodisztikussá válik, különösen a budapesti szál: a két magányos ember, Lajtai Orsi és Rókusi Zordon története túl sok véletlen elemmel operál, amelytől hiteltelenné válik, valamint folyamatosan olyan dolgok történnek, amik egyszerűen nem illenek a hőseink, egy túlsúlyos rendszergazda és az okos kékharisnya jelleméhez.
Ennek ellenére a fő történetszál izgalmas, élvezetes, magával ragadja az olvasót és megvannak benne azok a hangulatelemek, amiért igazán szeretni lehet a szerzőt. Az afrikai szél leírása, Djibuti kocsmái és népei, a goai éjszaka mind-mind olyan élmények, hangok és szagok, melyeket szinte érezhetünk a regény olvastán. A mégoly prózai magyarországi jelenetek egyikében-másikában is érződik a líraiság, amit a következő jelenet tenyeres-talpassága leront. Pedig a kiindulópont, a magányos lelkek internetes levelezése magkapó és humoros, a szereplők sorsában is van valami mélyen emberi, de ez az érzés nem tart ki a történet végéig.
Dedikáláskor az író jelezte, mi több meg is örökítette, hogy a történetnek lesz folytatása. Igazából rá is fér: remélem, hogy abban sikerül kiküszöbölni a hibákat és belevinni azt a szellemiséget, ami Trenka könyveit kiemeli és megkülönbözteti a zsáner többi alkotójától. Addig számomra a Place Rimbaud inkább csak egy egyszerű, rövid kis ujjgyakorlat, amely várja a bővebb kifejtést.
Hozzászólások
[makitra további írásai]
