Gondolom, felesleges lenne azt kérni Brandon Sandersontól, hogy egy évben ne jelenjen meg 3-4 könyve – a rajongóitól pedig azt, hogy  ezt ne várják el. Ám akármilyen hihetetlen, a kezelhetetlen mennyiségű szövegtömegek, amelyek a műhelyéből olykor varázsütésre előpottyannak, még azt is képesek garantálni, hogy a belőlük összeugró olvasmány jó legyen.

Ugyanakkor egy kicsit furcsa, hogy a szerző és kiadói is késztetést éreztek, hogy újabban pengevékony kisregényeket önálló kötetekben kihozzanak. Van ennek az embernek annyi rövid terjedelmű műve, hogy egyben kiadva jól mutasson a többi regénytéglája mellett. Formaság, persze, nem kötök bele: örülök minden új Sanderson-kötetnek. Mert mindegyik egy új varázslatrendszer ígéretét hozza, mindegyik egy új gondolkodásmód kapuja, és persze mindegyik feszes, lényegre törő, olvasmányos kaland. Három rövid kötete jelent meg az utóbbi két évben a nagyeposzai mellett.


Infinity Blade: Awakening

Akármennyire is úgy tűnik, Brandon Sanderson nem lépett Kevin J. Anderson nyomdokaiba, amikor elvállalta, hogy egy videojátékhoz írjon kisregényt; pontosabban két videojáték közé önállóan élvezhető átvezető sztorit. Az iOS-exkluzív játék ismerete csak akkor válik fontossá, nekünk, halandó olvasóknak, ha tényleg érdekel a történet előzménye és folytatása, és sajnos amilyen keveset Sanderson mesél, olyan sokat sejtet. A közel száz oldalas történetben egy nagyon szerethető, emberi-esendő főhőst és az őt segítő/üldöző tarka társaságot ismerhetjük meg. Siris legyőzött egy legyőzhetetlen ellenfelet, de a halhatatlanok és furcsa technológiák fantasy-világában ez csak további következményeket hoz. Sanderson ott remekel, ahol mindig is: humora abból fakad, hogy képes a nagy héroszokat is ciki helyzetbe hozni, képes a legbámulatosabb mágiát is technikai szinten elmagyarázni, ravasz párbeszédek és pengeéles harcjelenetek váltakoznak a fájdalmasan folytatásért kiáltó befejezésig. Ajánlható, de legyen egy Apple-készülék a kezünk ügyében, ha többet akarunk.

Legion

Ez az a könyv, amit őszintén lehet gyűlölni is és szeretni is. A rossz érzések akkor gyűlnek fel, amikor rájövünk, mekkora blöff az egész: Sanderson semmi mást nem csinál itt, mint hogy kinyújtja hatalomra szomjazó fantasztikus csápjait, és megpróbál a képregények és tévésorozatok felé nyitni. A Legion mindkettőhöz jó alapanyag lenne, állítólag utóbbi készül is. Az, hogy ezt a 80 oldalas pilot-karcolatot könyvként kiadták, kicsit sértő mind az olvasóra, mind a szerzőre nézve. Az olvasó nem kapja meg azt, amire vágyik, a szerző gondosan felépített jófejségi eszményképe pedig csorbul: nem ő volt az, aki egy több száz oldalas regény több változatát is ingyen feltette a honlapjára, és annyi javakkal látta el a többi kreálmányát is? Hah!

Minden körülmény dacára a Legion rendkívül olvasmányos, és végre először napjainkban, ebben a világban játszódik. Főhősünknek van egy furcsa „képessége”: hallucinációk követik, beszélgetnek vele és egymással. Akkor származik ebből előny, amikor a hallucinációk egy-egy szakterület kiváló mesterei. És persze ebből származik a humor is. Stephen Leeds, a látszólag magában beszélő nyomozó ötlete nem annyira eredeti, de az ügyben, amelyben nyomoz, egy olyan fényképezőgép is szerepel, amely a múltat tudja lefotózni. Crichtoni felütés, de CSI-sekélység: megmutatkozik, hogy Brandon Sanderson nem mozog kényelmesen a kortárs környezetben. Bár laza és jópofa olvasmány, a három kisregény közül ez az egyetlen, amelynek megvételét kizárólag gyűjtőknek ajánlom. Nem elég, hogy Sanderson egyik leggyengébb műve, de még derekasan befejezetlen is.

The Emperor’s Soul

Vissza az Elantris világába: az alig 200 oldalas történet ezúttal keleties, ázsiai hangulatú és díszletű történettel lepi meg az olvasót. Ezt a könyvet már annál inkább ajánlom megvételre. Kísérleti munka abból a szempontból, hogy szinte végig egy szűk helyszínen játszódik. A mágiarendszer, amelyet a könyv használ, a tárgyak megváltoztatásáról szól: a mágiahasználó megismeri, majd átírja a történelmüket. Ahhoz, hogy egy tárgy megváltozzon, ismerni kell az anyagát, a funkcióját, és nem mindegy, hogy az új forma mi lesz. Az is előfordulhat, hogy a hatás ideiglenes. Ebből következik, hogy a módszerrel nagyon jól lehet más tárgyak másolatát létrehozni. Ennek a legjobb használata természetesen a műalkotások hamisítása: a főhős egy tolvaj hölgy, akit elkapnak egy akció során. Képességével viszont megvásárolhatja a szabadulását. A császárt fejbe lőtték egy nyíllal, és bár a sebet sikerült meggyógyítani, a császár személyisége, emlékezete, vagyis a lelke eltűnt. Shai feladata, hogy ezt a lelket újraalkossa azokból a történetekből és emlékezetekből, amelyek a császár igazi valóját rejtik. Ez a legjobb a három kisregény közül. Nagyon személyes, nagyon sok témát érintő, gazdag, de nyílegyenes történet. Az életrajzírás ellentmondásairól, a manipulációról, a hazugságokról, a műalkotások tiszteletéről nagyon sok jó párbeszéd van benne. Egyszerűen minden itt van, ami az igazi Sanderson.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Hanna szerint:

    Az Emperor’s Soult múlt héten fejeztem be én is a Hugo-hajrában, és szerintem is remek lett. Szűk térben játszódik, de ugyanúgy mögötte van egy kidolgozott mágiarendszer, és nagyon következetesen és szépen végigviszi a központi gondolatot. (Meg persze van benne egy rakás menőség is.)



Keresés az oldalon