Ezt a könyvet a koffein hiánya okozta. Úgy képzeld el, hogy atomrészegre iszod magad este, reggel négykor kelsz, hogy bebuszozz a városba, miközben a téli erdőn keresztülderengő hajnalt bámulod az ablaknak nyomott fejjel, és a szarvasokra gondolsz, miközben a busz szabályos időközönként akkorákat ugrik, hogy kirepít az aszteroidák közé. Néha már azt se tudod, álmodsz, vagy ébren vagy, vagy mi a franc van. Sirokai Mátyás se tudta, de volt benne annyi lélekjelenlét, hogy tudja: ilyenkor kell írni.

btkMinden tudatmódosító módszer közül a legolcsóbb és talán leghatékonyabb az alvásmegvonás, ilyenkor az ember nem fél attól, hogy amit csinál, az helytelen, mert minden erőtlen mozdulat és gondolat tulajdonképpen ártalmatlan. A haláltól és az emberiség jövőjétől való beteges félelem ilyenkor alakul át békés beletörődésbe, a természettel összhangba kerülünk, és rácsodálkozhatunk a semmi jelenlétére is. Hajnalban még látjuk a csillagokat, ugye.

Ez a verseskötet (már ha versekről beszélhetünk) olyan hátteret fest, amelyen együtt létezik az ősi vadonban révedő homo-majdnem-sapiens, és a jövő technológiájával kényelmes barátságot kötő asztronauta. A szöveg sorkizárt és prózaköltészet, tehát nincsenek versszakok és rímek, de cselekményről és leírásokról sem beszélhetünk. Kilépés a valóságból, és annak felfedezése, hogy mi van az emberi létezés majdnem-tudatosságának peremvidékén. Mindvégig az az érzése az embernek, hogy valahol ezek a dolgok ténylegesen, valós időben történnek, közben pedig magányos párbeszéd zajlik (a költő az olvasóhoz/saját magához beszél), mert meglátások és bölcselkedések sorozata központozza az egyébként éteri és kozmikus tundra megfoghatatlan tájköltészetét.

A kérdés persze: tudatos világépítésről van szó, vagy véletlenszerű szavak-képek-kijelentések egymásra hajigálásáról? Vannak szerzők, akik ezt a határvonalat képesek olyan szinten elpacsmagolni, hogy képtelenség legyen elcsípni a trükköt, és ezt Sirokai valószínűleg jobban tudja bármelyik kortárs költőnél. Tantrikus ujjgyakorlata végtére is összefüggő szöveg, saját világával konzisztens tud maradni mindvégig, ágak-agancsok közt bolyongatja az olvasót, miközben akármerre pillantunk, nincs horizont, csak kozmosz, űr, álmatlanság. Olyan költészetről van szó, amely végre érzékeny a jövő irodalmára is.

simÉrtékes és figyelemre méltó trip, elmegyek odáig is, hogy elfogadhatóságától függetlenül stimuláló anyag. Ezen túl még diadalmas az is, hogy valaki őszintén a saját hangját követi, és nem csak beilleszkedni próbál a magyar kortársisztán pozőrjei közé. Mindazonáltal, nem hiszek a könyvértékében, vagy legalábbis a befektetett munka mennyiségében. A legjobb művek olykor erőfeszítés nélkül születnek, de az erőfeszítés hiánya itt némiképp a szubsztancia hiánya is; mindenki, aki valaha lazult egy kannabiszfüstös paláverben, értően bólogat a másik bölcsességére, de amikor eszmél, csak annyit mond: várj, ennek semmi értelme. Az alig hetven oldalas könyvet becsukva az olvasó is eszmél. Mert nem könyvet csukott be, hanem Sirokai elméjének ajtaját, ahol neki nincs túl sok keresnivalója. Ez, végül is, művészet. Beat.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon